|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/1989_icon.gif) |
![](../img/spacer.gif)
Országgyűlés - harmadik nap (19. rész)
|
![](../img/spacer.gif)
Südi Bertalan (Bács-Kiskun m., 12.vk.), a Jánoshalmi Petőfi ------------- MGTSZ MSZMP-bizottságának titkára az állami költségvetés pontos tervezése tárgyában interpellált a Minisztertanács elnökéhez. A képviselő a tömegkommunikációs eszközök híradásaira hivatkozva elmondta, hogy az állam idei éves költségvetésében már az első negyedév végén jelentős pénzügyi gondok jelentkeztek. E zavarból arra lehet következtetni, hogy az elmúlt év végén e tárgyban előterjesztett törvényjavaslat meglehetősen foghíjas volt, ezt azonban a választók nem igen méltányolhatják. A képviselő az iránt tudakozódott, hogy a kormány milyen intézkedéseket tervez a képviselők félreinformálásának elkerülésére, a valósághű tájékoztatásra, mert az Országgyűlés csak ezáltal hozhat az egész népgazdaságra vagy a társadalomra kiható, megalapozott döntéseket. A miniszterelnök nevében Békesi László pénzügyminiszter válaszolt. Elmondta, hogy a kormány a következő parlamenti ülésszakon tételesen elszámol a Parlamentnek az ország gazdasági helyzetéről, benne az állami költségvetés kialakult poziciójáról. Ehhez kérte a képviselők egyetértését. (folyt.köv.)
1989. május 12., péntek 14:11
|
![](../img/spacer.gif)
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
MTV2 nézői telefonok:
"- 52- 23-263 Kónyáné Pető Judit 4o25 Debrecen, Erzsébet u. 32.: Szeretném kérni annak a férfinek a nevét és címét, akivel május 13-ikán kora délután - 15 óra előtt valamivel - Sugár Ágnes beszélgetett a természetes gyógymódokról, elsősorban a kézfej alapján történő diagnózis megállapításról.
- 371-555: A Vörösmarty tér közelében lakom és naponta arra járok és román cigányokat lehet látni állandóan a téren kéregetni, akik nem szállnak le a turistákról addig, amíg nem kapnak valamit.
- 127-927: Ez nem egy pozitív kritika: Azt szeretném tudni, hogy Ipper Pált, már mint volt Kapitalistát és mint Rákosinak az egyik leghűségesebb tanítványát meddig mutogatják még a TV-ben? Egyáltalán nem oda való a mai időkben. Nagyon szeretném, ha a TV műsort adna és nemcsak politizálna. Az emberek többsége megunta már az egészet, és ha foglalkoznak vele, miért nem azzal, hogy 85oo újságíró van ma Magyarországon. Erre szükség van?"
|
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|
|