|
|
|
|
Spanyolország - gazdasági megszorítások
|
Madrid, 1989. május 15. hétfő (MTI-TUD) - A spanyol kormány az állami költségvetés lefaragásával, a vállalati nyereségadó előlegbefizetések meggyorsításával kívánja meggátolni a kedvezőtlen gazdasági folyamatok erősődését. Madridban a minisztertanács rendeletileg szerez érvényt akaratának. Jelentős csökkenés várható az állami beruházó tevékenységben és arra számítanak, hogy a veszélyesen gyors ütemű köz- és magánfogyasztás is megtorpan.
A hétvégén bejelentett intézkedések részét képezik annak a pénzügyi és adópolitikai tervnek, amely révén a spanyol kormány elejét kívánja venni az infláció további növekedésének. A Banco de Espana nemrégiben a pénzforgalom visszafogását célzó lépésként emelte a kamatlábakat. A mostani költségvetést érintő döntés pedig legalább 250 milliárd peseta (2,3 milliárd amerikai dollár) összeget von ki a forgalomból. Ez az összeg a hazai össztermék (PIB) 0,6 százalékának felel meg. A vállalati adóelőleg átütemezése azt jelenti, hogy míg korábban minden év októberében kellett befizetni a várható nyereség utáni adó 30 százalékát, ezentúl júliusban 10, októberben 30 és decemberben 15 százalék előleg befizetésére kötelezik az adózókat. Szakértői körökben e rendszer tartósságát jósolják. A központi kiadások csökkentése a hírek szerint valamennyi minisztériumot érinti, jóllehet a 115 milliárd peseta ,,megtakarítás,, részleteit csupán a hadügy (22 milliárd), közmunkaügy és városépítés (17 milliárd) és közlekedés (9 milliárd) tárcákra vonatkoztatva publikálták. Carlos Solchaga, gazdaságügyi miniszter a most közzétett intézkedések hatásaitól függően kilátásba helyezett újabb megszorító intézkedéseket.+++
1989. május 14., vasárnap 19:40
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"Győrfi Erzsébet, Martfű: - Szegeden tegnap megalakult az első tehetséggondozó társaság. Erről a televízióban csak egy röpke tudósítás hangzott el a második híradóban, illetve a harmadikban egy röpke riport. Szeretném, ha a TV2 valamelyik műsorában a Napzártában, vagy bármelyik napközben történő beszélgetés során beszélnének a társaság valamelyikének vezetőjével, illetve több tagjával. A társaság elnöke; Geffert Éva pszichológus, titkára; Farkas Katalin, aki Szegeden a Csongrád megyei Pedagógiai Intézet igazgatója, tel.; 62/55-062, az elnökség tagjai, Báthori Zoltán, Králikné Cser Erzsébet és Deme Tamás."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|