|
|
|
|
Román panaszok-VSZ - 1. folyt.
|
Mint ismeretes, ezt a javaslatot nagy szótöbbséggel megszavazta az ENSZ-bizottság, és ennek a szavazásnak a során nem nyilvánult meg a szolidaritás - így hangzik a bukaresti vád. Mivel egyes kommunista küldöttségek - köztük a szovjet küldöttség - tartózkodtak, vagy pedig nem vettek részt a szavazásban. Az említett források értesülése szerint Románia nemcsak azt követeli, hogy rendkívüli csúcstalálkozó vitassa meg ezt az ügyet, hanem azt is, hogy a későbbi hivatalos csúcs napirendjére is rákerüljön. Ezt a kialakult szokások szerint egy vétó - például egy magyar vétó - megakadályozhatja. A jelek szerint ezért is követeli Bukarest rendkívüli csúcs összehívását - még a hivatalos csúcs előtt. Nyilvánvalónak látszik, hogy idei - vendéglátói - szerepét kihasználva próbál nyomást gyakorolni a többiekre. Hogy ne legyen félreértés, maga Ceausescu is letette a garast egy pénteki beszédben, amelyben hangsúlyozta: reformizmussal nem lehet kivívni a kommunizmus felépítését. Ezt a célt csak a kommunista párt forradalmi harcával lehet elérni. Romániában nem kerül vissza magánkézbe sem az ipar, sem a mezőgazdaság. Romániában végérvényesen megbukott a kapitalizmus - tette hozzá a nyomaték kedvéért Ceausesecu - nehogy kétség legyen az iránt, hogy a riasztó ellenpélda Magyarországon fedezhető föl. +++
1989. május 13., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|