|
|
|
|
Búcsú a katonáktól és fegyverektől (1. rész)
|
Moszkva, 1990. március 10. (MTI-PRESS) - Az ideiglenesek
véglegesen távoznak. Március 12-én, hétfőn a hajmáskéri harckocsizó
alakulatok útnak indulásával megkezdődik az ideiglenesen hazánkban
állomásozó szovjet déli hadseregcsoport katonáinak, polgári
alkalmazottainak, fegyvereinek, harci technikai eszközeinek,
anyagainak kivonulása, amelynek 1991. június 30-ig be kell
fejeződnie. Erről szombaton írta alá a két évi kormányközi
tárgyalások eredményeként létrejött egyezményt Horn Gyula magyar és
Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter.
A magyar miniszter sajtóértekezletén a II. világháború maradványait felszámoló, s az igazi szuverenitást erősítő lépésnek nevezte a megállapodást, Sevardnadze magyar újságíróknak pedig olyan törvényszerű lépésről beszélt, amely a kétoldalú kapcsolatokat a múlt fölös terheitől szabadítja meg.
Látszólag síma hétvége várt tehát a pénteken még egy utolsó tárgyalásra leülő szakértőkre (magyar részről Somogyi Ferenc külügyi államtitkárra és Borsits László vezérkari főnökre), pedig, mint utóbb az államtitkár elmondta, csak pénteken sikerült elfogadtatni a magyar kormány álláspontját a végső határidő tekintetében.
Az utolsó alku tárgya két hónap volt, amelynek lefaragása a magyar fél készségétől függött. Magyarország késznek mutatkozott megvásárolni a szovjet hadsereg hatalmas üzem- és kenőanyagkészletét, de a tartályokra nemet mondott. Itt az áttörést annak engedélyezése hozta meg, hogy ha tudják, a szovjetek eladhatják a megürült tartályokat akár magánszemélyeknek is.
Ezáltal 260 szerelvénnyel kevesebbnek kell Magyarországról távoznia. Ennek jelentősége az összesen 2029 szerelvénnyel összevetve mérhető fel igazán. A végső dátum után magyar földön nem marad egyetlen szovjet katona, egyetlen szovjet katonai tárgy sem.
Nem lengte be semmiféle titokzatosság az aláírás előtti utolsó tárgyalásokat, majd a külügyminiszterek szombati eszmecseréjét, mind a diplomaták, mind a katonák készséggel válaszoltak az őket faggató újságíróknak.
Talán a legnehezebb a megfigyelőként a tárgyalásokon jelen lévő magyar ellenzéki személyiségeket volt szóra bírni. Nem annyira a közlendők hiánya, mint az a vállalás fogta vissza őket, hogy ők most nem saját pártjaik, hanem az országos listát állító, nézeteiben, politikájában ugyancsak eltérő 12 párt megbízásából voltak Moszkvában. (folyt.)
1990. március 11., vasárnap 12:19
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Vegyészmérnök jeligére az alábbi kérdést szeretném föltenni. Valahogy én is szeretnék hozzájárulni annyi kérdésözön hangzik el, hogy hogyan lehetne megjavítani a magyar gazdaságot. Hát elsősorban az én nézetem szerint valamiképpen a megtermelt érték, mégpedig az eladható érték növelésére volna szükség. Muzeális értékű vagy állapotú gyáraink pillanatnyilag 80 %-ában erre alkalmatlanok, eladhatatlanok a termékeink. Javasolom, hogy külfüldi tőkések Magyarországon alakítsanak vállalatokat, hozzanak menedzsereket, 100 %-os külföldi tőkévjel És minél több volna ezekből, annál több eladható árunk lenne az országnak, legalábbis az áru egy része, és azonkivül a munkásságot foglalkoztatnák. Ugyanakkor a menedzserek tapasztalatokkal is rendelkeznének. megteremtődne az a korszerű gyáripar, amire csak a külföldi tőkés és a külföldi menedzser képes. Ne most ennek a megvalósítására leginkább a szabaddemokraták, a jogászok, és a jogállam segítségével kialakított valamiféle: törvényrendszer megvalósítását tartanám a leghelyesebbnek. Kíváncsi volnék a véleményemre, tehát 100 %-os külföldi tőkés; vállalatok minnél nagyobb számú megjelenéséének a lehetőségére Vadász János úr szíveskedne a hallgatók üzenetében válaszolni hogy az mennyire..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|