|
|
|
|
Mazowiecki - párizsi látogatás vége
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. május 30. szerda (MTI-TUD) - Befejezte
kétnapos párizsi látogatását és kedden este hazautazott a francia
fővárosból Tadeusz Mazowiecki lengyel kormányfő. Mazowiecki
elsősorban a lengyel adósságválság kérdéseiről tárgyalt Párizsban,
és francia tágyalópartnereitől, így Mitterrand elnöktől és Rocard
miniszterelnöktől ígéretet kapott arra, hogy Franciaország támogatja
az adósságállomány, illetve a kamatterhek csökkentésére vonatkozó
lengyel igényeket. Ugyancsak ígéretet kapott arra is, hogy Párizs
megnöveli a Lengyelországnak nyújtott támogatást és a gazdaság
átalakításában is fokozottan igyekszik közreműködni.
Mazowiecki megbeszélésein szó volt a német egyesítésről, Lengyelország nyugati határainak biztosításáról is. Erre vonatkozóan Mitterrand elnök megismételte korábbi kijelentéseit: a határokat nemzetközi jogi érvényű szerződéssel kell garantálni s Lengyelországnak részt kell vennie a 2 plusz 4 tárgyalásokon, amikor e kérdésről lesz szó.
A látogatás utolsó napján írták alá azt a kétoldalú megállapodást, amely Lengyelországnak a francia állammal szemben fennálló adósságai átütemezéséről szól. Ez része a Párizsi Klubbal, az állami hitelezőkkel korábban létrejött átütemezési megállapodásnak, amely mintegy kilenc milliárd dollárra vonatkozik a negyven milliárdos lengyel adósságállományból. Ugyancsak aláírtak egy turisztikai megállapodást, amelynek értelmében francia vállalatok hozzájárulnak a lengyel turizmus, a szállodaipar fejlesztéséhez. Varsóban - a közeljövőben felavatásra kerülő budapestihez hasonlóan - létrehozzák a francia kultúra házát. Ugyancsak megegyezés jött létre arról, hogy Franciaország Varsóban szakoktatási központot hoz létre, elsősorban a vállalati menedzserek, vezetők felkészítésére.
Mazowiecki megbeszélést folytatott Jacques Chirac párizsi polgármesterrel, a gaulleista párt, az RPR elnökével is.+++
1990. május 30., szerda 07:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 52- 23-263 Kónyáné Pető Judit 4o25 Debrecen, Erzsébet u. 32.: Szeretném kérni annak a férfinek a nevét és címét, akivel május 13-ikán kora délután - 15 óra előtt valamivel - Sugár Ágnes beszélgetett a természetes gyógymódokról, elsősorban a kézfej alapján történő diagnózis megállapításról.
- 371-555: A Vörösmarty tér közelében lakom és naponta arra járok és román cigányokat lehet látni állandóan a téren kéregetni, akik nem szállnak le a turistákról addig, amíg nem kapnak valamit.
- 127-927: Ez nem egy pozitív kritika: Azt szeretném tudni, hogy Ipper Pált, már mint volt Kapitalistát és mint Rákosinak az egyik leghűségesebb tanítványát meddig mutogatják még a TV-ben? Egyáltalán nem oda való a mai időkben. Nagyon szeretném, ha a TV műsort adna és nemcsak politizálna. Az emberek többsége megunta már az egészet, és ha foglalkoznak vele, miért nem azzal, hogy 85oo újságíró van ma Magyarországon. Erre szükség van?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|