|
|
|
|
Grósz Károly Mezőkeresztesen
|
1989. május 20., szombat - Az MSZMP agrárkoncepciója szerint a jövő magyar mezőgazdaságának is a nagyüzem lesz az alapja - ezt Grósz Károly főtitkár mondta a mezőkeresztesi Aranykalász Termelőszövetkezet küldöttgyűlésén, amelyen átadta a közös gazdaságnak a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, valamint a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa által alapított kitüntető oklevelet. A Borsod megyei 600 tagú termelőszövetkezet immár nyolcadik esztendeje folyamatosan 20-25 millió forintos nyereséggel zárja az évet. A magyar mezőgazdaság azon szövetkezetei közé tartozik, amelyek elsőként kezdtek vállalkozni nem kis kockázattal mind a növénytermesztésben, mind pedig az állattenyésztésben, ugyanakkor a háztáji gazdaságban és kiegészítő ágazatokban tartósan biztos megélhetést nyújtanak a tagok számára. Dánfi Dezső, a termelőszövetkezet elnöke tartott beszámolót a rendkívüli küldöttértekezleten Borsod megye, a testvérgazdaságok és a szövetkezet mintegy kétszáz küldötte jelenlétében, ezt követően pedig szót kért Grósz Károly is. A főtitkár bejelentette, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt agrárkoncepciója megvitatásra rövidesen a Központi Bizottság plénuma elé kerül. Az elképzelés alapján olyan magyar mezőgazdaságot kívánnak teremteni, amelyben a parasztok és az agrárértelmiség közös munkája révén a magyar népgazdaság, benne az egyén is biztos egzisztenciát, perspektívát lát. (MTI)
1989. május 20., szombat 17:43
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|