|
|
|
|
A szabad demokraták sajtótájékoztatója
|
1990. október 5., péntek - A szabad demokraták álláspontja
szerint a földkérdés megoldásakor külön kell kezelni a privatizációt
és a kártalanítást - hangzott el az SZDSZ immár szokásos pénteki
sajtótájékoztatóján.
A földrendezés ügyét, s az Alkotmánybíróság hét elején ezzel kapcsolatban hozott határozatát taglalva az SZDSZ vezetői - mintegy pártjuk gazdaságpolitikai elveként - megfogalmazták: mindenképpen szükséges megtörni a nagyüzemek földhasználati monopóliumát, s ezzel egyidejűleg támogatni kell az egyébként számtalan kockázatot rejtő és lassan megtérülő mezőgazdasági magánvállalkozásokat.
Az Alkotmánybíróság döntéséről Magyar Bálint és Pető Iván ügyvivők egybehangzóan úgy vélekedtek, hogy a határozat voltaképpen kihúzta a talajt kisgazdák földprogramja alól. A Kisgazdapárt politikai helyzetét, az Alkotmánybíróság döntésével kialakult szituációt értékelve Pető Iván elképzelhetőnek tartotta, hogy változik a kormánykoalíció pozíciója is.
Rátérve a helyhatósági választásokkal kapcsolatos kérdésekre Kóródi Mária országgyűlési képviselő rámutatott: novemberre országszerte megalakulnak az önkormányzati testületek, ám még mindig nem léteznek a működésüket segítő jogszabályok. Elsősorban azt említette negatívumként a képviselőnő, hogy továbbra sem tisztázott az önkormányzati tulajdon fogalma, s így e testületek nem fogják tudni, milyen vagyontárgyak felett rendelkezhetnek.
A szabad demokraták színeiben a főpolgármseteri székre pályázó Demszky Gábor a majdani fővárosi önkormányzat működéséről szólt részletesebben, hangsúlyozva: megválasztása esetén nyitott, a mostaninál személyesebb, emberarcűbb várospolitikát szeretne megvalósítani. E várospolitika egyik fontos elemeként jelölte meg, hogy ne rokonok, barátok, vagy éppen kártyapartnerek, hanem rátermett szakemberek kerüljenek a felelős fővárosi pozíciókba. (MTI)
1990. október 5., péntek 15:44
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 771-685: - Horvát Jánostól kérdezi, mi van Kádár Jánossal. Mást mond Grósz és mást mond Nyers elvtárs. Nem hiszem, hogy Kádár János annyira beteg, ahogy most ezt feltüntetik.
- A Tv 2-ben ajánlottak egy könyvet, a Halál bolygója. 586-617 Hol találhatók ezek a könyvek. - Nagy Ferenc: - Ha előrehoznák az országgyűlési képviselői választásokat, jó lenne ha a TV 2 tudósítói megjelennének Újpesten és bebizonyíthatnák, hogy a képviselőket nem is ismerik. Újpesten a 15 ezer lakosból 100 ember ismeri a képviselőjét.
- Fejti György azon kijelentésével egyáltalán nem értek egyet, hogy Ök komoly testület. Ezt az elmúlt 40 év bebizonyította. Hogy mennyire komoly ez a testület. Unalmas, fárasztó ez a brossura szerinti szöveg. Lehet a szemén látni, hogy nem azt mondja, amit gondol. Elég volt a hazugságokból. Ténvleq tárgyalni kell, eqyik oldalon az MSZMP, az állítólagos komoly testület,, amit én kétséqbe vonok, mert folyton hazudnak, a másik oldalon a kerek asztal, amelvben talán még bíznak az emberek."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. május 10. Megnyílt az Országgyűlés májusi ülésszaka. Németh Miklós miniszterelnök elmondta: Ez a kormány már nem az MSZMP politikai határozatainak egyszerű végrehajtója, hanem a politikai döntések tényleges alakítója. Ilyen értelemben a pártállam megszűnése felé nagy lépést tettünk.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|