|
|
 |
|
 |
Az amerikai politika alakulása
|
Az amerikai politika alakulása BBC
------------------------------ London, 1989. május 14.
(Jotisky László) Leírva: 1989. május 15.
Irányzatok és események
El kell, hogy jöjjön a nap, amikor Moszkvától Münchenig úgy
hajthat az ember, hogy egyetlen őrtorony, egyetlen szál szögesdrót
nem állja az útját - mondta egyebek közt Bush elnök tegnapelőtt,
amikor oly hosszú szünet után végre először nyilatkozott az Egyesült
Államok politikai stratégiájáról a Szovjetunió viszonylatában.
Két dolog szorul mindjárt előljáróban tisztázásra. Az egyik az,
hogy miért tart ilyen soká a külpolitikai stratégia kidolgozása,
vagy helyesebben átdolgozása, amikor a tavaly novemberi
elnökválasztás végeredményben az eddigi alelnököt költöztette be a
Fehér Házba.
Reagan elnök annak idején folyvást hangoztatta, hogy George Bush
részese volt minden külpolitikai döntésnek, és persze maga Bush is,
mint elnökjelölt egyre bizonygatta, hogy mennyire tapasztalt a
világpolitikában. A helyzet azonban a valóságban sohasem ennyire
egyszerű.
Az alelnök még ha belelát is az elnök politikájába, beleszólási
joga, eszmei vagy kivitelezési politikaformáló szerepe vagy
egyáltalán nincs, vagy csak nagyon korlátozott. Ne feledjük: az
amerikai alkotmány eredeti megalkotóinak nem az volt a szándéka az
alelnöki tisztséggel, hogy az elnöknek állandó munkatársat adjanak,
csupán az, hogy ha az elnök hivatali ideje alatt meghal, vagy egyéb
okból nem tudja ellátni teendőit, legyen olyan megválasztott
személy, aki ha kell, az egyik pillanatról a másikra be tud ugrani
az elnöki szerepbe. (folyt.)
1989. május 14., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az amerikai politika alakulása - 1. folyt.
|
Az alelnök nem annyira helyettes, mint inkább tartalék - de ez
sem minden. Már a választási hadjárat alatt észrevehető volt, hogy
Bush sok tekintetben iparkodik óvatosan elhatárolni magát hivatali
elődjétől. Ez nem volt könnyű játék, hiszen lényegében azt kellett
elérni, hogy a választópolgár azonosítsa a jelöltet rendkívül
népszerű elődjének minden olyan szavával és tettével, amely
népszerűvé avatta, de semmi olyan cselekedetével, ami általános
nemtetszést keltett. Kétségtelen azonban, hogy az új elnök új
tanácsadókkal, új segítőtársakkal vette körül magát, s mindez időt
vesz igénybe.
Amikor a zöld asztal túlsó oldalán olyan személyiség ül, mint
Gorbacsov, az új amerikai elnöknek nincs sok ideje. A szovjet vezető
ravasz dinamizmusa a legtapasztaltabb nyugati politikusokat is
villámgyors reakcióra ösztökéli. Amikor tehát Bush elnök Moszkvába
küldte választási hadjáratának egykori fő stratégáját, a közfelfogás
szerint rendkívül eleven gondolkodású James Baker külügyminisztert,
Bakernek elég nehéz szerep jutott - nevezetesen az, hogy megpróbálja
lefékezni a szovjet vezető zabolátlan energiáját, megpróbálja kissé
lelassítani a játszmát, amint tapasztalt labdarúgók teszik, amikor
az ellenfél viharos lendülettel indítja az egyik támadást a másik
után a kapu ellen. (folyt.)
1989. május 14., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az amerikai politika - 2. folyt.
|
Ha a szovjet elnök azzal próbálná lerohanni az amerikai és
nyugat-európai politikusokat, hogy eszeveszetten támadja őket, vagy
itt is, ott is terjeszteni próbálja a szovjet befolyást vagy
hegemóniát, akkor alighanem könnyebb lenne leszerelni, hiszen
végeredményben ez folyt évtizedeken át. Ez ellen alakult az Észak
Atlanti Szövetség, s ez a közös veszély tartotta össze 1947 óta a
nyugati világot. Ám a gorbacsovi offenzívával ezerszer nehezebb
megbírkózni, különösen egy olyan politikusnak, akinek számolnia kell
a közvélemény hangulatával, az alternatív kormánylehetőséget jelentő
ellenzékkel, amely ezt a hangulatot sokkal könnyebben tudja
meglovagolni, mint a felelős kormány.
Nem vitás, Gorbacsovnak igenis sikerült komoly nézet-, sőt
érdekellentéteket kelteni a nyugati szövetségesek, jelenleg talán
elsősorban egy részről Nyugat-Németország, más részről Anglia,
illetve az Egyesült Államok közé, azzal, hogy potenciális ellenség
helyett potenciális barát gyanánt állítja be magát.
Az amerikai külpolitika többhónapos átformálása egyszerűen nem
volt felkészülve arra, hogy amikor az új amerikai külügyminiszter
első, mintegy bemutatkozó látogatására érkezik Moszkvába, a szovjet
elnök azonnal elhalmozza látszólagos ajándékokkal - nagyon jelentős
csökkentéssel a varsói haderők fegyverzetében szerényebb nyugati
leépítések ellenében, s ráadásul még a rövid hatósugarú nukleáris
fegyverek teljes és ellenszolgáltatás nélküli feladásával. (folyt.)
1989. május 14., vasárnap
|
Vissza »
|
|
Az amerikai politika - 3. folyt.
|
Hogy fest ez a világ színe előtt? Backer erre szabódik, s
rámutat, hogy még így is megmarad a varsói erők fölénye, hogy a
rövid hatósugarú nukleáris fegyverek feladása tovább erodálja a NATO
összetartó erejét, míg végül egész Nyugat-Európa abba a helyzetbe
kerül, hogy az esetleges szovjet támadó szándék ellenében csak az
amerikaiak interkontinentális hidrogén fegyvereire számíthat, vagyis
arra, hogy Amerika kész nukleáris pusztulásnak kitenni magát Európa
szabadságáért.
Gorbacsov nagy előnye az amerikaiakkal szemben az, hogy
nincsenek szövetségesei, csak kliensei. A szovjet elnök nem fél
attól, hogy Kelet-Németország a saját feje után megy és fittyet hány
a Varsói Szerződés kívánalmainak, és az sem okoz neki álmatlan
éjszakákat, ha Magyarországon vagy Csehszlovákiában a katonai
kiadások csökkentését követeli az ellenzék.
Bush elnök minderre erkölcsileg megtámadhatatlan, az egyéni
szabadság és a nemzeti függetlenség elveit hangsúlyzó
kijelentésekkel válaszol: felajánlja Moszkvának a legnagyobb
kedvezményben részesülő kereskedelmi partner státusát, ha szabadabbá
teszi a kivándorlást, és arra ösztökéli beszédében Gorbacsovot, hogy
ne álljon le a Szovjetunió nagy belső átalakulásával, a
peresztrojkával és a glasznoszttyal.
Az elnök egyetlen számottevő leszererlési javaslata - vagy ha
úgy tetszik ellenjavaslata - egészen Eisenhower elnökségéig megy
vissza az 50-es évekre. Eisenhower elnök volt az, aki 1955-ben
javasolta, hogy a NATO és a Varsói Szövetség a kölcsönös
bizalmatlanság csökkentése érdekében fogadja el az úgynevezett
"nyílt égbolt" elvét, s engedje meg a másik fél fegyvertelen
felderítőgépeinek berepülését saját területei fölé, így mindkét fél
meggyőződhet arról, hogy a másik nem készülődik rajtaütésszerű
támadásra. Ma 1989-ben ennek csak szimbólikus jelentősége lehet a
földszomszéd űrben már-már forgalmi dugót képező műholdjainak
sokasága mellett. (folyt.)
1989. május 14., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az amerikai politika - 4. folyt.
|
A jelen helyzetben az amerikai külpolitika beépített dilemmája a
vacillálásnak tetsző késlekedésnek az oka, nem pedig Bush elnök vagy
tanácsadóinak járatlansága vagy képzeletszegénysége.
A dilemma nagyjából így fogalmazható meg: ha Gorbacsov békés
kül- és liberalizáló belpolitikai szándékait készpénznek vesszük,
akkor támogatnunk kell. A támogatás diplomáciai és leszerelési
kezdeményezéseinek elfogadását gazdasági törekvéseinek
kézzelfogható, tehát kereskedelmi- és hitelegyezményekben
megnyilvánuló elősegítését jelenti. Ha Gorbacsov nem őszinte, vagy
ha reakciós ellenfelei kerekednek felül, akkor nemcsak hiába, hanem
egyenesen önmagunk kárára tettünk engedményeket, erősítettük a
Szovjetuniót. Ha viszont Gorbacsovot nem támogatjuk gazdaságilag és
diplomáciailag, ezzel elősegíthetjük vagy személy szerinti bukását,
vagy azt, hogy a hatalom megtartása érdekében magáévá tegye belső
ellenfeleinek ridegebb, számunkra veszedelmesebb politikáját.
Így aztán George Bush miközben négyszögesítenie kell egy kört
Panamában, vagyis meg kell szabadulnia egy kellemetlen diktátortól,
anélkül, hogy katonai beavatkozással magára haragítaná a Noriega
megítélésében egyébként vele egyetértő latin-amerikai országokat,
kénytelen egy ennél sokkal nagyobb és sokkal fontosabb körrel
foglalkozni. Hogyan lehet a Szovjetunitóban úgy életben tartani a
peresztrojkát, hogy ha netán az egyik napról a másikra abbamaradna,
a Nyugat ne találja magát katonailag és diplomáciailag előnytelen
helyzetben. Innen a lassúság, innen a habozás. (folyt.)
1989. május 14., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az amerikai politika - 5. folyt.
|
lépéssel a magunk részéről. Végcélunk az, hogy befogadhassuk a
Szovjetuniót a világ rendjébe." - Az amerikai elnöknek ebben a
kijelentésében az én számomra az a legfontosabb, hogy minden szovjet
lépésre egy amerikai lépéssel akar válaszolni. Ez minden, csak nem
szapora külpolitikai vonalvezetés. Gorbacsovnak alighanem nagyobb
gondot okozna, ha neki kellene az amerikai lépésekre válaszolni, ám
kérdés: jó-e Amerikának, jó-e a Nyugatnak, ha Gorbacsovnak még
nagyobbak a gondjai? +++
1989. május 14., vasárnap
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"Győrfi Erzsébet, Martfű: - Szegeden tegnap megalakult az első tehetséggondozó társaság. Erről a televízióban csak egy röpke tudósítás hangzott el a második híradóban, illetve a harmadikban egy röpke riport. Szeretném, ha a TV2 valamelyik műsorában a Napzártában, vagy bármelyik napközben történő beszélgetés során beszélnének a társaság valamelyikének vezetőjével, illetve több tagjával. A társaság elnöke; Geffert Éva pszichológus, titkára; Farkas Katalin, aki Szegeden a Csongrád megyei Pedagógiai Intézet igazgatója, tel.; 62/55-062, az elnökség tagjai, Báthori Zoltán, Králikné Cser Erzsébet és Deme Tamás."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|