|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyilatkozat az érettségi botrányról
"A Fidesz oktatáspolitikai csoportja az
alábbi nyilatkozatot juttatta el a Művelődési Minisztériumnak.
Tiltakozunk az érettségi botrány és a ,,kiszivárogtatók,,
eljárása ellen
Felháborító, hogy a diákok és tanáraik igyák meg
ismét csak a levét oktatási rendszerünk tarthatatlanságának."
SZER, Magyar híradó:
Hatalomátvétel
"Pontosan egy évvel ezelőtt, 1988. május 22-ikén, pünkösd
vasárnapján, sokak számára váratlan fordulattal, a szélső baloldal
szerint puccsal fejeződött be az MSZMP rendkívüli országos
értekezlete. Grósz Károly - mint azóta kiderült: az előztes
megállapodásokat felrúgva - megbuktatta Kádár Jánost, és a
kommunista párt élére tornázta magát. Ezt követően felgyorsultak az
események, és a belpolitikai élet olyan gyökeres változásokon ment
át, amelyek csak az 1956-osokhoz mérhetők."
|
|
|
|
|
|
|
Érettségi-felvételi vizsgák (2. rész)
|
Mint ismeretes, az idén a korábbi, központilag meghatározott keretszámok helyett az intézmények úgynevezett irányszámokkal dolgozhatnak, amelyektől lefelé és fölfelé is eltérhetnek. Ez - a költségvetésből a hallgatói juttatásokra fordítható pénzeszközök emelkedését, illetve az intézmények saját kapacitását figyelembe véve - a tavalyi felvételi számokhoz képest átlagosan 7 százalékos hallgatói létszám-emelkedést eredményez, természetesen intézményenként eltérő mértékben. Az egészségügyben például egyáltalán nem változik a felvehetők száma, míg a tudományegyetemeken átlagosan 1,18 százalékkal nőhet. Érdekes, hogy a legerőteljesebb ,,nyitásra,, a műszaki, az agrár- és a gazdasági felsőoktatás vállalkozott: a műszaki egyetemeken például a tavalyi 1855 helyett idén 2110 új hallgatót, a főiskolákon pedig 2140 helyett 2390 hallgatót fogadnának. A pályázók idén a felvételi ,,behívó,, mellé külön tájékoztatót kapnak, amelyből pontosan megtudhatják, melyek a felvételivel kapcsolatos jogaik és kötelességeik, így egyebek között azt, hogy miként élhetnek betekintési, panasztételi és fellebbezési jogukkal. A teljesítmények és az egyetemi-főiskolai lehetőségek alapján az intézményekben kialakított ponthatárokról július közepéig szerezhetnek tudomást a pályázók az érintett felsőoktatási intézményekben, továbbá a tervek szerint a Magyar Hírlap mellékletéből. (MTI)
1989. május 17., szerda 14:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|