|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szabolcs megyei reformműhely tagjainak felhívása
"Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei
reformműhelyének legutóbbi, nyíregyházi tanácskozásán a jelenlévő
párttagok javasolták:
- a pártalapszervezetek tagjai foglaljanak állást egy, ez év
őszén megtartandó pártkongresszus mellett;
- a pártkongresszus feladata legyen az MSZMP helyzetének
meghatározása, rövdtávú, választási politikai programjának
elfogadása, ami kapcsolódjon egy tisztújításhoz;
- a kongresszus küldöttei alulról indított kiválasztódással, a
parttagság valódi képviselői legyenek."
SZER:
Mérlegen
"Tulajdonosi vagyon, tulajdonosi tőke. A tulajdonviszonyok
átalakításának alapkérdése, hogy kinek, kiknek a kezébe kerül a
felosztásra ítélt állami tulajdon: független, szuverén vagy pedig
csak kvázi tulajdonosok kezébe. Az ezt érintő időszerű buktatókkal
foglalkozott a múlt héten Vadász János, de indokolt megvizsgálni az
átalakítás másik fontos feltételét is: tulajdonképpen mennyit ér az
az állami vagyon, amely felosztásra került, illetve ennek
megállapítása hogyan befolyásolja a vagyon felosztását és ezzel az
új tulajdonviszonyokat."
|
|
|
|
|
|
|
Nyílt levél Kovács Ádámhoz, a Celladam kitalálójához (1. rész) (OS)
|
1989. május 24., szerda - Az Országos Gyógyszerészeti Intézet főigazgatója a következő levelet juttatta el az Országos Sajtószolgálathoz. Tisztelt Kovács Úr Nyilvánosan fordulok Önhöz, mert a személyes tárgyalások eddig nem vezettek eredményre.Valahogyan mindig másképpen emlékezünk arra, hogy azokon miről volt szó, s ezen az írásba foglalt emlékeztetők sem segítettek... Nem sértegetni akarom Önt, amikor a címben a ,,kitaláló,, szót használom Ön többet tett, mint egy feltaláló: kitalált egy egész jelenségcsoportot: találmányok (Celladam injekció és teszt), amelyek olyan fontosak, hogy azonnal használatba kell venni őket, minden szakértői értékelés előtt, hiszen ,,a betegeket nem a paragrafus gyógyítja,, , s ha később a szakma bármiben nem látja igazoltnak az Ön által mondottakat, az csupán ,,ostoba hivatalnokok packázása,, (az Ön szavait idézem ), amit akár törvénysértés árán sem kell figyelembe venni, sőt, mint újabban olvasom, a tudomány mai módszerei nem is alkalmasak arra, hogy lemérhetnénk az Ön találmányait, tehát a bizonyítást is csak Önök dolgozhatják ki, s minderről nem a szakembereket, hanem a betegeket kell meggyőzni Ami a legutóbbit illeti: tudvalevő, hogy a fuldokló szívesen kap minden szalmaszál után. Azonban az még senkinek nem jutott eszébe, hogy új mentőövet, csónakot csupán a fuldoklókkal minősíttessen... Ez nagyon szubjektív lenne, az menti meg, amibe éppen kapaszkodik A ránk, az értékeléssel megbízott szakemberekre vonatkozó - időnként vérlázítóan pökhendi - kijelentései mögött pedig, azt hiszem, megláttam végre a valódi szándékot: Ön az utóbbi időben, amióta csak támogatjuk a Celladam pártatlan értékelését, állandóan provokálni próbálja az egészségügyet, hogy ez a kapcsolat megszakadjon Szerintem ugyanis Ön fél ettől az objektív értékeléstől, s ezért próbálja azt mindenáron megakadályozni Márpedig mi valljuk, hogy minden találmány értéke megállapítható pártatlanul szervezett vizsgálatokkal. Ezért nem állítjuk le az értékelést a megállapodások be nem tartása és az Ön igencsak sértő nyilatkozatai ellenére sem, hiszen a kérdés szakmai, s nem jogi megoldása a feladatunk... A nyilvánosság előtt javaslom, hogy kezdjük az értékelést a ,,Celladam-teszt,,-tel olyan módon, ami néhány hét alatt eredményre vezet A teszt ugyan nem tartozna intézetünkhöz, de - miután Ön ezt a Cellavit reklámozására használja (szokásához híven minősítés és engedély nélkül) - nem tehetem meg, hogy nem veszek róla tudomást. (folyt.köv.)
1989. május 24., szerda 18:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Nyílt levél Kovács Ádámhoz, a Celladam kitalálójához (2. rész) (OS)
|
Ön a sajtóban és különböző írásos anyagokban olyan ,,magyarázatokat,, közölt, amelyeket én úgy értek, hogy Ön szerint ezt a tesztet a hagyományos módon nem is lehet megvizsgálni(?) Egy kérdést azonban ezzel sem kerülhet meg: ugyanarra a vérmintára ugyanazt az eredményt kell kapnia, akármit mutat is ki a teszt Javaslom az alábbi, a nyilvánosság bevonásával lefolytatandó objektív értékelést: 1. Az Ön és az egészségügy szakértői üljenek össze és állapodjanak meg abban, hogy milyen diagnosztizált betegségek esetén kellene tesztjüknek jeleznie. A tárgyalás a tömegtájékoztatás minden érdeklődő képviselője számára nyilvános lenne, megszervezését vállalom 2. Az egészségügy - az Önök tetszőleges ellenőrzése mellett - biztosítja a fenti betegségekben szenvedő, mondjuk 50 beteg és 50 egészséges ember vérmintáját. 3. Minden vérmintát két részre osztanak, jelöletlen edényekbe (eddig a dolog teljesen nyilvános), majd mindenki kivonul a szobából és közjegyző megszámozza az immár 100 edényt úgy, hogy a számokból ne lehessen a tartalomra (egészséges vagy beteg vére, ugyanazon vérminta két részlete) következtetni. Természetesen a közjegyző írásba foglalja az azonosító adatokat, s ezt a zárt borítékot Ön - ha benne sem bízik - akár le is pecsételheti. 4. Ezután az Önök ezzel foglalkozó szakemberei megvizsgálják a vérmintákat és írásban átadják a közjegyzőnek az egyes számokhoz tartozó eredményt. 5. A borítékok felbontása ismét nyilvánosan, a tömegtájékoztatás jelenlétében történne. Közösen megállapítjuk, hogy: a/ milyen szózalékban találnak Önök azonos eredményt ugyanazon vér két mintarészletére, b/ milyen valószínűséggel találják el a beteg és az egészséges vérmintákat? Mit vállalok én, ha a tesztjük az előzőek szerint beválik? Ha az a/ esetben tesztjük legalább 90 százalékban jól működik és a b/ találatarány legalább 80 százalékos (Ön erre 90 százalékot állított ), akkor nem csak tudomásul veszem, hogy a Cellavit hirdetésére ezt felhasználják, hanem még hatósági igazolást is adok egyetértésemről. Ha az a/ esetben a találatarányuk eléri ugyan a 90 százalékot (tehát ugyanazt a vérmintát felismerik), de a b/ találatarány 80 százalékánál rosszabb, vállalom pártatlan ( ) értekezlet összehívását (a nyilvánosság bevonásával ) annak eldöntésére, hogy mit jelez reprodukálhatóan a tesztjük. (folyt.köv.)
1989. május 24., szerda 18:30
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Nyílt levél Kovács Ádámhoz, a Celladam kitalálójához (3. rész) (OS)
|
És Ön mit vállal, ha esetleg ugyanarra a vérmintára 90 százalékos valószínűséggel sem tudják ugyanazt az eredményt ,,kihozni,,? Megjegyzem, hogy én ebben az esetben sem érezném úgy, hogy ,,igazam lett, , ugyanis nincsenek előítéleteim találmányaival kapcsolatban, az értékelés befejezése előtt nem tudhatom, hogy azoknak milyen az értéke Nekem abban a pillanatban ,,igazam lesz,, , amikor Ön végre beleegyezik valamilyen objektív értékelés lefolytatásába, annak eredményétől függetlenül Válaszát várom, s egyben kérem, hívja fel a figyelmemet, hogy a fenti értékelési javaslatomba van-e ,,háttérben levő sötét dolog,, , ,,inkorrektség,, , vagy ,,hivatalnoki ostobaság,,? (Az Ön különböző nyilatkozataiból idéztem ) Én úgy érzem, az itt szereplő javaslat objektív, előítéletmentes és pártatlan, egyértelműen és rövid idő alatt eldöntené a kérdést -, de ezt ítélje meg a nyilvánosság. Az Önnek feladott levéllel egyidőben ezt a levelet a sajtónak is megküldöm, kérve közlését. Ha Ön a levelemet annak sajtóban való megjelenésétől számított két héten belül nem méltatja válaszra, igazoltnak kell látnom azt a feltételezésemet, hogy Ön fél a nyilvános megmérettetéstől. Győzzön meg az ellenkezőjéről Budapest, 1989. május 24. dr. Paál Tamás egyetemi tanár az Országos Gyógyszerészeti Intézet főigazgatója (OS)
1989. május 24., szerda 18:33
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 671-989: Választ szeretnék kapni arra, hogy a TV2-n okkult információk,buddhizmus, grafológia, tarokk-kártya stb. adások milyen címen lesznek a jövőben és mikor?
- név nélkül: Romwalter Kriszta szókincse nagyon szegényes. Tanulnia kellene még egy kicsit.
- Tóth Ferenc 34/81-771: A fiam a május 22-i ominózus biológia érettségit megírta. A genetikai példát megoldotta, észrevette a hibát. Meglepetéssel vette tudomásul, hogy e példa kihagyásával akarják értékelni, a kérésem az, hogy azok a gyerekek, akik a hibát észrevették és megoldották a feladatot, ne kerüljenek hátrányba, plusz pontként a 9o pont fölött 2o pontos elismerést kapjanak teljesítményükért, - ne érje hátrány őket, mert más emberek tévedtek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|