|
|
|
|
Országgyűlés - második nap (1. rész)
|
1989. május 11., csütörtök - Csütörtökön délelőtt 9 órakor Jakab Róbertné elnökletével folytatta munkáját az Országgyűlés májusi ülésszaka. A Minisztertanács nevében Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter terjesztette elő a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosítási javaslatát, amely a PTK kamatrendelkezéseinek megváltoztatását kezdeményezi. Ez ügyben Hellner Károly képviselő a Parlament tavaly novemberi ülésszakán emelt szót, s a kormány egyetértett az idejétmúlt rendelkezések felülvizsgálatával.
A jelenleg érvényes szabályozás szerint a PTK 8 százalékban szabja meg az ügyleti és a késedelmi kamat értékét. Kulcsár Kálmán rámutatott: az évi 8 százalékos törvényes kamatérték a mai gazdasági körülmények között már nem reális. Évek óta meghaladja azt az árszínvonal emelkedésének üteme, a bankok által felvett vagy nyújtott hitelek kamatának mértéke. A kamat ugyan nem arra szolgál, hogy az infláció mértékét kövesse, hanem, hogy a pénz használatáért fizetendő díj meghatározásával a gazdasági élet résztvevőit befolyásolja; befektetésre vagy megtakarításra ösztönözze. Mégis világos, hogy az infláció figyelmen kívül hagyásával ez a hatás nem biztosítható. A kamat mértékének meghatározásánál arra kell törekedni, hogy a PTK-ba viszonylag időtálló szabályozás kerüljön; ugyanakkor a gazdasági élet változásait kellő rugalmassággal követhesse a kamatmérték. Az új szabályozás 20 százalékos kamatfelsőhatárt állapít meg, s a szerződő felek szabadságát mindössze annyiban kívánja kötni, hogy a szerződő felek ettől fölfelé nem térhetnek el; lehetőségük van azonban arra, hogy a törvényesnél alacsonyabb mértékű kamatban állapodjanak meg. Ugyanez vonatkozik a késedelmi kamatra is. A törvényjavaslat szerint pénztartozás esetén a késedelem időpontjától kezdődően a gazdálkodó szervezetek és a magánszemélyek egységesen 20 százalék kamatot kötelesek fizetni akkor, ha a tartozás egyébként kamatmentes. Ha pedig jogszabály vagy szerződés alapján kamat is jár, a kötelezett ennek évi 8 százalékos kamattal növelt összegét köteles megfizetni, tehát összesen 28 százalék megfizetésére köteles a késedelmes teljesítő. Ezzel kapcsolatban az előterjesztő hangsúlyozta: a 20 százalékos mérték a késedelem esetében sem büntető jellegű, a kamat nélküli kölcsönöket általában baráti szívesség alapján nyújtanak. (folyt.köv.)
1989. május 11., csütörtök 10:16
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 52- 23-263 Kónyáné Pető Judit 4o25 Debrecen, Erzsébet u. 32.: Szeretném kérni annak a férfinek a nevét és címét, akivel május 13-ikán kora délután - 15 óra előtt valamivel - Sugár Ágnes beszélgetett a természetes gyógymódokról, elsősorban a kézfej alapján történő diagnózis megállapításról.
- 371-555: A Vörösmarty tér közelében lakom és naponta arra járok és román cigányokat lehet látni állandóan a téren kéregetni, akik nem szállnak le a turistákról addig, amíg nem kapnak valamit.
- 127-927: Ez nem egy pozitív kritika: Azt szeretném tudni, hogy Ipper Pált, már mint volt Kapitalistát és mint Rákosinak az egyik leghűségesebb tanítványát meddig mutogatják még a TV-ben? Egyáltalán nem oda való a mai időkben. Nagyon szeretném, ha a TV műsort adna és nemcsak politizálna. Az emberek többsége megunta már az egészet, és ha foglalkoznak vele, miért nem azzal, hogy 85oo újságíró van ma Magyarországon. Erre szükség van?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|