|
|
|
|
Grósz Károly nyilatkozata - Daily Express (2.rész)
|
A továbbiakban a Daily Express munkatársa elmondja: az MSZMP főtitkára hangsúlyozta, hogy az új független pártoknak és alternatív szervezeteknek nem kell aggódniuk pénzalap, vagy helyiséghiány miatt, minden működésükhöz szükséges anyagi feltétel biztosításáról gondoskodnak. Rámutatott, hogy a következő (idén vagy jövőre esedékes) választások ,,még aligha lehetnek tökéletesek, mivel az ellenzék oldalán senki sem lehet arra kellőképpen felkészülve,,. ,,Bárhogy is alakuljon a dolog (a választásokon), várakozásaink szerint ezúttal minden bizonnyal valamilyen koalíció jön majd össze. Az igazán fontos választás az azután következő lesz - talán 1995-ben -, amelynek kimenetele már a hazai gazdasági helyzet, a kormány teljesítménye és Magyarországnak az 1992. utáni Európával kialakuló kapcsolatainak megítélése alapján dőlhet majd el,, - mondotta Grósz Károly a londoni lap munkatársának. Edward Pearce a beszélgetéshez fűzött kommentárjában megjegyzi, hogy a magyar gazdaság mai problémái sok tekintetben emlékeztetnek a hetvenes évek Nagy-Britanniájának gyötrelmeire, kiváltképpen a centralizált ,,füstös iparágakban,, , köztük a szénbányászatban és az acélgyártásban gazdaságtalanul alkalmazott munkaerő leépítésének kínjaira. ,,Innen adódik Grósz úrnak a munkanélküliséget előnyben részesítő nem-marxista nézete, illetve, hogy akaratlanul is visszhangozza Thatcher asszony szállóigévé vált ,nincs alternatíva, mondását,, - írja. Az ujságíró benyomásait végül így összegezi: ,,ha Magyarország gazdasági koncepciói meghökkentőek, nos, akkor politikai elképzelései pedig egyenesen elképesztőek: a piac felszabadítására és a külföldi tőke beáramlásának ösztönzésére a magyarok liberális demokratákká készülnek válni, választásokból kikerülő többséggel és kormányvereség eshetőségével is számolva...most valami ragyogó dolog történik Magyarországon. Szabad országgá válik közönyös szemeink láttára. Természetesen, lesznek majd botlások és baklövések, de - hogy ezúttal Thatcher asszonynak egy másik mondását idézzük - nincs visszafordulás... Ösztönösen úgy érzem, hogy szoros közelségbe kerültem a történelemmel és - hálás vagyok érte,,.+++
1989. május 8., hétfő 14:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"Győrfi Erzsébet, Martfű: - Szegeden tegnap megalakult az első tehetséggondozó társaság. Erről a televízióban csak egy röpke tudósítás hangzott el a második híradóban, illetve a harmadikban egy röpke riport. Szeretném, ha a TV2 valamelyik műsorában a Napzártában, vagy bármelyik napközben történő beszélgetés során beszélnének a társaság valamelyikének vezetőjével, illetve több tagjával. A társaság elnöke; Geffert Éva pszichológus, titkára; Farkas Katalin, aki Szegeden a Csongrád megyei Pedagógiai Intézet igazgatója, tel.; 62/55-062, az elnökség tagjai, Báthori Zoltán, Králikné Cser Erzsébet és Deme Tamás."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|