|
|
|
|
Győzelem napja - Hager-beszéd (1.rész)
|
Dorogman László, az MTI tudósítója jelenti:
Berlin, 1989. május 8. hétfő (MTI-tud) - A szocialista országokban zajló megújulásba olyan erők is bekapcsolódnak, amelyek nem a szocializmus erősítését, hanem felszámolását tűzték ki célul, s a szocialista rend ,,megreformálását,, célzó ajánlásaikkal a fennálló társadalmi berendezkedés gyengítését segítik elő - figyelmeztetett hétfőn Berlinben Kurt Hager, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja.
A Központi Bizottság ideológiai kérdésekben illetékes titkára a fasizmus felett aratott győzelem 44. évfordulója alkalmából a berlini operaházban rendezett központi ünnepségen mondott beszédet. Megállapította, hogy a szocialista világban jelenleg nagy változások mennek végbe, a szocializmus építésének során formák és módszerek sokasága alakul ki az egyes országokban. E sokrétűség nem áll ellentétben azzal a közös céllal és akarattal, amely a szocializmus további erősítésére és a béke szilárdítására irányul. Az NDK abból indul ki, hogy minden testvérpárt és minden nép maga határozza meg az általa járni kívánt utat. Egyúttal Berlin síkra száll a jelenkor valamennyi alapvető kérdését illető egységes cselekvésért. Természetesen nem hagyható figyelmen kívül - folytatta Kurt Hager -, hogy a megújulásba és átalakításba olyan erők is bekapcsolódnak, amelyek nem a szocializmus erősítésére, hanem annak felszámolására törekednek. Az imperialistáknak és más erőknek ez továbbra is stratégiai céljuk. Módszereik ugyanakkor különbözőek. Míg egyesek közvetlenül támadják a szocializmust, addig mások - a szocializmus ,,reformjára,, vonatkozó ajánlásokkal - annak belső gyengítésére törekednek. Persze nem ismerik be, hogy tanácsaik mögött az a szándék húzódik meg, hogy a szocialista demokráciát polgári demokráciával, a tervgazdálkodást az úgynevezett ,,szociális piacgazdasággal,, , a szocializmust a kapitalizmussal, a profithajhászás és a kizsákmányolás rendszerével váltsák föl. Mély meggyőződésünk - hangoztatta a szónok -, hogy soha és senkinek nem fog sikerülni visszaforgatni a történelem kerekét, fújjanak még oly viharos szelek is. Senki nem képes lerombolni a szocializmus alapját, értékeit és vívmányait, s megakadályozni a szocializmus további erősödését. (folyt.)
1989. május 8., hétfő 19:19
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|