|
|
|
|
Az amerikai politika alakulása
|
Az amerikai politika alakulása BBC ------------------------------ London, 1989. május 14. (Jotisky László) Leírva: 1989. május 15. Irányzatok és események El kell, hogy jöjjön a nap, amikor Moszkvától Münchenig úgy hajthat az ember, hogy egyetlen őrtorony, egyetlen szál szögesdrót nem állja az útját - mondta egyebek közt Bush elnök tegnapelőtt, amikor oly hosszú szünet után végre először nyilatkozott az Egyesült Államok politikai stratégiájáról a Szovjetunió viszonylatában. Két dolog szorul mindjárt előljáróban tisztázásra. Az egyik az, hogy miért tart ilyen soká a külpolitikai stratégia kidolgozása, vagy helyesebben átdolgozása, amikor a tavaly novemberi elnökválasztás végeredményben az eddigi alelnököt költöztette be a Fehér Házba. Reagan elnök annak idején folyvást hangoztatta, hogy George Bush részese volt minden külpolitikai döntésnek, és persze maga Bush is, mint elnökjelölt egyre bizonygatta, hogy mennyire tapasztalt a világpolitikában. A helyzet azonban a valóságban sohasem ennyire egyszerű. Az alelnök még ha belelát is az elnök politikájába, beleszólási joga, eszmei vagy kivitelezési politikaformáló szerepe vagy egyáltalán nincs, vagy csak nagyon korlátozott. Ne feledjük: az amerikai alkotmány eredeti megalkotóinak nem az volt a szándéka az alelnöki tisztséggel, hogy az elnöknek állandó munkatársat adjanak, csupán az, hogy ha az elnök hivatali ideje alatt meghal, vagy egyéb okból nem tudja ellátni teendőit, legyen olyan megválasztott személy, aki ha kell, az egyik pillanatról a másikra be tud ugrani az elnöki szerepbe. (folyt.)
1989. május 14., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az amerikai politika alakulása - 1. folyt.
|
Az alelnök nem annyira helyettes, mint inkább tartalék - de ez sem minden. Már a választási hadjárat alatt észrevehető volt, hogy Bush sok tekintetben iparkodik óvatosan elhatárolni magát hivatali elődjétől. Ez nem volt könnyű játék, hiszen lényegében azt kellett elérni, hogy a választópolgár azonosítsa a jelöltet rendkívül népszerű elődjének minden olyan szavával és tettével, amely népszerűvé avatta, de semmi olyan cselekedetével, ami általános nemtetszést keltett. Kétségtelen azonban, hogy az új elnök új tanácsadókkal, új segítőtársakkal vette körül magát, s mindez időt vesz igénybe. Amikor a zöld asztal túlsó oldalán olyan személyiség ül, mint Gorbacsov, az új amerikai elnöknek nincs sok ideje. A szovjet vezető ravasz dinamizmusa a legtapasztaltabb nyugati politikusokat is villámgyors reakcióra ösztökéli. Amikor tehát Bush elnök Moszkvába küldte választási hadjáratának egykori fő stratégáját, a közfelfogás szerint rendkívül eleven gondolkodású James Baker külügyminisztert, Bakernek elég nehéz szerep jutott - nevezetesen az, hogy megpróbálja lefékezni a szovjet vezető zabolátlan energiáját, megpróbálja kissé lelassítani a játszmát, amint tapasztalt labdarúgók teszik, amikor az ellenfél viharos lendülettel indítja az egyik támadást a másik után a kapu ellen. (folyt.)
1989. május 14., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az amerikai politika - 2. folyt.
|
Ha a szovjet elnök azzal próbálná lerohanni az amerikai és nyugat-európai politikusokat, hogy eszeveszetten támadja őket, vagy itt is, ott is terjeszteni próbálja a szovjet befolyást vagy hegemóniát, akkor alighanem könnyebb lenne leszerelni, hiszen végeredményben ez folyt évtizedeken át. Ez ellen alakult az Észak Atlanti Szövetség, s ez a közös veszély tartotta össze 1947 óta a nyugati világot. Ám a gorbacsovi offenzívával ezerszer nehezebb megbírkózni, különösen egy olyan politikusnak, akinek számolnia kell a közvélemény hangulatával, az alternatív kormánylehetőséget jelentő ellenzékkel, amely ezt a hangulatot sokkal könnyebben tudja meglovagolni, mint a felelős kormány. Nem vitás, Gorbacsovnak igenis sikerült komoly nézet-, sőt érdekellentéteket kelteni a nyugati szövetségesek, jelenleg talán elsősorban egy részről Nyugat-Németország, más részről Anglia, illetve az Egyesült Államok közé, azzal, hogy potenciális ellenség helyett potenciális barát gyanánt állítja be magát. Az amerikai külpolitika többhónapos átformálása egyszerűen nem volt felkészülve arra, hogy amikor az új amerikai külügyminiszter első, mintegy bemutatkozó látogatására érkezik Moszkvába, a szovjet elnök azonnal elhalmozza látszólagos ajándékokkal - nagyon jelentős csökkentéssel a varsói haderők fegyverzetében szerényebb nyugati leépítések ellenében, s ráadásul még a rövid hatósugarú nukleáris fegyverek teljes és ellenszolgáltatás nélküli feladásával. (folyt.)
1989. május 14., vasárnap
|
Vissza »
|
|
Az amerikai politika - 3. folyt.
|
Hogy fest ez a világ színe előtt? Backer erre szabódik, s rámutat, hogy még így is megmarad a varsói erők fölénye, hogy a rövid hatósugarú nukleáris fegyverek feladása tovább erodálja a NATO összetartó erejét, míg végül egész Nyugat-Európa abba a helyzetbe kerül, hogy az esetleges szovjet támadó szándék ellenében csak az amerikaiak interkontinentális hidrogén fegyvereire számíthat, vagyis arra, hogy Amerika kész nukleáris pusztulásnak kitenni magát Európa szabadságáért. Gorbacsov nagy előnye az amerikaiakkal szemben az, hogy nincsenek szövetségesei, csak kliensei. A szovjet elnök nem fél attól, hogy Kelet-Németország a saját feje után megy és fittyet hány a Varsói Szerződés kívánalmainak, és az sem okoz neki álmatlan éjszakákat, ha Magyarországon vagy Csehszlovákiában a katonai kiadások csökkentését követeli az ellenzék. Bush elnök minderre erkölcsileg megtámadhatatlan, az egyéni szabadság és a nemzeti függetlenség elveit hangsúlyzó kijelentésekkel válaszol: felajánlja Moszkvának a legnagyobb kedvezményben részesülő kereskedelmi partner státusát, ha szabadabbá teszi a kivándorlást, és arra ösztökéli beszédében Gorbacsovot, hogy ne álljon le a Szovjetunió nagy belső átalakulásával, a peresztrojkával és a glasznoszttyal. Az elnök egyetlen számottevő leszererlési javaslata - vagy ha úgy tetszik ellenjavaslata - egészen Eisenhower elnökségéig megy vissza az 50-es évekre. Eisenhower elnök volt az, aki 1955-ben javasolta, hogy a NATO és a Varsói Szövetség a kölcsönös bizalmatlanság csökkentése érdekében fogadja el az úgynevezett "nyílt égbolt" elvét, s engedje meg a másik fél fegyvertelen felderítőgépeinek berepülését saját területei fölé, így mindkét fél meggyőződhet arról, hogy a másik nem készülődik rajtaütésszerű támadásra. Ma 1989-ben ennek csak szimbólikus jelentősége lehet a földszomszéd űrben már-már forgalmi dugót képező műholdjainak sokasága mellett. (folyt.)
1989. május 14., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az amerikai politika - 4. folyt.
|
A jelen helyzetben az amerikai külpolitika beépített dilemmája a vacillálásnak tetsző késlekedésnek az oka, nem pedig Bush elnök vagy tanácsadóinak járatlansága vagy képzeletszegénysége. A dilemma nagyjából így fogalmazható meg: ha Gorbacsov békés kül- és liberalizáló belpolitikai szándékait készpénznek vesszük, akkor támogatnunk kell. A támogatás diplomáciai és leszerelési kezdeményezéseinek elfogadását gazdasági törekvéseinek kézzelfogható, tehát kereskedelmi- és hitelegyezményekben megnyilvánuló elősegítését jelenti. Ha Gorbacsov nem őszinte, vagy ha reakciós ellenfelei kerekednek felül, akkor nemcsak hiába, hanem egyenesen önmagunk kárára tettünk engedményeket, erősítettük a Szovjetuniót. Ha viszont Gorbacsovot nem támogatjuk gazdaságilag és diplomáciailag, ezzel elősegíthetjük vagy személy szerinti bukását, vagy azt, hogy a hatalom megtartása érdekében magáévá tegye belső ellenfeleinek ridegebb, számunkra veszedelmesebb politikáját. Így aztán George Bush miközben négyszögesítenie kell egy kört Panamában, vagyis meg kell szabadulnia egy kellemetlen diktátortól, anélkül, hogy katonai beavatkozással magára haragítaná a Noriega megítélésében egyébként vele egyetértő latin-amerikai országokat, kénytelen egy ennél sokkal nagyobb és sokkal fontosabb körrel foglalkozni. Hogyan lehet a Szovjetunitóban úgy életben tartani a peresztrojkát, hogy ha netán az egyik napról a másikra abbamaradna, a Nyugat ne találja magát katonailag és diplomáciailag előnytelen helyzetben. Innen a lassúság, innen a habozás. (folyt.)
1989. május 14., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az amerikai politika - 5. folyt.
|
lépéssel a magunk részéről. Végcélunk az, hogy befogadhassuk a Szovjetuniót a világ rendjébe." - Az amerikai elnöknek ebben a kijelentésében az én számomra az a legfontosabb, hogy minden szovjet lépésre egy amerikai lépéssel akar válaszolni. Ez minden, csak nem szapora külpolitikai vonalvezetés. Gorbacsovnak alighanem nagyobb gondot okozna, ha neki kellene az amerikai lépésekre válaszolni, ám kérdés: jó-e Amerikának, jó-e a Nyugatnak, ha Gorbacsovnak még nagyobbak a gondjai? +++
1989. május 14., vasárnap
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"Győrfi Erzsébet, Martfű: - Szegeden tegnap megalakult az első tehetséggondozó társaság. Erről a televízióban csak egy röpke tudósítás hangzott el a második híradóban, illetve a harmadikban egy röpke riport. Szeretném, ha a TV2 valamelyik műsorában a Napzártában, vagy bármelyik napközben történő beszélgetés során beszélnének a társaság valamelyikének vezetőjével, illetve több tagjával. A társaság elnöke; Geffert Éva pszichológus, titkára; Farkas Katalin, aki Szegeden a Csongrád megyei Pedagógiai Intézet igazgatója, tel.; 62/55-062, az elnökség tagjai, Báthori Zoltán, Králikné Cser Erzsébet és Deme Tamás."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|