|
|
 |
|
 |
Kornai két arca
|
---------------
München, 1990. február 18. (SZER, Párizsi magyar figyelő, Kemény
István) - A reformszocializmusok tapasztalatairól tett közzé
elemzést Kornai János a Valóság januári számában.
Reformszocialistának azokat a rendszereket nevezi, amelyek némi
liberalizálást hajtottak végre a politika szférájában, bizonyos
fokig decentralizálták az állami szektor irányítását, s valamelyest
teret engedtek a formális és az informális magánszektornak.
Ugyanakkor megtartották az egypártrendszert, az állami szektor
domináns szerepét és a gazdasági folyamatok koordinálásában a
központosított bürokráciát.
Reformszocializmus van Jugoszláviában az 50-es évek óta, Kínában
másfél évtizede, a Szovjetunióban 6-8 éve. Magyarországon is
reformszocializmus volt 1968-tól a legutóbbi hónapokig. Most azonban
rendszerváltozás, forradalmi jellegű átalakulás megy végbe. Egy
nagyon rövid ideig tartó reformszocialista kísérlet után
Lengyelországban is rendszerváltozás kezdődött.
Akik olvasták Kornainak tavaly novemberben publikált indulatos
röpiratát, emlékeznek arra a megállapítására, hogy a piaci
szocializmus megbukott. Magyarországon, Jugoszláviában, Kínában, a
Szovjetunióban és Lengyelországban is. A Valóságban most közölt
írásban nem találhatók ilyen indulatos kijelentések. A szerző
tárgyilagos leírásra és elemzésre törekszik. Azokról a viszonyokról
igyekszik számot adni, amelyeket a magyarországi rendszerváltozás a
két évtizedes reformkorszaktól örökölt.
A tanulmány második és a tényleges elemzés első pontja szerint a
reformszocialista átalakulások mindenütt stratégia nélkül mentek
végbe. Készültek reformtervek, írtak ilyeneket párt és
kormányhivatalnokok és ellenzéki értelmiségiek is. Ezek
megvalósítására azonban nem történt kísérlet. (folyt.)
1990. február 18., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Reformkommunizmus - 1. folyt.
|
Nem valósultak meg a hivatalosan közzétett programok sem. Sőt -
idézem - az eltérések az eredeti céloktól néha oly nagyok voltak,
hogy az eredmény még csak nem is hasonlított a kiinduló
elgondolásokhoz. Egy kínai mondást említ Kornai: átkelni a folyón,
kőről kőre lépve. Az ő felfogásában ez a mondás a reformszocialista
változások mottója.
Nem meglepő tehát, hogy a spontán folyamatokat fontosabbnak
tartja a tervezetteknél. Kormányok reformokat indítanak el,
valamilyen célra törekedve. A cél nem valósul meg, közben azonban
mozgás létesül, amelyet a tervezők nem terveztek, nem is kívántak.
És ez a mozgás átalakító hatású.
A magánszektorról van szó. 1954-1956-ra emlékszik vissza a
szerző, amikor maga is reformerként tevékenykedett. Ő is, a többi
reformer is az állami szektort akarta megjavítani. Ez azóta sem
sikerült. Hosszú idő után azonban létrejött egy magánszektor,
amelyet Kornai a gazdasági reform legfontosabb eredményének tart.
Elsősorban a mezőgazdaságban, de másutt is. Említi a szerző a
mezőgazdasági földek de facto reprivatizálását Kínában, a földek
magántulajdonát Jugoszláviában és Lengyelországban, a mezőgazdasági
kistermelést és a többi maszek tevékenységet Magyarországon.
A cikk újra meg újra hangsúlyozza a folyamat spontán voltát,
valamint azt is, hogy a magánszektor terjedése súlyos akadályok
ellenére, sőt ellenséges környezetben megy végbe. A magánszektor
nehezen jut anyagokhoz, nem kap hitelt és külföldi valutát, nem
részesül törvényes védelemben, és erősen adóztatják. Az akadályok és
korlátok következtében a magánszektorban gyakorlatilag nincs
tőkefelhalmozás. A profitokat elpazarolják, és nem törekednek a
fogyasztók tartós bizalmának elnyerésére. (folyt.)
1990. február 18., vasárnap
|
Vissza »
|
|
- Reformkommunizmus - 2. folyt.
|
Változnék viszont a magántermelők és vállalkozók viselkedése, ha
eltörölnék a bürokratikus korlátokat. Idézem Kornait: ha egy
társadalom megengedi nagyszámú kistermelő jelenlétét, s engedélyezi
nekik, hogy tőkét halmozzanak fel és növekedjenek, akkor előbb vagy
utóbb meg fog jelenni a valódi tőkések csoportja.
E tény belátásához arra kérjük az olvasót, hogy képzelje el, mi
történik akkor, ha egy szocialista gazdaságban a magántermelők
ugyanúgy hozzájutnának hitelhez, továbbá valamennyi, a termeléshez
szükséges ráfordításhoz, mint az állami tulajdonú vállalatok, mi
több, az adózási és támogatási rendszer is az utóbbiakkal azonos
módon kezelné őket. Nem kétséges, hogy a sikeresebb
magánvállalkozások felhalmozni és növekedni kezdenének.
A cikk következő pontja a bürokrácia szívósságát tárgyalja.
Mindenekelőtt arra az ismert tényre hívja fel a figyelmet, hogy a
gazdasági reform bevezetése után nem a piac lépett a bürokratikus
irányítás helyébe, hanem csupán annyi történt, hogy a közvetlen
bürokratikus irányítást a közvetett bürokratikus irányítás váltotta
fel.
Ennél azonban tovább megy Kornai. Szerinte - ismét idézem - a
bürokrácia szívóssága is spontán, természeti velejárója a
rendszernek. A párt központi vagy politikai bizottságának nem kell
elhatároznia, hogy a reform folyamán életben tartja a lehető
legnagyobb bürokráciát. Ellenkezőleg, a bürokrácia, a csökkentésével
próbálkozó erőfeszítések ellenére is nőhet.
Csak nagyon kevés híve, de annál több ellenfele van Kornai
szerint az állami szektor decentralizált jósreformjának. Nem bízik
tehát az ilyen irányú reformok sikerében. Az állami szektor és a
bürokratikus koordináció között spontán és éppen ezért erős
kapcsolat van. (folyt.)
1990. február 18., vasárnap
|
Vissza »
|
|
- Reformkommunizmus - 3. folyt.
|
Ugyanígy spontán, és ezért erős kapcsolat van a magánszektor és
a piaci koordináció között. Az állami szektor és a piaci koordináció
között azonban csak mesterséges kapcsolat hozható létre. Ez az
eröltetett kapcsolódás csak gyenge lehet, és a tapasztalatok is
mutatják, hogy nem működik.
Egy harmadik út lehetőségét is tárgyalja a cikk: a szövetkezeti
és önigazgató formák közötti nem állami és nem piaci koordináció
lehetőségét. A tapasztalat azonban nem támasztja alá az e formákhoz
fűzött reményeket. Amikor a reformszocialista országokban az állami
tulajdon mellett más tulajdonformákat is megengedtek, kizárólag a
magántulajdon térnyerése volt igazán gyors.
Választani kell tehát: akik meg akarják tartani az állami
szektor dominanciáját, azoknak a bürokratikus koordinációt is el
kell fogadniuk. Azoknak viszont, akik piaci koordinációt akarnak, el
kell fogadniuk a magánszektor radikális kiszélesítését. Idézem: a
kívánt koordinációs mechanizmus, a piac nem jön létre a megfelelő
tulajdonform, a magántulajdon fedezete nélkül. A piaci szocializmus
merő ábránd. Az állami tulajdont és a piacot együtt követelő
hangzatos jelszavak félreértést okoznak és tápot adnak hamis
várakozásoknak, amelyeket azután a félreformokkal való kísérletezés
keserű tapasztalatai bizonyosan megcáfolnak. A magánszektor
kiszélesítése felé való haladás a gazdasági haladás legfontosabb
mércéje. +++
1990. február 18., vasárnap
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|