|
|
|
|
Krenz moszkvai útja
|
------------------- München, 1989. november 2. (SZER, A mai nap) - Összefoglalónk következik Egon Krenz moszkvai látogatásáról: - Szavak, szavak, ígérgetések - kommentálták a prágai nyugatnémet nagykövetségre frissen betóduló menekültek, a népharagtól megrettenő, felemás színeváltozással próbálkozó Kelet-Berlin új vezérének, Egon Krenznek Moszkvában tett kijelentéseit. A hivatalos Bonn első reakciói: Krenz moszkvai szereplése ugyancsak csalódást keltő volt. A betonkommunizmusnak mondott rezsim stafétabotját október 18-ikán magához ragadó Egon Krenz, aki Honecker alatt a tüntetőket verő titkos rendőrség politikai főfelelőse volt, kétnapos moszkvai bemutatkozása során mindent elkövetett, hogy magára öltse a Gorbacsov-köntöst. A Honeckertől megszokott etikettet felrúgva, hosszú sajtókonferencián ecsetelte az átalakítás előnyeit, közölte, hogy úgymond minden kérdésben tökéletes egyetértés áll fenn közte és Mihail Szergejevics, értsd: Gorbacsov között. És amikor a szovjet példához dörgölődző mondatait egy riporter azzal a megjegyzéssel szakította félbe, hogy Krenz úgy hangzik, mint Gorbacsov, a poénra - mintha csak ezt várta volna - gyorsan rácsapott és sugárzó arccal kijelentette: köszönöm a bókot. Krenz mmoszkvai megnyilatkozásaiból nem csupán azért lógott ki a lóláb, mert mondatait a riporterek megdöbbenésére igen harsányan, olykor majdhogynem ordítva, szavalatszerűen adta elő, hanem azért is, mert a lényeget tekintve ugyanazt mondta, amitől a keletnémetek már az első perctől kezdve tartottak. A párt nem adja fel vezető szerepét, a katonai és gazdasági védelmet jelentő Berlini Fal marad, lebontása ugyanúgy nem aktuális, mint a német újraegyesítés, mert - nincs semmi német földön, amit újra lehetne egyesíteni. (folyt.)
1989. november 2., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 52- 23-263 Kónyáné Pető Judit 4o25 Debrecen, Erzsébet u. 32.: Szeretném kérni annak a férfinek a nevét és címét, akivel május 13-ikán kora délután - 15 óra előtt valamivel - Sugár Ágnes beszélgetett a természetes gyógymódokról, elsősorban a kézfej alapján történő diagnózis megállapításról.
- 371-555: A Vörösmarty tér közelében lakom és naponta arra járok és román cigányokat lehet látni állandóan a téren kéregetni, akik nem szállnak le a turistákról addig, amíg nem kapnak valamit.
- 127-927: Ez nem egy pozitív kritika: Azt szeretném tudni, hogy Ipper Pált, már mint volt Kapitalistát és mint Rákosinak az egyik leghűségesebb tanítványát meddig mutogatják még a TV-ben? Egyáltalán nem oda való a mai időkben. Nagyon szeretném, ha a TV műsort adna és nemcsak politizálna. Az emberek többsége megunta már az egészet, és ha foglalkoznak vele, miért nem azzal, hogy 85oo újságíró van ma Magyarországon. Erre szükség van?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|