|
|
|
|
A Magyar Tudományos Akadémia reformja - rendkívüli közgyűlés (2.
rész)
|
Teller Ede meleg szavakkal köszönte meg a megtiszteltetést. Elmondta: a hazatérés nagy megrázkodtatás volt számára. Érzéseit szinte nem is tudja kifejezni. Lelkesedést és reménységet érez, annak a reményét, hogy a magyar szó sokat jelent mind a magyarok, mind a modern világ számára.
Az atomenergiáról szólva Teller Ede hangsúlyozta: nagyon fontos a világnak, enélkül nem lehet megszüntetni a különbséget a fejlett és a fejlődő országok között. Nem szabad azonban megengedni, hogy ez félelmet keltsen, felhasználásánál nagy fokú óvatosság szükséges.
A kormány nevében Antall József miniszterelnök köszöntötte a közgyűlést: - A Magyar Tudományos Akadémiának elismertségével, történelmi multjával és szellemi potenciájával fenn kell maradnia, s a továbbiakban is Magyarországot kell szolgálnia - hangsúlyozta beszédében. A Magyar Tudományos Akadémia nem csupán a tudósok társasága - miként egykor megszületett - hanem a tudományos kutatásnak a kormányzattól független, ha úgy tetszik önkormányzati jellegű szervezete, amelyik az egyetemi autonómiákkal együtt hozzátartozik a polgári pluralista államszerkezet, intézményrendszer kialakításához és reformjához.
A miniszterelnök kérte a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak és szervezeteinek bizalmát, mert - miként elmondta - ha nincs bizalmunk önmagunkban, a világnak sem lesz bizalma bennünk. Akkor pedig nem lesz befektetés, beruházás, nem rendezhetjük a tulajdonviszonyokat. Ha a hazai és a külföldi befektetők nem látják azt, hogy biztosra mennek, akkor nincs gazdasági felemelkedés, e nélkül pedig nincs elosztási lehetőség. (folyt.köv.)
1990. december 3., hétfő 16:40
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 52- 23-263 Kónyáné Pető Judit 4o25 Debrecen, Erzsébet u. 32.: Szeretném kérni annak a férfinek a nevét és címét, akivel május 13-ikán kora délután - 15 óra előtt valamivel - Sugár Ágnes beszélgetett a természetes gyógymódokról, elsősorban a kézfej alapján történő diagnózis megállapításról.
- 371-555: A Vörösmarty tér közelében lakom és naponta arra járok és román cigányokat lehet látni állandóan a téren kéregetni, akik nem szállnak le a turistákról addig, amíg nem kapnak valamit.
- 127-927: Ez nem egy pozitív kritika: Azt szeretném tudni, hogy Ipper Pált, már mint volt Kapitalistát és mint Rákosinak az egyik leghűségesebb tanítványát meddig mutogatják még a TV-ben? Egyáltalán nem oda való a mai időkben. Nagyon szeretném, ha a TV műsort adna és nemcsak politizálna. Az emberek többsége megunta már az egészet, és ha foglalkoznak vele, miért nem azzal, hogy 85oo újságíró van ma Magyarországon. Erre szükség van?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|