|
|
|
|
Párbeszéd Kinában
|
Peking, 1989 április 29 ( DPA,AFP,AP ) - Kinában szombaton első ízben ültek le tárgyalni a kormány magas ragú képviselői a tiltakozó diákokkal. Több órán át tartott ,,a dialógus,,, amelyről az állami televizió és a rádió is közvetítést adott. Megfigyelők szerint ezzel teljesült a diákság egyik követelése, vagyis, hogy folytassanak a gondokról nyílt véleménycserét.
A találkozón a kormány képviselői, köztük Juan Mu kormányszóvivő és He Dond-csang kulturális miniszter-helyettes, illetve 45 diák vett részt. Jelentések szerint a diákok közt voltak a nem-hivatalos diákszervezetek képviselői is. Sajtóértekezletükön ugyanakkor a független diákszervezetek képviselői nem ismerték el ezt az első kapcsolatfelvételt , azzal érveltek, hogy a megbeszélést nem a független pekingi diákbizottság képviselői, hanem a hivatalos diákszervezetek szervezték meg. Csak olyan párbeszédet ismerünk el, amelyet a független biozottságok folytatnak - közölték a pekingi egyetem aktivistái. A kínai kormány törvénytelennek minősíti ezeket a bizottságokat, a kormány szóvivője a szombaton tartott megbeszélések alkalmából is megerősítette, hogy a kormány a ,,törvénytelen szervezetek ,, nem fogja elismerni. A szóvivő Li Peng miniszterelnököt idézte, aki a ,, meghatározatlan időre,, szóló sztrájkakció befejezésére szólította föl a diákokat. A társadalmi stabilitás megőrzésére és arra kérte a diákokat, hogy nyújtsanak segítséget a pártnak és a kormánynak a nehézségek leküzdésében.A kormány képviselői kifejtették a megbezélésen, hogy a diákságnak a demokratizálást és a reformok elmélyítését célzó követeléseit osztja a vezetés is. A kormány igéretet tett arra, hogy nem büntetik meg a diákmegmozdulások szervezőit és vezetőit. +++
1989. április 29., szombat 20:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"Győrfi Erzsébet, Martfű: - Szegeden tegnap megalakult az első tehetséggondozó társaság. Erről a televízióban csak egy röpke tudósítás hangzott el a második híradóban, illetve a harmadikban egy röpke riport. Szeretném, ha a TV2 valamelyik műsorában a Napzártában, vagy bármelyik napközben történő beszélgetés során beszélnének a társaság valamelyikének vezetőjével, illetve több tagjával. A társaság elnöke; Geffert Éva pszichológus, titkára; Farkas Katalin, aki Szegeden a Csongrád megyei Pedagógiai Intézet igazgatója, tel.; 62/55-062, az elnökség tagjai, Báthori Zoltán, Králikné Cser Erzsébet és Deme Tamás."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|