|
|
|
|
A Független Jogász Fórum ajánlásai a magyarországi válsághelyz (OS)
|
A Független Jogász Fórum ajánlásai a magyarországi válsághelyzet kialakulás személyi okainak feltárásáról és a személyes helytállás kötelezettségéről szóló törvény kidolgozásához (1. rész)
1990. március 6., kedd - Széles körű igény merült fel a magyar társadalomban arra, hogy megismerje azon személyek körét, akik az ország jelenlegi válságának előidézői, továbbá arra is, hogy e személyek helytállási kötelezettségét a jogállamiság igényeinek megfelelő törvényes keretek között, arra hivatott szervezet megállapítsa.
A jogállam kialakítására törekvő társadalomnak nem érdeke és nem célja, hogy népítélet formájában vegyen elégtételt vélt vagy valós sérelmeiért. Tekintve, hogy a hatályos jogszabályok nem mindenben alkalmasak a társadalmi igény kielégítésére, törvényt, mégpedig alkotmányerejű törvényt kell alkotni egyrészt a joghézagok betöltésére, a szükséges anyagi, jogi és eljárásjogi szabályok megalkotására, másrészt az ehhez szükséges intézményi rendszer felállítására.
A megalkotandó törvénynek egy korszakot kell lezárnia, következésképp társadalmi rendeltetésének betöltése után okafogyottá válik.
A törvény időszerűsége nem kétséges, ez azonban nem adhat alkalmat arra, hogy elhamarkodott eljárással társadalmi bizonytalanságot keltsen. A törvény önálló helytállási rendszert kíván kialakítani, meghagyva a külön jogágak alapján megállapítható felelősség szabályait. Ebből következik, hogy a jogkövetkezmények rendszere sajátos.
I. A tervezett törvény időbeli hatálya:
1949. augusztus 20-a, az úgynevezett Alkotmány (1949. évi XX. törvény) hatályba lépésének napja az a kezdő időpont, amelytől kezdve tanusított magatartások a törvény hatálya alá eshetnek. Ez ugyanis az az időpont, amikor a formálisan választott országgyűlés a pártállami szisztémát törvénybe iktatta. A kommunista párt vezető szerepének alaptörvénybe iktatásával pedig megteremtette a párt és funkcionáriusainak közjogi státusát.
Minthogy 1988. május 20-ig, a pártértekezletig szóba kerülhetett a pártállam és intézményeinek semmiféle érdemi vizsgálata, az e törvény hatálya alá eső magatartásokra nézve az elévülés e naptól kezdődik. (folyt.köv.)
1990. március 6., kedd 16:22
|
Vissza »
|
|
A Független Jogász Fórum ajánlásai a magyarországi válsághelyz (OS)
|
A Független Jogász Fórum ajánlásai a magyarországi válsághelyzet kialakulása személyi okainak feltárásáról és a személyes helytállás kötelezettségéről szóló törvény kidolgozásához (2. rész)
A kegyelmi elhatározásoknak a megalkotandó törvény kihirdetéséig jogi hatálya nem lehet. Ez nem zárja ki a jövőre nézve akár egyéni, akár közkegyelem gyakorlását.
II. A törvény személyi hatálya és a felelősség módja:
1. Helytállási kötelezettséggel tartoznak a tervezett törvény keretei között:
- a közhatalmat gyakorló és hatósági jogosítvánnyal rendelkező állami, államigazgatási tisztségviselők, országos és megyei szinten,
- az állampárt és a tervezett törvényben megjelölt úgynevezett társadalmi szervezetek (pl. SZOT, KISZ) országos és megyei tisztségviselői,
- a fegyveres erők és testületek országos parancsnokai,
- országos jelentőségű gazdasági szervezetek vezetői, akiknek körét a tervezett törvény határozza meg,
- a kultúra, tudomány, az írott és elektronikus sajtó országos irányítói és országos intézményeinek vezető munkatársai,
kivéve, ha bizonyítják, hogy tevékenységük során úgy jártak el, ahogyan az az adott helyzetben tisztség viselőjétől általában elvárható volt.
A törvény itt szoros személyi kört állapít meg, amely értelmezéssel nem bővíthető.
2. Helytállási kötelezettséggel tartoznak továbbá ugyanezen szervezeteknek a helyi vezetői, amennyiben bizonyítást nyer, hogy tevékenységük során nem úgy jártak el, ahogy az adott helyzetben beosztásukra is tekintettel tőlük elvárható volt.
III. Eljárási és szervezeti szabályok:
1. Szervezet:
Országos hatáskörű parlamenti bizottságot kell felállítani, amelybe be kell venni a Legfőbb Állami Számvevőszék egy tagját. Ezen kívül egy-egy tagjának jogi, közgazdasági, illetve egyetemi műszaki végzettségűnek kell lennie. Ez a bizottság jár el az országos tevékenységet kifejtők ügyében (II/1.). (folyt.köv.)
1990. március 6., kedd 16:25
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Független Jogász Fórum ajánlásai a magyarországi válsághelyz (OS)
|
A Független Jogász Fórum ajánlásai a magyarországi válsághelyzet kialakulása személyi okainak feltárásáról és a személyes helytállás kötelezettségéről szóló törvény kidolgozásához (3. rész)
A helyi önkormányzat bizottságot állít fel. A helyi bizottság egy-egy tagja jogász, közgazdász, műszaki vagy mezőgazdasági (szükség szerint) végzettségű személy.
2. Eljárás:
a/ Hivatalból indul eljárás az országos bizottság elé tartozó ügyekben.
b/ 50 vagy más meghatározandó számú választópolgár írásbeli indítványára indul eljárás a helyi vezetők ügyeiben.
c/ Az eljáró bizottság ,,döntést,, hoz, amelyben helytállási kötelezettséget állapít meg, joghátrányt alkalmaz, vagy az eljárást megszünteti. A helytállási kötelezettséget megállapító ,,döntés,, ellen az eljárás alá vont személy keresetet indíthat bíróságnál. Az eljáró bizottság döntését az általa megvizsgált bizoyítékokra alapíthatja.
d/ Az eljárás a b/ pont esetében nem nyilvános, a döntést azonban nyilvánosságra kell hozni.
IV. Alkalmazható joghátrányok
A tervezett törvény szerint a helytállásra kötelezettel szemben az alábbi jogkövetkezmények alkalmazhatók:
1. A marasztaló döntés nyilvánosságra hozatala a marasztalt személy és a tevékenység pontos leírásával az írott és elektromos sajtó útján.
2. Javadalmazást megszorító intézkedés (pl. nyugdíj, fizetés mértékének csökksntése).
3. Tisztségéből való elmozdítás.
4. A megszerzett vagyonnal való helytállásra kötelezés (ingatlan, nagyértékű ingóság, műtárgyak köztulajdonba vétele).
E joghátrányok együttesen is alkalmazhatók. Az eljáró bizottság az egyéb jogágak alapján fennálló felelősség megállapítására a hatáskörrel bíró szervnél eljárást kezdeményezhet.
V. Záró rendelkezések
A tervezett törvény kihirdetése napján hatályba lép. Kihirdetésétől számított 5 év elteltével pedig a törvény hatályát veszti.
Budapest, 1990. március 2. Független Jogász Fórum (OS)
1990. március 6., kedd 16:28
|
Vissza »
|
|
Javítás az ossz3006 sz. hírre
(OS)
|
Mai ossz3006 számú, A Független Jogász Fórum ajánlásai a magyarországi válsághelyzet kialakulás személyi okainak feltárásáról és a személyes helytállás kötelezettségéről szóló törvény kidolgozásához (1. rész) című hírünk utolsó bekezdésének 1. sorában a szöveg helyesen:
.... szóba sem kerülhetett ... -----
(OS)
1990. március 6., kedd 17:06
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Vida Józoefné 753-552: Múlt pénteken a hirek előtt elhangzott egy olyan, hogy Budapesten lehet forintért VW, Opel és BMW kocsikat kapni. Föl voltak tüntetve az árak. Budapesten egyetlen OTP-ben sem tudnak erról, hogy kocsit lehetne előfizetői. Nagyon szépen kérem mondják meg, hogy van ez. Köszönöm.
- Most hallgatom a hireket. Emelik a benzinárt, Megint öngólt rúgott a kormány. Mikor kérdez akkor is hazudik. így legyen a népnek bizalma hozzájuk.
- Felháborodva hallgattam most a hírekben amikor bemondták a benzinár-emelést 2 Ft-tal. Hát tegnap este a Medgyessy Péter nem tudta ezt egyrészt mondani, azt hiszem nem fért a képére, hogy ezt bemondja, akkor amikor a legutóbb amikor emelték a benzin árát azt mondták, hogy abból a 2 Ft-ból fogdák az utakat épiteni. Hová tették azt a pénzt? Most az autósokat megint megzsarolják. Valamit ebben az ügyben meg kell próbálni tenni, nem tudom milyen helyzet van az országban, borzalmas helyzetben van az ország, de azért mindennek van határa. Ezt nem lehet csinálni. 498-426"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|