|
|
|
|
Párttitkárok nagygyűlése Pekingben
|
Éliás Béla, az MTI tudósítója jelenti:
Peking, 1989. április 26. szerda (MTI-tud) - Az egyetemi és a főiskolai diákok zűrzavart idéznek elő azzal, hogy nagybetűs faliújságokat ragasztanak ki, illegális szervezeteket hoznak létre és sztrájkolnak - jelentette ki szerdán tízezer párttitkár előtt Li Hszi-ming, a KKP pekingi bizottságának titkára, a Központi Bizottság Politikai Bizottságának tagja.
A kínai főváros alapszervezeti párttitkárainak gyűlését a parlament épületében tartották, s annak lefolyásáról részletesen beszámolt késő esti adásában a pekingi televízió is. Li Hszi-ming egyebek között közölte, hogy Peking 40 egyetemének és főiskolájának összesen 160 000 hallgatója közül szerdán mintegy 60 000 bojkottálta az előadásokat. Ennek - tette hozzá - határozottan véget kell vetni, mert ellenkező esetben zavargások törnek ki. A pekingi párttitkár azt is közölte, hogy az úgynevezett önkormányzati diákszervezet csütörtökre nagyszabású felvonulást és tüntetést helyezett kilátásba. Ez ellen a hatóságok annak a rendeletnek az értelmében lépnek fel, amely tiltja az előzetes hatósági engedély nélküli utcai tüntetést és megmozdulást - mondotta Li Hszi-ming. A KKP pekingi bizottságának titkára felhívta a kádereket, akadályozzák meg, hogy gyermekeik részt vegyenek az illegális megmozdulásokban. Egyidejűleg arra kérte a kínai főváros lakosait, hogy tartsanak ki munkahelyükön, biztosítsák a zavartalan termelést és közellátást. Felszólalt a gyűlésen Csen Hszi-tung, Peking polgármestere is. Mint mondotta, személy szerint üdvözli a diákok ama követelését, hogy a vezetők nyilvánosan számoljanak be arról, milyen javakkal és jövedelmekkel rendelkeznek. Közölte, hogy a pekingi párttitkárral együtt kész eleget tenni ennek a követelésnek.+++
1989. április 26., szerda 18:52
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"Győrfi Erzsébet, Martfű: - Szegeden tegnap megalakult az első tehetséggondozó társaság. Erről a televízióban csak egy röpke tudósítás hangzott el a második híradóban, illetve a harmadikban egy röpke riport. Szeretném, ha a TV2 valamelyik műsorában a Napzártában, vagy bármelyik napközben történő beszélgetés során beszélnének a társaság valamelyikének vezetőjével, illetve több tagjával. A társaság elnöke; Geffert Éva pszichológus, titkára; Farkas Katalin, aki Szegeden a Csongrád megyei Pedagógiai Intézet igazgatója, tel.; 62/55-062, az elnökség tagjai, Báthori Zoltán, Králikné Cser Erzsébet és Deme Tamás."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|