|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szabolcs megyei reformműhely tagjainak felhívása
"Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei
reformműhelyének legutóbbi, nyíregyházi tanácskozásán a jelenlévő
párttagok javasolták:
- a pártalapszervezetek tagjai foglaljanak állást egy, ez év
őszén megtartandó pártkongresszus mellett;
- a pártkongresszus feladata legyen az MSZMP helyzetének
meghatározása, rövdtávú, választási politikai programjának
elfogadása, ami kapcsolódjon egy tisztújításhoz;
- a kongresszus küldöttei alulról indított kiválasztódással, a
parttagság valódi képviselői legyenek."
SZER:
Mérlegen
"Tulajdonosi vagyon, tulajdonosi tőke. A tulajdonviszonyok
átalakításának alapkérdése, hogy kinek, kiknek a kezébe kerül a
felosztásra ítélt állami tulajdon: független, szuverén vagy pedig
csak kvázi tulajdonosok kezébe. Az ezt érintő időszerű buktatókkal
foglalkozott a múlt héten Vadász János, de indokolt megvizsgálni az
átalakítás másik fontos feltételét is: tulajdonképpen mennyit ér az
az állami vagyon, amely felosztásra került, illetve ennek
megállapítása hogyan befolyásolja a vagyon felosztását és ezzel az
új tulajdonviszonyokat."
|
|
|
|
|
|
|
A HNF Közjogi Bizottságának ülése (2. rész)
|
Ez utóbbival kapcsolatban megoszlott a testület tagjainak véleménye. Többen úgy vélték: a párttörvény tervezetének előírásait mintegy szét lehetne osztani számos már életbe lépett, illetve ezután elkészülő törvény között. Mindenekelőtt az egyesülési törvény előírásai lehetnének irányadóak. Ezáltal feleslegessé válna egy külön párttörvény megalkotása. Ezzel szemben más jogi szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy az egyesülési törvény meglehetősen részletesen szabályozza a hatálya alá tartozó szervezetek belső életét, amit a politikai pártok nem viselnének el. Tehát vagy külön párttörvény kimunkálása, vagy az egyesülési törvény átdolgozása válik szükségessé. A testület minden tagja egyetértett abban, hogy a pártokra vonatkozó szabályozást a választójogi törvénnyel szoros összefüggésben kell kidolgozni. Erre egyébként rögtön ígéretet is kaptak az Igazságügyi Minisztérium jelenlévő munkatársaitól. (MTI)
1989. május 24., szerda 17:18
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 671-989: Választ szeretnék kapni arra, hogy a TV2-n okkult információk,buddhizmus, grafológia, tarokk-kártya stb. adások milyen címen lesznek a jövőben és mikor?
- név nélkül: Romwalter Kriszta szókincse nagyon szegényes. Tanulnia kellene még egy kicsit.
- Tóth Ferenc 34/81-771: A fiam a május 22-i ominózus biológia érettségit megírta. A genetikai példát megoldotta, észrevette a hibát. Meglepetéssel vette tudomásul, hogy e példa kihagyásával akarják értékelni, a kérésem az, hogy azok a gyerekek, akik a hibát észrevették és megoldották a feladatot, ne kerüljenek hátrányba, plusz pontként a 9o pont fölött 2o pontos elismerést kapjanak teljesítményükért, - ne érje hátrány őket, mert más emberek tévedtek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|