|
|
|
|
Megnyílt a tavaszi BNV (2. rész)
|
Bevezetőben köszöntötte az Elnöki Tanács és a kormány megjelent tagjait, a diplomáciai testületek képviselőit, a hazai és a külföldi kiállítókat, a tavaszi BNV külföldi és hazai vendégeit. Mint mondotta, a Budapesti Nemzetközi Vásár gazdasági életünk számottevő, rangos eseménye. Különösen így van ez most, amikor a kormányzat átgondolt, következetes lépéseket tesz a gazdaság működőképességének megőrzésére, majd fokozatos javítására, az értékteremtő folyamatok eredményes kibontakoztatására. Ezt a célt szolgálja a készülő hároméves cselekvési program, amelynek egyik legfontosabb feladata, hogy a magyar adottságokhoz alkalmazkodó piaci eszközökkel kedvező feltételeket teremtsen a vállalkozások, vállalatok, szövetkezetek és egyéni vállalkozók jövedelmező tevékenységéhez. A kereskedelmi miniszter arról szólt, hogy a beruházási javak mostani vására is tanúsítja: gazdaságunkban erősödik a vállalkozói kedv. Az 1900 bel- és külföldi kiállító között a korábbiaknál lényegesen nagyobb arányban mutatják be termékeiket az ipari és szolgáltató szövetkezetek, és minden eddiginél nagyobb számban vonultak fel a vásárra a különféle társasági formában működő magánvállalkozók. Ez azt bizonyítja, hogy a gazdálkodók bizakodóak, és élni kívánnak a vásár nyújtotta üzleti lehetőségekkel. A továbbiakban arról szólt: a BNV és az egész magyar gazdaság iránti élénk érdeklődést tükrözi, hogy az összes kiállító több mint fele külföldi. Hangsúlyozta: külgazdasági kapcsolataink sokoldalú, intenzív fejlesztése napjainkban meghatározó jelentőségű. Az eddigieknél nagyobb és gazdaságosan elért exportteljesítmény szükséges ahhoz, hogy továbbra is eleget tegyünk nemzetközi pénzügyi kötelezettségeinknek, sőt - s ez a kormányzat határozott törekvése - megteremtsük a fejlődéshez az előrelépés feltételeit. Ebben kulcsszerep jut a termelési-, ezen belül is az iparistruktúra korszerűsítésének, ami nem oldható meg a modern külföldi technológia behozatala nélkül. (folyt.köv.)
1989. május 17., szerda 12:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 52- 23-263 Kónyáné Pető Judit 4o25 Debrecen, Erzsébet u. 32.: Szeretném kérni annak a férfinek a nevét és címét, akivel május 13-ikán kora délután - 15 óra előtt valamivel - Sugár Ágnes beszélgetett a természetes gyógymódokról, elsősorban a kézfej alapján történő diagnózis megállapításról.
- 371-555: A Vörösmarty tér közelében lakom és naponta arra járok és román cigányokat lehet látni állandóan a téren kéregetni, akik nem szállnak le a turistákról addig, amíg nem kapnak valamit.
- 127-927: Ez nem egy pozitív kritika: Azt szeretném tudni, hogy Ipper Pált, már mint volt Kapitalistát és mint Rákosinak az egyik leghűségesebb tanítványát meddig mutogatják még a TV-ben? Egyáltalán nem oda való a mai időkben. Nagyon szeretném, ha a TV műsort adna és nemcsak politizálna. Az emberek többsége megunta már az egészet, és ha foglalkoznak vele, miért nem azzal, hogy 85oo újságíró van ma Magyarországon. Erre szükség van?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|