|
|
|
|
Ülést tartott a SZOT Országos Ifjúsági Tanácsa
|
1989. május 18., csütörtök - Csütörtökön ülést tartott a SZOT Országos Ifjúsági Tanácsa. A testület megvitatta a május 17-i SZOT-kormány találkozó tapasztalatait, s úgy foglalt állást, hogy a gazdaságban kialakult szükséghelyzet miatt létrejött kompromisszumos megállapodást tudomásul veszi. Ugyanakkor aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az ország vezetése még mindig nem érzékeli kellőképpen a fiatal családok helyzetének tarthatlanságát. Az ifjúsági tanács véleménye szerint ez komolyan veszélyezteti a kormány hároméves csomagtervének társadalmi bázisát, mert a szociálisan lehetetlen helyzetbe került fiatalok magatartása kiszámíthatatlan. A családi pótlék alacsony mértékű, szeptember elsejei emelését is csupán gesztusértékű lépésnek tartja a kormány részéről. Az ilyen mértékű szociálpolitikai segítség az árszint-növededés hatását nem kompenzálja, s nem hozza érzékelhetően jobb helyzetbe a létminimum alatt élő gyerekek százezreit és a fiatal családokat.
A SZOT Országos Ifjúsági Tanácsa továbbra is fenntartja a május elsején nyilvánosságra hozott javaslatait a fiatalok szociális helyzetének javítására. Igényli, hogy a következő SZOT-kormány-találkozón komplex módon kerüljön napirendre a fiatalok szociális helyzetének javítása. Az Országos Ifjúsági Tanács számít arra, hogy a parlamenti képviselők - az Ifjúsági Törvény tapasztalatainak vitája nyomán - nem fogadják el a családipótlék-emelés ilyen alacsony mértékét. A kormányt pedig nyomatékosan felkéri, hogy a fiatal nemzedék helyzetének romlását érzékelhetőbb intézkedésekkel állítsa meg. (MTI)
1989. május 18., csütörtök 16:34
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Vida Józoefné 753-552: Múlt pénteken a hirek előtt elhangzott egy olyan, hogy Budapesten lehet forintért VW, Opel és BMW kocsikat kapni. Föl voltak tüntetve az árak. Budapesten egyetlen OTP-ben sem tudnak erról, hogy kocsit lehetne előfizetői. Nagyon szépen kérem mondják meg, hogy van ez. Köszönöm.
- Most hallgatom a hireket. Emelik a benzinárt, Megint öngólt rúgott a kormány. Mikor kérdez akkor is hazudik. így legyen a népnek bizalma hozzájuk.
- Felháborodva hallgattam most a hírekben amikor bemondták a benzinár-emelést 2 Ft-tal. Hát tegnap este a Medgyessy Péter nem tudta ezt egyrészt mondani, azt hiszem nem fért a képére, hogy ezt bemondja, akkor amikor a legutóbb amikor emelték a benzin árát azt mondták, hogy abból a 2 Ft-ból fogdák az utakat épiteni. Hová tették azt a pénzt? Most az autósokat megint megzsarolják. Valamit ebben az ügyben meg kell próbálni tenni, nem tudom milyen helyzet van az országban, borzalmas helyzetben van az ország, de azért mindennek van határa. Ezt nem lehet csinálni. 498-426"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|