|
|
|
|
Határidő előtt elkészül a Budaörsi út felújítása
|
1990. október 4., csütörtök - A Magyar Aszfalt Kft. pénteken
befejezi a Budaörsi út városból kivezető szakaszának aszfaltozási
munkáit, ezzel a hét végétől teljes szélességében járható lesz e
fontos útvonal. Egyes hírekkel ellentétben a munka szervezetten
folyik, az építők éjjel-nappal dolgoznak az út felújításán -
közölték a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat csütörtöki
rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Király Károly, az FKFV műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta: eredetileg 18 nap alatt kívántak elkészülni a halaszthatatlan felújítással, ezt azonban sikerült majd egy héttel lerövidíteni. Az utat tehát már várhatóan pénteken este átadják a forgalomnak, az útburkolati jeleket pedig hétfőig festik fel, éjszakánként, a forgalom zavarása nélkül.
A 15 ezer négyzetméteres aszfaltozási munka 25 millió forintot emésztett fel; legközelebb várhatóan 10 év múlva lesz szükség hasonló méretű beavatkozásra.
A Budapesten végzett egyéb útépítési munkák helyzetéről szólva elhangzott: a Csepeli út II. Rákóczi Ferenc út és az M0-ás kőrgyűrű közötti szakasza október végéig elkészül. Ugyancsak rövidesen, november elején adják át az M5-ös út és a 6-os út közötti 14 kilométeres M0-ás autópálya-szakaszt is. November közepére végeznek az építők a Fehér út Fehér köz és Kerepesi út közötti szakaszának felújításával. (MTI)
1990. október 4., csütörtök 14:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 771-685: - Horvát Jánostól kérdezi, mi van Kádár Jánossal. Mást mond Grósz és mást mond Nyers elvtárs. Nem hiszem, hogy Kádár János annyira beteg, ahogy most ezt feltüntetik.
- A Tv 2-ben ajánlottak egy könyvet, a Halál bolygója. 586-617 Hol találhatók ezek a könyvek. - Nagy Ferenc: - Ha előrehoznák az országgyűlési képviselői választásokat, jó lenne ha a TV 2 tudósítói megjelennének Újpesten és bebizonyíthatnák, hogy a képviselőket nem is ismerik. Újpesten a 15 ezer lakosból 100 ember ismeri a képviselőjét.
- Fejti György azon kijelentésével egyáltalán nem értek egyet, hogy Ök komoly testület. Ezt az elmúlt 40 év bebizonyította. Hogy mennyire komoly ez a testület. Unalmas, fárasztó ez a brossura szerinti szöveg. Lehet a szemén látni, hogy nem azt mondja, amit gondol. Elég volt a hazugságokból. Ténvleq tárgyalni kell, eqyik oldalon az MSZMP, az állítólagos komoly testület,, amit én kétséqbe vonok, mert folyton hazudnak, a másik oldalon a kerek asztal, amelvben talán még bíznak az emberek."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. május 10. Megnyílt az Országgyűlés májusi ülésszaka. Németh Miklós miniszterelnök elmondta: Ez a kormány már nem az MSZMP politikai határozatainak egyszerű végrehajtója, hanem a politikai döntések tényleges alakítója. Ilyen értelemben a pártállam megszűnése felé nagy lépést tettünk.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|