|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Tudományos Dolgozók Szakszervezetei Koordinációs Testületének állásfoglalása
"Igényeljük, hogy 1989-ben a költségvetési intézményeknél
központi keretből, a vállalati szférában pedig adómentesen
felhasználható béremelés - egységesen legalább 20 százalékot
jelentsen. 1990-től pedig további minimum 15 százalékos emelés
szükséges."
SZER:
Antiperesztrojka-helyzet
"Miközben Magyarország hol kisebb, hol nagyobb léptekkel próbál
tovább haladni a demokratizálódás göröngyös útján az, ami a magyar
határokon belül eredménynek számít, az északi és délkeleti
szomszédainknál hivatalos részről feszültséget növelő ellenkezést
vált ki.
A bős-nagymarosi beruházás építkezése - egyelőre ideiglenes
felfüggesztése - további keményhangú nyilatkozatokra készteti a
döntést egyoldalú lépésnek minősítő csehszlovák felet. Az emberi
jogok és a romániai magyar kisebbség védelmének hangsúlyozása pedig
olyan gondolattársításokat ébreszt a román nemzetvédelmi
miniszterhelyettesben - Ilie Ceausescu altábornagyban, az elnök
fivérében, aki egyik legutóbbi cikkében Magyarországgal kapcsolatban
a revizionista, revansiszta, horthysta, hitlerista jelzőket
használja - amelyek a józan dialógus lehetőségét az eddiginél is
kevesebbre csökkentik."
|
|
|
|
|
|
|
Az angol-magyar viszony
|
London, 1989. április 29. (BBC, Kerekasztal) - A kelet-európai országokban folyó változások többrétűsége miatt a nyugati közvélemény figyelme hol egyik, hol másik ország felé fordul. A héten Angliában úgy tűnt, hogy most Magyarország került a figyelem előterébe. Rövid látogatásra jött Londonba Pozsgay Imre államminiszter az ősszel sorra kerülő " Magyarok" című nagy kiállítás és eseménysorozat előkészületének beindítására. Erre a célra a pénzadományokat is sarkalandó a Barbican kulturális centrumban fogadást rendeztek. Ezen Margaret Thatcher brit miniszterelnök is megjelent, rövid, fesztelen és spontán beszédet mondott különös elismeréssel illetve a magyarokat. "Magyarországnak különleges rendeltetése van" - mondta a brit miniszterelnök. - "Ez derül ki történelméből és elsősorban a II. világháború utáni történelméből. Nyilvánvaló, hogy a magyarok szeretik a szabadságot, s a magyarság minden kétséget kizáróan új utat tör Kelet-Európában a szabadság felé." Eddig az idézet, s ezen felül Pozsgay Imrének a szerepét is mintegy várakozáson felül kiemelte. Könnyed hangvétel. Angliában a beszédekben általában úgyszólván kötelező alkalmat adni a közönségnek a derültségre. A mellette álló Pozsgay Imréhez fordulva azt mondta a jól működő piacgazdaság megvalósítására utalva: "Pozsgay úr láthatja, hogy mi meg tudjuk csinálni. Meg lehet csinálni, tehát Ön is képes lesz erre, és akkor Gorbacsov is azt mondja majd: ha Pozsgay úr meg tudja csinálni, akkor mi is meg tudjuk csinálni." Eddig az idézet, ugyanakkor megértem Margaret Thatchert, hogy Anglia Magyarországot minden tőle telhető módon segíteni fogja. Úgy tűnhet, hogy egy viszonylag fesztelen alkalmat fontos politikai állásfoglalásra használt fel, egyben mintegy Pozsgay Imre jelentős szerepét is hangsúlyozva. Hogyan értelmezzük ezt? Milyen reményekkel kecsegtet ez Magyarország számára? - Erről beszélget a mai kerekasztal társaság: Schöpflin György, a londoni egyetemen a politikai tudományok tanára, Krassó György, a londoni Magyar Október Sajtószolgálat szerkesztője és munkatársuk, Siklós István, aki jelen volt a fogadáson. Elsőként talán azt a kérdést vetném fel: mi vezethette a brit miniszterelnököt arra, hogy így kiemelje Pozsgay Imre szerepét, vagy pusztán egy vendégnek kijáró udvarias gesztusról volt szó? Siklós István? - Nem hiszem, hogy a vendégnek szóló udvariasságról van szó. Történelmi jelentőségűnek tekintem a beszédet. Nem csak azért, hogy milyen súlyos szavakat mondott Margaret Thatcher Magyarország mellett, Magyarország érdekében, és hogy ezek a szavak nem pusztán szavak, azt már az angol miniszterelnök bizonyította, amikor megkönnyítette Magyarország kapcsolatát a Közös Piaccal. Ez kétségtelenül Anglia érdeme, hogy Magyarországnak a kapcsolata a Közös Piaccal rendezettebb és jobb, mint korábban volt, tehát ezzel a segítségével bizonyította, hogy azt, amit a Barbican központban elmondott, az nem udvarias és biztató szó volt, hanem komolyan vett támogatásról biztosította Magyarországot. De történelmi jelentőségű a beszéd azért is, amilyen összefüggésben elhangzott. Gondolnunk kell arra, hogy az estet, ezt az eseményt tulajdonképpen Lord Rothermere nyitotta meg. Az a Lord Rothermere, akinek a nagyapja Magyarországért oly sokat tett 62 évvel ezelőtt. Úgyhogy a beszéd mindenképpen az angol kormánynak, a miniszterelnöknek a nagyon komolyan vett gondolatait fogalmazta meg, és ő Magyarországot támogatásáról biztosította, úgyhogy ez igen-igen jelentős. - Schöpflin György? - Egyetértek Siklós Istvánnal abban, hogy itt sokkal többről volt szó, mint egy vendégnek szóló udvariasságról, bár természetesen az is szerepet játszott, s ahogy ezt az egészet tulajdonképpen teljesen rendhagyó hetet átgondolom, és az ember csak bámulni tud azon, hogy Thatcher asszony mit mondott ezen a fogadáson. De ahogy ezt átgondolom, valami kezd rémleni bennem, hogy itt sokkal többről van szó. Itt nem csak Magyarországról van szó. Lehetséges, hogy itt valami olyan valaminek látjuk az előjátékát, hogy Margaret Thatchernek a stratégiája tulajdonképpen Európa egyesítésére megy, a kettészakított Európa egyesítésére, és Magyarországon látja a legnagyobb lehetőséget arra, hogy a demokrácia bevezetése folytán újból lehet egyesíteni Európát, és így ő úgy fog szerepelni - Thatcher asszony - a történelemben, mint aki tán a legtöbbet tett az iránt, hogy egy egységes Európa létrejöjjön. Szerintem ezért tette ezeket a szimbolikus és valódi gesztusokat Pozsgayval szemben, Pozsgay iránt és Magyarország iránt, hogy ezt aláhúzza nyomatékosan, és azt hiszem, elég sikeresen is ebből szempontból nézve. - Krassó György? - Gondolom, hogy Thatcher asszony el sem ment volna arra a Barbicanban rendezett fogadásra, hogyha ezúttal pusztán csak udvariassági kérdésről lenne szó. Nem is várták őt ott, és váratlan volt a megjelenése. Hogy nem pusztán udvariasságról van szó, mutatja az is, hogy Pozsgay Imre aznap délután háromnegyed óra hosszat tárgyalt vele és hosszan tárgyalt az angol külügyminiszterrel is, jóllehet egyik sem volt szoros összefüggésben a Barbicanban megrendezett fogadással és az őszi magyar fesztivál megnyitójának szervezésével. Azt nem tudjuk, hogy mit tárgyalt a külügyminiszterrel. Arról, hogy mit tárgyalt a miniszterelnök asszonnyal, arról mondott néhány szót, de azt sem biztos, hogy a legfontosabbakat mondotta el. Tehát biztos, hogy itt valóban egy nagyon fontos folyamatról van szó. Én is azt hiszem, hogy Anglia fokozott Kelet-Európa felé fordulásáról, de ami én számomra a legfontosabb volt ebben, az az egyesek szerint nem is teljesen szándékolt kijelentés...Vannak, akik azt mondják, hogy a miniszterelnök asszony néhány pohár bort felhörpintett a beszéde előtt. Pezsgőt - bocsánat! Pezsgőt, bocsánat nem voltam ott. Mindenképpen, ahogy azt mondta, hogy "Pozsgay úr! Ha mi megcsináltuk, ön is meg tudja csinálni", ez egy nagyon nagyjelentőségű, szándékos, vagy véletlen elszólás, mert végül is Pozsgay Imre csak egy államminiszter e pillanatban, de mintha ezek a szavak a súlyáról többet sejtetnének. - Abban, amit mondott, hogy itt két különböző kérdéscsoport van: az egyik az, amit most mondott Krassó György, hogy így Pozsgaynak az államminiszteri és esetleges jövőbeni szerepe, és a másik az, amit Schöpflin György említett, hogy itt egy sokkal tágabb nemzetközi összefüggésről van szó. Most ennek kapcsán először is gondoljátok, hogy itt az angol politikának a változása az amerikai álláspontot is képviseli Thatcher ezzel egyrészt, és másodszor, hogy valamiképpen jelen pillanatban azért mégis csak Nyugat- Németországnak vannak a legfontosabb gazdasági kapcsolatai ezekkel az országokkal? Na, most, próbálja-e ezt ellensúlyozni esetleg Margaret Thatcher? Hogy látjátok ezt? - Lehetséges, hogy erről van szó. Az angol politika mindenképpen megváltozott Kelet-Európára vonatkozóan. Éppen Margaret Thatcher miniszterelnöksége alatt változott meg. Ez abból a felismerésből táplálkozik, azt hiszem, hogy Európához tartozik Anglia, ami korábban nem jellemezte az angol politikát, és abból a felismerésből, hogy voltaképpen a Szovjetunióval szemben a közép- európai népeket támogatni kell, meg kell nyerni őket Európa, Nyugat-Európa számára mintegy le kell választani a Szovjetunióról. Gondolom, hogy ez a politikai elgondolás kiteljesülése tulajdonképpen annak, ami a Pozsgay látogatás idején történt. - Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy a mostani brit kormány politikája tulajdonképpen az Egyesült Államok álláspontját képviseli Európában. Ezt csak nagyon áttételesen lehet látni. De valahogyan azt kezdem érezni a brit külpolitikában, és egyébként nemcsak a brit külpolitikában, hogy kezd kibontakozni egy új Európa-kép, ami azért különbséget tesz Európa és az Egyesült Államok között. Lehet, hogy ezzel sokkal erősebben képviseli az európai érdekeket, és esetleg negligálja az amerikai érdekeket. Na most, ebből a szempontból az nagyon érdekes volt, hogy mind Thatcher asszony, mind Pozsgay Imre európai távlatban beszéltek, hogy Európa ez, Európa az..., Pozsgay arról, hogy fel kell csatlakozni - mármint Magyarországnak - Európához. Thatcher asszony, hogy Magyarország úttörő szerepet játszik az európaizálásban. - Én lényegében nem is erre utaltam, hanem tán arra, hogy van némi ellentét azért most például Anglia és Nyugat-Németország között éppen a NATO-kérdésben, és ez nagyjából hasonló ahhoz, ami az Egyesült Államok és Nyugat-Németország között fenn áll. Nem látsz itt összefüggést egy ilyenfajta politikai állásfoglalásra, állásfoglalás változtatásra? - Azt hiszem, itt a következőről van szó: Nagy-Britannia álláspontja a NATO-val kapcsolatban az, hogy azért a nyomást fent kell tartani, mert nyomás nélkül - mármint a Szovjetunióra és a Varsói Szerződés tagállamaira helyezendő nyomás nélkül - nem lesz meg az a változás, amely kívánatos a brit és a többi nyugat-európai kormány szemszögéből nézve. Ami a nyugatnémet kormányt illeti, brit álláspont szerint - és egyébként ez egyezik az amerikaival - túlságosan gyengék és még majdnem mindent elfogadnak, ami Keletről jön, mert - s ez az én saját véleményem - Nyugat-Németország az egész Közép- és Kelet-Európát Kelet-Németországon keresztül látja. Tehát majdnem mindent hajlandó elfogadni, ha az Kelet- Németországnak valamiféle előnyt hoz. - Ha szabad még ehhez hozzátennem azt, hogy ezzel tökéletesen egyet lehet érteni, amit Schöpflin György mondott, csak még az is megjegyzendő, hogy tulajdonképpen Margaret Thatchernek és az angol kormánynak az elsődleges célja az, hogy most megszüntesse a csatlós viszonyát ezeknek az országoknak a Szovjetunióval. Tehát ez a fő cél, és nyilvánvaló abból, amit Pozsgay Imre mondott Londonban, hogy Magyarországnak is az a szándéka, hogy függetlenebbé váljon a Szovjetuniótól, és hogy Nyugat-Európához tartozzon. A BBC-nek adott interjújában is említette ezt Pozsgay, hogy voltaképpen Európához akarnak tartozni, az európai mércét és értékrendet akarják Magyarországon is kötelezőnek tekinteni. Még a Nagy Imre újratemetése kapcsán is felmerült ez az óhaj, ez az igény Pozsgay Imrében, hogy igen is nekünk Nyugat-Európához kell tartozni. - Általában közben van valami elsőrendű és egy másod- és egy harmadrendű megfontolás, és amikor valaki valamit csinál, és ebben a tekintetben azért én legalábbis úgy érzem, hogy Angliának és az Egyesült Államoknak mindig is volt némi fenntartása azért a németekkel szemben, és amennyiben Nyugat-Németország már Kelet- Németország révén is és egyébként is egy nagyon nagy befolyásra tenne szert Kelet-Európában - például Lengyelországban és Magyarországon -, akkor ez esetleg kellemetlenül érintheti az Egyesült Államokat. - Egész biztos, hogy ez így van, ahogy mondod, és ettől eltekintve is úgy gondolom, hogy nem valószínű, hogy ez a folyamat magyarázható lenne Angliának vagy akármelyik európai országnak a törekvésével olyan megfogalmazásban, mintha ez szemben állna - előbb erről volt szó, hogy a Szovjetunióval szemben támogatnák Magyarországot -, és még kevésbé, mint hogyha ez szemben állhatna, mintha ez szemben állna az amerikai törekvésekkel. Az a folyamat, ami Magyarországon most lefolyik, és az, ahogyan Pozsgay Imre itt beszélt, meg az, ahogyan Horn Gyula éppen most nyilatkozott, hogy ez teljesen és tökéletesen elképzelhetetlen-e egy mögötte álló valamiféle nemzetközi megegyezés nélkül, én legalábbis úgy gondolom, és nem hiszem, hogy ez a folyamat a Szovjetunió - persze a gorbacsovi Szovjetunió - akarata ellenére volna. - Most visszatérve arra a kérdésre, hogy Nyugat szempontjából - egyrészt a sajtó szempontjából, másrészt a közvélemény és harmadsorban pedig a politika szempontjából - az egyes kelet- európai országok azok hol előtérbe kerülnek, tehát hol a jó oldalra kerülnek, hol átkerülnek a rossz oldalra. Na, most, Magyarország jelen pillanatban nagyon is a jó oldalon van, s így időben nagyon meglepően sokak számára Románia is nagyon jó oldalon volt a 60-as években, és most Románia messze lecsúszott a pokol felé. Na, most, hogy látjátok ezt, ezeket a változásokat a Nyugat szempontjából? - Hát ennek van egy viszonylag bonyolult magyarázata, amit lehet leegyszerűsíteni tulajdonképpen arra, hogy a nyugati államok - mármint Európában - soha nem fogadták el teljesen Európa kettéválasztását Jalta után. Azonban hosszú ideig teljesen tehetetlenek voltak e tekintetben, és ezt úgy próbálták levezetni, hogy amikor egyik vagy másik közép- vagy kelet-európai államnál rá lehetett fogni, hogy ott reformerek vannak, ott valamiféle reformfolyamatról van szó, és ehhez csak az kellett, hogy az ottani pártvezetőség azt mondja, hogy mi reformerek vagyunk - ezt a nyugat azonnal elfogadta. Gheorgiu Dej a 60-as évek elején mondta, hogy hát nem hogy mi reformerek vagyunk, de mi ellenezzük a szovjet külpolitikát és mi független külpolitikát akarunk, azonnal 1963-64-től a Nyugat felkarolta Romániát. Jóval később, 10-12 évvel később, már 70-es évek derekán Edward Gierek azt mondja - ma ismételten mondják, hogy én vagyok a reformer, mire mindenki azt mondja, hogy tényleg Gierek a reformer, fel kell karolni, óriási mennyiségű pénzt ömlesztenek Lengyelországba. És. mi lett a vége? Tudjuk, hogy mi lett a vége. Inkább itt arról van szó, hogy a Nyugat nem hajlandó tüzetesen megvizsgálni, hogy mi is történt ezekben az államokban, és azok, akik annak idején közülük tüzetesen megvizsgálták, és kimondták, hogy ez nem így van és itt esetleg hátrányos, hogy ha most a Nyugat ezt így értékeli, ezzel nem nagyon törődtek. És most, ebben a helyzetben azonban Románia óriási öngólt lőtt tavaly - körülbelül egy évvel ezelőtt -, amikor bejelentették a szisztematizálást, vagyis a falurombolást, és erre a Nyugat felfigyelt, felszisszent, hogy mi is történik Romániában. Mi történt a liberális Romániában? Majdhogynem egyik napról a másikra rájöttek Nyugaton, hogy igen, hát Romániában egy nagyon gaz zsarnokság uralkodik, és ezzel kapcsolatban láthattuk e héten azt a teljesen hihetetlen beszédet, amelyiket az angol trónörökös, Károly herceg mondott a falurombolással kapcsolatban. - Igen, valóban voltak bal-ítéletek (sic!), ami a nyugat-európai országokat illeti Délkelet-Európát szemlélvén. De azt hiszem, hogy ez most nem balítélet, ami most történik, mert Magyarország valóban olyan helyzetbe került, hogy meg tudja valósítani azokat a terveket, amelyek a többpártrendszer bevezetését és a Nyugat- Európához való fölzárkózást célozzák. Úgyhogy én nem értek egyet Schöpflin Györggyel, abban, hogy ez balítélet lenne - a mostani helyzetfelmérése Nyugat-Európának. Ami Ceausescut illeti, itt sem balítéletről van szó: végre igazi mivoltában mutatkozik Ceausescu, illetve igazi mivoltát tükrözi a nyugati sajtó és a nyugati közvélemény, beleértve ezt az egészen rendkívüli, valóban példa nélkül álló Károly trónörökös-beszédet Ceausescu ellen. - Elnézést! Szeretném tisztázni, mert én sem értek egyet azzal, hogy én most balítéletet mondtam volna Magyarországról, Romániáról, hanem épp ellenkezőleg! Nem, itt inkább arról van szó, véleményem szerint, hogy a nyugati sajtó és a közvélemény hozzáállása esetleges, nem megalapozott, hanem tévhírekből, téveszmékből és álreményekből táplálkozik, és tulajdonképpen ezt akartam megbírálni, és teljesen egyetértek azzal, hogy most végre rájöttek, hogy igen, az, ami Magyarországon történik, az nagyon fontos, és ami Romániában történik, az teljesen elítélendő. - Ezek a balítéletek differenciálási politika néven ismertek Amerikában, és azt jelentették, hogy megjutalmazzák azokat a kelet- európai országokat, amelyek jobb bizonyítványt hoznak haza, vagyis hát vagy emberi jogok tekintetében, vagy a gazdasági reformok tekintetében a Szovjetunió politikájához és a többi kelet-európai ország politikájához képest előbbre mutatóak. Tényleg, szinte komikus vagy groteszk, hogy mennyire nem jöttek be ezek a nyugati jutalmazások, hogy - mint ahogy említette még korábban Schöpflin György és Siklós István ugye - éppen Romániát, Lengyelországot és egy időben Csehszlovákiát mindig akkor dicsérték, amikor utána gyorsan kiderült, hogy éppen valamilyen nagy csőd felé haladnak. Még Magyarországot is hozzátehetnénk a sorhoz, hiszen hosszú időn keresztül a gazdasági csodáról hallottunk, amit ugye Kádár János 20 évi lassú vagy kislépések politikájával is csak odáig tudott eljuttatni, hogy Magyarország csődbe jusson. De én is remélem azonban, hogy most kivételesen nem lesz ilyen eredménye ennek a Nyugat dicséretének, és hogy Magyarország valóban még talán messzebb is fog menni ezen az úton, mint ahogy ezt a Nyugat vagy legalábbis a nyugati újságok elvárják. - Mostan még tényleg az a kérdés, hogy ti mit találtatok különlegesebbnek, érdekesebbnek abban a beszédben, amit Pozsgay Imre elmondott a sajtótájékoztatóján, ami a követségen volt? - Én ott két dologra emlékszem. Az egyik az, hogy felmerült a kérdés, azt hiszem a kérdésre adott válasza volt, hogy voltaképpen mi történt Kecskeméten, és miért nem szakadt ketté az MSZMP. És ő erre azt válaszolta, hogy ehhez még korai, mert hogyha most szakadna ketté az MSZMP, akkor egy légüres tér keletkezne, és abba a légüres térbe mindenféle nemkívánatos képződmények jönnének létre. Feltételezem, hogy ebben a különféle autoriter, sztálinista dogmatikus csoportosulásokra utalt. S a másik, hogy hangsúlyozta, hogy legnagyobb veszély a robbanás. Tehát hogy a közvélemény elégedetlensége felhalmozódik úgy, hogy egy időn belül már nem lehet semmiféle intézményesítéssel lefékezni, és akkor nem (...) az a tagolódás, amelyet most Magyarország átél. - Nekem a legfőbb talán az volt, hogy milyen őszinte volt Pozsgay Imre, hogy minden kérdésre milyen nyíltan és szókimondóan válaszolt. De a legmegkapóbb gondolat, ami elhangzott a sajtótájékoztatón az volt, hogy Pozsgay Imre olyan pártot szeretne, olyan Magyar Szocialista Munkáspártot, amelynek nincsen ideológiája, amely nem ateista és amely egy jó és gyakorlati programmal rendelkezik Magyarország jövőjének a biztosítására. Ezt én nagyon lényegesnek és fontosnak érzem, hogy ez a törekvés él Pozsgay Imrében. - Azt hiszem, hogy tényleg ezek voltak a legfontosabbak, amit Schöpflin György és Siklós István mondott. De meg kell jegyezni, hogy ennek a robbanásnak az elkerülésével kapcsolatosan nagyon érdekes volt, hogy Pozsgay szinte a politikai pluralizmust és a többpártrendszernek a szükségességét magyarázta ezzel. Ezt én azért szeretném kiemelni - mármint azzal, hogy amint ő mondotta, -, hogy amennyiben nincs sajtó, ahol az emberek érzései és problémái és feszültségei nyilvánosságra kerülnek, ha nincsenek pártok és mozgalmak, ahol ezt elmondhatják, akkor a felnövekvő és összegyűlő indulatok robbanáshoz vezethetnek. Mint tudjuk a magyar politikaiszóhasználatban a robbanás forradalmat jelent. Én ezt azért tartom nagyon fontos megnyilatkozásnak, mert én is úgy érzem, hogy nagyon sok minden Magyarországon azért történik, hogy ezen a katasztrofális gazdasági helyzetben, amikor ugyan Magyarországról csupa jót lehet hallani és tényleg nagyon-nagyon sok jó is történik, de ugyanakkor az emberek óriási többségének most a legfontosabb problémája, hogy zuhan az életszínvonal, és egy félelem él - legalábbis barátaim szerint - otthon az emberekben, nem feltétlen abban az ötvenezer értelmiségben, aki hát minden nap gyűléseket tart, hogy mit hoz a holnap. - Nem gondoljátok, hogy itt ez a robbanás, amiről tényleg szó van, ez valójában egy mumus? Tehát, hogy nem egy valódi veszély. - Mind a kettő lehet! Lehet egyben mumus es egyben lehet egy valódi veszély is, és hogy egy valódi veszélyt használnak mumusként. De szerintem ez egy valódi veszély, és egyre nehezebb lesz valahogyan elhitetni ezzel a társadalommal, hogy itt már tényleg egy olyan kormányzat van hatalmon, ami a jót akarja és becsületesen akarja kormányozni a nemzetet. - És ezért is fontos Pozsgaynak a londoni tárgyalássorozata, ezért fontos Margaret Thatchernek a beszéde, hogy Magyarországot támogatni fogják, gyakorlati módon fogja támogatni, és talán ezt a robbanást is el lehet kerülni, hogyha kellő nyugati támogatást kap Magyarország. - Azért én még egy nagyon fontos dolgot kiemelnék a Pozsgay Imre által elmondottakból, bár szeretném gondolatjel között elmondani, hogy én nem voltam ezen jelen, mert kérelmem ellenére nem kaptam bebocsáttatást a londoni magyar követségre, de hangszalagról hallottam, amit mondott. Ez pedig - gondolom - az volt nagyon fontos ebben, hogy azt mondotta váratlanul, hogy úgy gondolja, hogy most a demokratikus átalakulásnak nagyobbak az esélyei, mint korábban, mert most sokkal jobb a nemzetközi helyzet, mint 1848-49- ben, valamint az 50-es években voltak. Ez egy félreérthetetlen utalás arra, hogy Pozsgay Imre a saját politikáját az 1956-os forradalom politikáját Nagy Imre politikájának folytatásaként kívánja értékelni vagy értékeltetni. - Nem (...), annak hangsúlyozása, hogy ne legyen robbanás. A robbanás veszélyének meglengetése bizonyos értelemben esetleg Pozsgay politikája is lehet éppen amiatt, hogy a pártot egységben akarja tartani olyan értelemben, hogy nem akarja felbomoljék, hanem inkább, hogy egységben kerüljön ő ennek a pártnak az élére. - Ő egy új pártot akar tulajdonképpen. Abból, amit elmondott ez derült ki, tehát egy egészen más pártot, mint amilyen eddig volt. Tehát nem egy kommunista pártot, nem egy Magyar Szocialista Munkáspártot, hanem egy demokratikus pártot akar formálni a Magyar Szocialista Munkáspártból. - Úgy tűnik, hogy Pozsgay Imre, aki különben nagyon óvatos és nagyon megfontolt politikus, egy valami kis hazárdjátékot vállal. Tehát halvány jelét is érzem ebből a politikából, hogy ő a kommunista pártot bizonyos értelemben legyengíti - a Magyar Szocialista Munkáspártot -, amennyiben egy teljes szakítást követel tőle nagyon helyesen a múlttal, és még azt is hozzátette, hogy ennek személyi következményeit is le kell vonni, vagyis meg kell szabadulni azoktól, akik a múltat képviselték. Hát én nem tudom, hogy Pozsgay Imre hogy látja, szerintem majdnem az egész párttagságtól kellene ebben az esetben a pártnak megszabadulnia. Viszont utána ezt a pártot - vagy pedig éppen előtte - át akarja venni, és tényleg egy új párttá formálni. Egy valamit lehetne azért megkérdezni Pozsgay Imrétől, hogy ez a párt, amelynek rokonszenves, liberális, helyenként hát thatcherista célkitűzései lesznek - legalábbis ez következik mindabból, amit Pozsgay Imre mondott, valamint még sok más vezető politikus is mond ma Magyarországon, hogy mi lesz ebben a pártban a specifikusan szocialista. - Sajnos lassan lejár az időnk, úgyhogy ezen a ponton búcsúzom is hallgatóinktól Schöpflin György, Siklós István és Krassó György nevében. +++
1989. április 29., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|