|
|
|
|
Olasz Szocialista Párt - kongresszus (1.rész)
|
Magyar Péter, az MTI tudósítója jelenti:
Milánó, 1989. május 14. vasárnap (MTI-tud) - A kormánykoalíció együttműködési megállapodásának újratárgyalását és a politikai intézményrendszer reformját, ezen belül elnöki rendszer bevezetését javasolta Bettino Craxi, az Olasz Szocialista Párt főtitkára beszámolójában, amellyel megnyitotta az OSZP 45. kongresszusát.
A tanácskozást Milánóban a volt Ansaldo gépgyár megürült hatalmas szerelőcsarnokában és a környező gyártelepen rendezik. A választás jelképes: az olasz szocialista mozgalom gyökereit idézi fel, miközben a kongresszus a mai társadalmi problémákra összpontosít, a környezetvédelemre, az egyesült Nyugat-Európa megteremtésére, a világméretű leszerelésre és a globális problémákra. Craxi nagy teret szentelt beszámolójában azoknak a szociális reformoknak, amelyet a mozgalom a század eleje óta demokratikus harcokkal fokról-fokra kivívott, és az apró lépésenként megvalósított társadalom átalakításban jelölte meg a szocialista-szociáldemokrata mozgalom mai feladatait is, de immár kilépve a nemzeti keretek közül. Mindez tulajdonképpen azt célozta, hogy megadja az alaphangot az Európai parlament képviselői egy hónap múlva tartandó megválasztásának kampányához, amelyben az OSZP a baloldal vezető szerepének megszerzésére törekszik. Craxi egyértelműen elutasította az Olasz Kommunista Párt alternatívára tett javaslatát. Ennek a baloldali demokratikus alternatívának a feltételei még nem értek meg, a javaslat nem meggyőző - hangoztatta. Az OKP nagy lépést tett ugyan új irányvonalával az átalakulás felé, de még mindig sok politikájában a folyamatosság, a kötődés múltjához. Az OKP-nak Craxi szerint gyökeres történelmi revíziót kell még végrehajtania, és el kell ismernie felelősségét, amit a sztálini rendszer kialakításában viselt Togliatti tevékenysége révén, valamint azokért a hibákért és tévedésekért, amelyeket az olasz kommunista mozgalom az elmúlt évtizedekben nemzeti és nemzetközi kérdésekben elkövetett. (folyt.)
1989. május 14., vasárnap 14:11
|
Vissza »
|
|
Olasz Szocialista Párt - kongresszus (2.rész)
|
Annál is inkább meg kell ezt tennie - tette hozzá - mert ez a felülvizsgálat egyes kommunista országokban már elindult. Craxi ellentmondásosnak minősítette, hogy az OKP alternatívát hirdet, mégis támadja a szocialista pártot, s vezetői nemzetközi körutazásokkal kívánják megteremteni az egységes nyugat-európai baloldalt ahelyett, hogy otthon törekednének erre. ,,Bennünket nem érdekel az általános, minden elégedetlenkedő kisebbségi mozgalmat magába foglaló baloldali egység, mi a szocialista mozgalom egységét kívánjuk megteremteni,, - jelentette ki az OSZP vezetője világosan értésre adva: ez az egység kizárólag a demokratikus szocializmus eszmei talaján teremthető meg, olyan változások nyomán, amelyek fokról-fokra eltüntetik a szocialista mozgalom történelmi megosztottságát, miután ennek kiváltó okai már jórészt értelmüket vesztették. Az OSZP vezetője hangsúlyozta az egységes Nyugat-Európa szerepét abban, hogy a nemzetközi helyzetben bekövetkezett kedvező változások tartóssá és visszafordíthatatlanná váljanak. E kedvező változások elsősorban a Szovjetunióban elindult átalakulás eredményei. A szociáldemokrácia támogatni kívánja a kelet-európai változásokat és feladatának tekinti, hogy a béke és a leszerelés útját egyengesse Európában újabb megállapodások révén - szögezte le Craxi, aki reményét fejezte ki, hogy Európa megosztottsága, a szembenállás és a vasfüggöny szomorú korszaka hamarosan végleg a múlté lehet. Fokozatos csökkentéseket szorgalmazott a hagyományos fegyverek, a légi és haditengerészeti erők, a rövid távú atomrakéták terén azzal a végső távlattal, hogy Európában kölcsönös támadóképtelenség alakuljon ki katonailag, kiküszöbölve a kölcsönös fenyegetettség érzetét. (folyt.)
1989. május 14., vasárnap 14:14
|
Vissza »
|
|
Olasz Szocialista Párt - kongresszus (3.rész)
|
Craxi hosszan szólt a kelet-európai reformokról, amelyek - mondta - a bürokratikus önkényuralmi rendszer teljes politikai, gazdasági és ideológiai válságát tükrözik. ,,Rokonszenvünk ebben a reformért vívott harcban a megújítást képviselő erőké, azoké, akik nem hallgatják el a válság mélységét és elkötelezett módon keresik a reális kiutat belőle. A történelem benyújtotta a számlát és a mai kelet-európai vezetőknek új eszméket, új megoldásokat kell felkutatniuk. E folyamat élén Magyarország és Lengyelország halad a politikai pluralizmus és a szabad választások feltételeinek kialakításával. Sajnos egyelőre lemaradt Csehszlovákia, ahol pedig húsz éve nagy reményeket ébresztett már a prágai tavasz.,, Craxi egyértelműen hangoztatta, hogy a nyugat-európai szociáldemokráciának vezető szerepet kell vállalnia, cselekvő partnerként fellépve, a kelet-európai reform-erők támogatásában. Az utóbbi időben éleződő válságjeleket mutató, ismét cseppfolyóssá vált olasz belpolitikai helyzetet illetően Craxi elégtelennek és kiábrándítónak minősítette a múlt évben hivatalba lépett de Mita-kormány eddigi működését, mert az igen keveset valósított csak meg a meghirdetett programból. Felvetette azt a lehetőséget, hogy az OSZP kilép a jelenlegi koalícióból, ami a kormányozhatatlanság veszélyét idézné fel. A döntést azonban a kongresszusi vitára bízta, és azt szorgalmazta csupán, hogy a koalíciós pártok tárgyalják újra az együttműködési megállapodást. Ezt a kereszténydemokrata párt vezetői és de Mita kormányfő bizonyos megnyugvással fogadták. Craxi nyomatékosan sürgette azonban az alkotmányos rendszer reformját. Elnöki rendszer bevezetését javasolta, tehát azt, hogy a köztársasági elnököt közvetlen választással jelöljék ki és ruházzák fel végrehajtói hatalommal. Javasolta továbbá a törvényalkotó népszavazás bevezetését. Ez olyan népszavazás, amely törvényeket, jogszabályokat alkothat, ha a parlamentben késik azok elfogadása, szemben a jelenlegi népszavazással, amely csupán meglévő törvények érvénytelenítéséről dönthet. Sem a kereszténydemokrácia, sem más pártok nem támogatják ez utóbbi javaslatokat. Az OSZP kongresszusán az MSZMP-t Vastagh Pál, a Politikai Bizottság tagja vezetésével képviseli küldöttség. Hétfőn nemzetközi vitanapot rendeznek, ezen neves szociáldemokrata és reformpolitikusok szólalnak fel, köztük Pozsgay Imre. +++
1989. május 14., vasárnap 14:25
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"Győrfi Erzsébet, Martfű: - Szegeden tegnap megalakult az első tehetséggondozó társaság. Erről a televízióban csak egy röpke tudósítás hangzott el a második híradóban, illetve a harmadikban egy röpke riport. Szeretném, ha a TV2 valamelyik műsorában a Napzártában, vagy bármelyik napközben történő beszélgetés során beszélnének a társaság valamelyikének vezetőjével, illetve több tagjával. A társaság elnöke; Geffert Éva pszichológus, titkára; Farkas Katalin, aki Szegeden a Csongrád megyei Pedagógiai Intézet igazgatója, tel.; 62/55-062, az elnökség tagjai, Báthori Zoltán, Králikné Cser Erzsébet és Deme Tamás."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|