|
|
|
|
Kohl - Sevardnadze (1.rész)
|
Bonn, 1989. május 12. péntek (MTI-tud) - Gorbacsov főtitkár és államfő júniusi látogatásának részleteit, az akkor kiadandó közös nyilatkozat tartalmát vitatta meg péntek délután Helmut Kohl nyugatnémet kancellár Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszterrel, aki egyúttal tájékoztatta őt a Szovjetunió legújabb leszerelési kezdeményezéseiről, valamint Baker amerikai külügyminiszter moszkvai tárgyalásainak eredményeiről is. Ezt a bonni kormányfő közölte a kancellári hivatalban megtartott sajtóértekezletén a megbeszélések befejezése után.
Közlése szerint a kétoldalú kérdések sorában súlyponti témaként tekintették át az említett készülő közös nyilatkozatot, amely Kohl megítélése szerint mindenki számára láthatóvá teszi majd: a két állam valóban új fejezetet kíván nyitni kapcsolatainak történetében. Kifejezte meggyőződését: mindkét fél megtesz mindent annak érdekében, hogy Gorbacsov látogatása jelentős sikerrel járjon, és nemcsak a kétoldalú viszonyban, hanem az egész európai környezetre való tekintettel is. Jelezte, hogy még hátra van néhány kérdés megoldása Nyugat-Berlinnek a kétoldalú egyezményekbe való bevonásával összefüggésben. Kohl tárgyalópartnerének megígérte az általa ismételten helyes irányba tett lépésnek minősített egyoldalú szovjet leszerelési javaslatok gondos tanulmányozását, ugyanakkor rámutott arra, hogy NATO már eddig leszerelt 2400 robbanótöltetet, és az ő kancellársága idején az NSZK szintén egyoldalúan lemondott a Pershing-1 rakétákról, lehetővé téve az INF-megállapodást. Mindamellett kifejtette, hogy a Varsói Szerződés nagy túlsúlyának lebontásával a rövid hatótávolságú rakéták területén javulhatnak a feltételei az NSZK által szorgalmazott tárgyalásos közeledésnek a nagyhatalmak között. Azt is üdvözölte, hogy a szovjet fél először közölt ilyen jellegű számadatokat az európai hagyományos fegyverek erők csökkentésével kapcsolatban. (folyt.)
1989. május 12., péntek 19:25
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Kohl - Sevardnadze (2.rész)
|
A kancellár általánosságban, a szovjet-amerikai tárgyalásokra is utalva hangot adott annak a szilárd megyőződésének, hogy a még várható sok probléma hátralévő rendezése ellenére sok minden mozgásba jött a nemzetközi téren, kiváltképp a légkör javult, s ezt nemcsak a fegyverkorlátozási megbeszélésekre értette, hanem a nagyhatalmak szoros érintkezésére más nemzetközi és regionális témákban is. Rámutatott: mindez teljes mértékben hihetelten lett volna akár csak néhány évvel ezelőtt. Kohl kancellár kérdésekre válaszolva kifejtette: nem beszéltek Sevarnadzéval arról, hogy milyen esetleges hátrányos hatást gyakorolna az ígéretesen fejlődő kétoldalú viszonyra a NATO esetleges rakétakorszerűsítési határozata, miként erre a Stern című hetilapnak adott nyilatkozatában Julij Kvicinszkij szovjet nagykövet célzott. Szerinte ebben a nyugati szövetségen belül vitatott kérdésben a május végi NATO-csúcsig ésszerű kompromisszum alakítható ki. Sevardnadze megérkezésekor a nyugatnémet tévé számára nyilatkozva megerősítette a Szovjetuniónak a ,,harmadik nullamegoldásra,, irányuló óhaját, másfelől ő is megállapította: ha a Gorbacsov-látogatás a várakozásoknak megfelelően alakul, akkor a kétoldalú viszonyban tényleges új minőség jöhet létre. Sevarnadzét péntek este magánjellegű vacsorán látja vendégül Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter Wachtberg-Pechben lévő házában.+++
1989. május 12., péntek 19:29
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|