|
|
|
|
- Reggeli hírek - 1/1. folyt.
|
Az európai környezetvédelmi miniszterek luuxemburgi tanácskozásukon kompromisszumos megoldást fogadtak el a széndioxid kibocsátás korlátozásáról. A nagy mennyiségű széndioxid ugyanis az általános felmelegedés egyik fő okozója. Az egyezmény értelmében a széndioxid kibocsátást 2000-ig a jelenlegi szintre szorítják vissza. London azonban csak 2005-ben kívánta volna meghatározni a határidőt, ezért a kompromisszumos egyezmény éretelmében Nagy-Britannia és néhány más ország számára engedélyezték a határidő kitolását. A BBC környezetvédelmi tudósítója rámutat, hogy az engedmény egyben azt is jelenti, hogy egyes országoknak így gyorsabban és nagyobb mértékben kell csökkenteniök széndioxid kibocsátásukat ahhoz, hogy a tíz év múlva a közösség összes kibocsátása ne haladja meg a jelenlegi szintet.
A Szovjetunió közölte, ebben az évben nem hajtanak végre több nukleáris kísérletet. A bejelentést azután tették, hogy több észak-európai ország is tiltakozott a múlt héten szerdán Novoje Zremján végrehajtott földalatti atomrobbantás ellen. Voroncov szovjet környezetvédelmi miniszter egy helsinki sajtótájékoztatón közölte, örömel fogadná, ha nemzetközi nyomásal próbálnák a szovjet kormányt a kísérletek feladására késztetni. De hozzátette, a Nyugatra is hasonló nyomást kellene gyakorolni.
Egy szovjet gazdasági magazin szerint a második világháború óta a Szovjetunió most szorul először olajimportra. A lap szerint mintegy félmillió tonna nyersolajat vásoroltak Nyugat-Európából, 200 millió dolár értékben. Az importra az egyre súlyosabb ellátási gondok miatt volt szükség.
Horváth Balázs magyar belügyminiszter elismerte, hogy a múlt heti nagy arányú benzináremelést a kormány nem kezelte megfelelően és mérsékelhette volna az ezt követően kialakult válságot. A miniszter a Parlamentben azt is elmondta, hogy egy hatékonyabb tájékoztatási kampány enyhíthette volna a kormány és a taxisok közötti konfliktust. Mint ismeretes, a benzináremelés elleni tiltakozásul a taxisok elbarikádozták az utakat és vasútvonalakat (sic). A blokád váasárnap késő este ért véget, amikor a kormány beleegyezett, az eredeti áremelkedésnek csak mintegy felével drágítja a benzint. (folyt.)
1990. október 30., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 52- 23-263 Kónyáné Pető Judit 4o25 Debrecen, Erzsébet u. 32.: Szeretném kérni annak a férfinek a nevét és címét, akivel május 13-ikán kora délután - 15 óra előtt valamivel - Sugár Ágnes beszélgetett a természetes gyógymódokról, elsősorban a kézfej alapján történő diagnózis megállapításról.
- 371-555: A Vörösmarty tér közelében lakom és naponta arra járok és román cigányokat lehet látni állandóan a téren kéregetni, akik nem szállnak le a turistákról addig, amíg nem kapnak valamit.
- 127-927: Ez nem egy pozitív kritika: Azt szeretném tudni, hogy Ipper Pált, már mint volt Kapitalistát és mint Rákosinak az egyik leghűségesebb tanítványát meddig mutogatják még a TV-ben? Egyáltalán nem oda való a mai időkben. Nagyon szeretném, ha a TV műsort adna és nemcsak politizálna. Az emberek többsége megunta már az egészet, és ha foglalkoznak vele, miért nem azzal, hogy 85oo újságíró van ma Magyarországon. Erre szükség van?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|