|
|
|
|
Tanyakonferencia
|
1989. május 18., csütörtök - Van-e jövőjük a tanyáknak, érdemes-e ennek a sajátosan magyar településszerkezetnek a fennmaradására áldozni? Egyértelműen igennel feleltek ezekre a kérdésekre azon az országos tudományos tanyakonferencián, amely csütörtökön Kecskeméten kezdődött. A kétnapos tanácskozást a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának településkutató csoportja, az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottsága Oktatási Igazgatósága és a Bács-Kiskun Megyei Tanács, valamint tudományos koordinációs szakbizottsága közösen szervezte meg. A konferencián mintegy százan vettek részt a legkülönbözőbb tudományágak és munkaterületek képviseletében, történészek, földrajzosok, jogászok, népművelők, építészek, közgazdászok, falukutatók, agrár- és államigazgatási szakemberek. Az első napon 32 előadás, valamint hozzászólás hangzott el.
A hozzászólók elemezték a tanya fogalmát, helyzetét, szerepét a legkülönbözőbb tudományágak szempontjából, értékelték a tanya és az átalakuló agrárgazdaság viszonyát, valamint szóltak az elmúlt negyedszázad alatt éppen negyedére csökkent, ma negyedmilliónyi tanyai népesség életkörülményeiről. Lényeges közös álláspontja volt az elhangzottaknak, hogy a tanyákban a modern kertváros legideálisabb színterét kell látni. A tanyakérdés vitája igazolta, hogy az elmúlt négy évtized ipar- és agrárpolitikája hátrányosan érintette az egész Alföld területi érdekeit. Éppen ezért a résztvevők javasolják egy alföldi területi érdekvédelmi összefogás kimunkálását, megszervezését. A konferencia pénteken Bács-Kiskun megye tanyás térségeiben szakmai tanulmányúttal folytatja munkáját. (MTI)
1989. május 18., csütörtök 20:43
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Vida Józoefné 753-552: Múlt pénteken a hirek előtt elhangzott egy olyan, hogy Budapesten lehet forintért VW, Opel és BMW kocsikat kapni. Föl voltak tüntetve az árak. Budapesten egyetlen OTP-ben sem tudnak erról, hogy kocsit lehetne előfizetői. Nagyon szépen kérem mondják meg, hogy van ez. Köszönöm.
- Most hallgatom a hireket. Emelik a benzinárt, Megint öngólt rúgott a kormány. Mikor kérdez akkor is hazudik. így legyen a népnek bizalma hozzájuk.
- Felháborodva hallgattam most a hírekben amikor bemondták a benzinár-emelést 2 Ft-tal. Hát tegnap este a Medgyessy Péter nem tudta ezt egyrészt mondani, azt hiszem nem fért a képére, hogy ezt bemondja, akkor amikor a legutóbb amikor emelték a benzin árát azt mondták, hogy abból a 2 Ft-ból fogdák az utakat épiteni. Hová tették azt a pénzt? Most az autósokat megint megzsarolják. Valamit ebben az ügyben meg kell próbálni tenni, nem tudom milyen helyzet van az országban, borzalmas helyzetben van az ország, de azért mindennek van határa. Ezt nem lehet csinálni. 498-426"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|