|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Szabolcs megyei reformműhely tagjainak felhívása
"Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei
reformműhelyének legutóbbi, nyíregyházi tanácskozásán a jelenlévő
párttagok javasolták:
- a pártalapszervezetek tagjai foglaljanak állást egy, ez év
őszén megtartandó pártkongresszus mellett;
- a pártkongresszus feladata legyen az MSZMP helyzetének
meghatározása, rövdtávú, választási politikai programjának
elfogadása, ami kapcsolódjon egy tisztújításhoz;
- a kongresszus küldöttei alulról indított kiválasztódással, a
parttagság valódi képviselői legyenek."
SZER:
Mérlegen
"Tulajdonosi vagyon, tulajdonosi tőke. A tulajdonviszonyok
átalakításának alapkérdése, hogy kinek, kiknek a kezébe kerül a
felosztásra ítélt állami tulajdon: független, szuverén vagy pedig
csak kvázi tulajdonosok kezébe. Az ezt érintő időszerű buktatókkal
foglalkozott a múlt héten Vadász János, de indokolt megvizsgálni az
átalakítás másik fontos feltételét is: tulajdonképpen mennyit ér az
az állami vagyon, amely felosztásra került, illetve ennek
megállapítása hogyan befolyásolja a vagyon felosztását és ezzel az
új tulajdonviszonyokat."
|
|
|
|
|
|
|
TOT elnökségi ülés
|
1989. április 6., csütörtök - A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöksége csütörtökön ülést tartott, amelyen az átalakulási törvény tervezetét vitatták meg. A testület megállapította: az új jogszabály lehetővé teszi, hogy a tagok lehetőségeiket jobban kihasználják, érdekeiknek megfelelően döntsenek arról, milyen formában kívánnak tovább gazdálkodni. Ugyanakkor még igen sok a tisztázatlan kérdés. Nem ismeretes, hogy a járadék jellegű jövedelmek a jövőben miként illetik meg a nyugdíjasokat, és a földértékelés kérdése sem megoldott. Többen elmondták: tudomásul kell venni, hogy a tulajdonos és a munkavállaló érdekei kettéválnak. Ennek a szövetkezeti gazdálkodásban is olyan következményei lesznek, amelyek nem hagyhatók figyelmen kívül.
A vitában többen elmondták: véleményük szerint a termelőszövetkezetek közül csak igen kevesen választják a gazdálkodás új formáit. Mivel az újonnan átalakuló gazdasági szervezetek semmiféle adókedvezményben nem részesülnek, várhatóan valóban csak azok a tsz-ek váltanak gazdálkodási formát, amelyeknek ez feltétlen érdeke. Elhangzott az is: a jogszabály megalkotásával egyidejűleg szükség van arra is, hogy olyan gazdasági szabályozók működjenek, amelyek versenysemlegességet biztosítanak és azokat a gazdálkodókat se érje hátrány, akik nem alakulnak át. A testület ülésén szó esett arról is, hogy a TOT-nak is át kell alakulnia, az érdekképviseleti és -védelmi munka mellett várhatóan vagyonkezelési feladatokat is el kell látnia. Ha az ország valamennyi termelőszövetkezete társasággá alakulna, ebben az esetben mintegy 100 milliárd forintos vagyonnal gazdálkodhatna a TOT. A gyakorlatban várhatóan ennél jóval csekélyebb kezelendő vagyonnal kell a TOT-nak számolnia. Semmiképpen sem közömbös azonban, hogy a rábízott értékkel miként bánik. Ezért okoz gondot, hogy egyelőre a TOT nem ismeri ezzel kapcsolatos feladatait. A testület elengedhetetlennek tartja, hogy az átalakulási törvénnyel egyidőben készüljön el a szövetkezeti vagyonkezelési jogszabály is. A testület elfogadta az átalakulási törvény tervezetét. (MTI)
1989. április 6., csütörtök 13:52
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 671-989: Választ szeretnék kapni arra, hogy a TV2-n okkult információk,buddhizmus, grafológia, tarokk-kártya stb. adások milyen címen lesznek a jövőben és mikor?
- név nélkül: Romwalter Kriszta szókincse nagyon szegényes. Tanulnia kellene még egy kicsit.
- Tóth Ferenc 34/81-771: A fiam a május 22-i ominózus biológia érettségit megírta. A genetikai példát megoldotta, észrevette a hibát. Meglepetéssel vette tudomásul, hogy e példa kihagyásával akarják értékelni, a kérésem az, hogy azok a gyerekek, akik a hibát észrevették és megoldották a feladatot, ne kerüljenek hátrányba, plusz pontként a 9o pont fölött 2o pontos elismerést kapjanak teljesítményükért, - ne érje hátrány őket, mert más emberek tévedtek."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|