|
 |
 |
 |

Magyarországi közvéleménykutatás
|

A magyarországi közvéleménykutatások SZER ------------------------------------ München, 1989. május 11. Kezdődik a nap Egy idén márciusban és áprilisban folytatott közvéleménykutatásnak a korábbiaktól eltérő eredményeiről kérdezett Lángh Júlia egy közvéleménykutató szakembert: - A Társadalomtudományi és a Szociológiai Intézetben Bruszt László irányításával készült közvéleménykutatás szerint 66 százalékról 24-re csökkent azoknak az aránya, akik bíznak az MSZMP-ben. Éppen Münchenben van egy ugyancsak közvéleménykutatással foglalkozó szakember Hann Endre. Megkérdeztem tőle: az arányoknak ez a jelentős változása nem egyszerűen csak azt fejezi ki, hogy a felmérésben megkérdezettek ma már ki merik mondani, hogy nem bíznak az MSZMP-ben? - Én ezt tekinteném csaknak, hiszen ez is egy nagyon fontos eredménye a vizsgálatnak, hogy ma már az emberek nyíltabban hajlandók kényesnek tartott politikai kérdésekről is beszélni. Ezzel együtt ma már elkezdenek látni alternatívákat. Addig, amíg nem volt alternatíva, addig sokkal nagyobb esélye volt annak, hogy a fennálló viszonyok elfogadása fejeződött ki a közvéleménykutatási eredményekben is. - Ha már az alternatívákról van szó, ugyanennek a felmérésnek a másik kérdése az volt, hogy amennyiben ma rendeznének szabad választásokat Magyarországon, ki mire szavazna? (folyt.)
1989. május 11., csütörtök
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|