|
|
|
|
Atlétikai hírcsokor
|
1989. május 17. szerda Párizs: ------- Carl Lewis (28), a hatszoros olimpiai és ötszörös világbajnok amerikai szupersztár a francia L,Equipe című sportlapnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy az 1992-es barcelonai olimpiáig versenyezni akar. - Nem tudom még, hogy milyen számokban indulok, de ennek eldöntésére bőven van még időm - mondta. - Azt viszont már elhatároztam, hogy a jövőben a saját örömömért és a közönség szórakoztatásáért állok majd rajthoz, mégpedig kizárólag olyan helyszíneken, ahol szeretek pályára lépni. Lewis bejelentette, hogy csapattársaival együtt - köztük a 200 méteren olimpiai bajnok Joe DeLoach és a világ egyik legjobb 800 m-es futója, Johnny Gray - kihagyják az amerikai bajnokságot, az atlétikai szövetséggel fennálló rossz kapcsolatuk miatt. (Reuter) x x x Brüsszel: --------- William van Dijck (28) bejelentette, hogy térdsérülés miatt hosszabb kihagyásra kényszerül. A 3000 méteres akadályfutás világbajnoki bronzérmesének fájdalmai a szöuli olimpia után kezdődtek, és a terhelés melletti kezelések hatástalannak bizonyultak. A belga futó Szöulban a számára csalódást jelentő ötödik helyen végzett. (Reuter) x x x Rabat: ------ Minden bizonnyal Said Aouita, a hazaiak csodafutója lesz a július 8. és 22. között a marokkói fővárosban megrendezésre kerülő, a francia nyelvterületű országok első játékán. Az 1500, a 2000 és az 5000 méteres síkfutás világcsúcstartója kijelentette, hogy igen jelentős eseménynek tartja a rabati versenyt. (AFP) x x x Bréma: ------ A nyugatnémet atlétikai szövetség (DLV) 34. kongresszusán a képviselők nagy többséggel elfogadták azt a javaslatot, amely szerint meglepetésszerűen, az edzések során is ellenőrzik a jövőben a sportolókat. (AFP)+++
1989. május 17., szerda 14:17
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|