Rendszerváltás és az MTI

	56-osok végtisztessége
München, 1989. január 27.(SZER, Világhíradó) - A budapesti kormány a hazai és a nemzetközi közvélemény nyomására három évtizedes késéssel ugyan, de végre lehetővé teszi az 1956-os forradalom mártír vezetőinek, Nagy Imre miniszterelnöknek, Maléter Pál honvédelmi miniszternek, Losonczi Géza államminiszternek és Szilágyi Józsefnek, a kormánytitkárság vezetőjének a végtisztesség megadását és a nyilvános temetést. Lángh Júlia kérdezte meg a közvetlenül érintetteket. Először Maléter Pál özvegyének, Gyenes Juditnak a véleményét hallják. - Erre a közleményre már számítottunk korábban is. Amikor az Igazságügyi Minisztériumban tárgyaltak velünk, akkor azt is közölték, hogy még 88 folyamán nyilvánosságra hozzák, de hát ez most eddig váratott magára. Ami megdöbbenést kelt bennem, hogy ezzel az 1954-es, állítólag a Nagy Imre által aláírt rendelettel magyarázzák a szörnyűséget: úgy temetnek el embereket, hogy állítólag fogalmuk sincs róla, melyik gödörben fekszik. - A Marosán-nyilatkozatban az volt, hogy meg tudják határozni többé-kevésbé pontosan Nagy Imre, Maléter Pál, Gimes Miklós, Szilágyi József sírhelyét. Nem volt szó az ismeretlen, a névtelen halottakról. Tudnak-e a hozzátartozók erről valamit? - Ez is olyan pont, amit nem tudok elképzelni. Akármennyire is volt e rendelet, akkor sem tudom elképzelni azt, hogy valami lista, valami névsor fölfektetése ne lenne. Ha máshol nem, a temetőnek legalább nyilván kellett tartani azt, hogy a területén kiket temettek el. - Özvegy Szilágyi Józsefnét kérdezem, hogyan reagál arra a bejelentésre, ami tegnap elhangzott a nyilvánosság előtt. - Már tudtuk régebben, mert behívtak bennünket az Igazságügyi Minisztériumba. Juli bement és ott megmondták neki, illetve kikérdezték, hogy mi a kívánsága, meg elmondták neki azt, amit Nagy Imre lánya mondott, hogy neki mi a kívánsága, és hogy ehhez mit szól Juli. Szóval így folyt a diskurzus. - Juli Szilágyi József lánya. - Igen. - És most önöknek, a családtagoknak, a közvetlen hozzátartozóknak, a legmélyebben érintetteknek mi a tervük és vágyuk? Nyilvános temetés? - Az a tervünk - közösen megbeszéltük -, hogy maradjanak ott égy közös sírban, a 301-es parcellában. - Milyen érzés több mint 30 év után megkapni ezt a jogot? - (Sírás) - Kedves asszonyom, ne haragudjon, hogy olyan fájdalmas kérdést tettem fel. - Én nem is fogok tudni elmenni a temetésre, majd csak Juli fog tudni elmenni. - Halda Aliz Gimes Miklós élettársa volt. Éveken keresztül levelezett teljesen hiába és reménytelenül a Büntetés Végrehajtó Intézettől az Igazságügyi és a Belügyminisztériumig s számos, más felső hivatalos szervvel a temetések érdekében. Most, hogy végre több mint 30 év után meg lesz a temetés, hogy reagál erre? - Nagyon örülök, hogy végre nyugvópontra jut ez a kérdés, és örülök annak is, hogy eljutottunk odáig, hogy a Magyar Nemzet, amelynek körülbelül egy hónappal ezelőtt átadtunk egy felhívást, az most a kormány nyilatkozata után ezt közölte. Ezt azért is tartom fontosnak, mert itt szó van azokról is, akikért senki nem emel szót, tehát az úgynevezett névtelenekről, akiknek természetesen van nevük, és mi azt szeretnénk, ha ezeknek a neve is akár egy közös emlékművön, akár jelképes sírokon vagy a saját sírukon ott lenne, és ez a felhívás ezzel foglalkozik. Az, hogy ezt közölték, azt remélem, ezek a hozzátartozók is jelentkeznek majd. Természetesen nyilvános temetést gondolunk, mert ezt, mint a közleményből kiderült, ránk bízza a kormány, de az időpontra vonatkozóan még nem tudunk semmit sem mondani. +++ 1989. január 27., péntek
Vissza » A hírhez kapcsolódik »