|
|
|
|
Margaret Thatcher programja (2.rész)
|
Igaz ugyan, hogy a hazai középréteg megerősítése érdekében az úgynevezett előprivatizációból - vagyis a kisvállalkozások magánkézbe adásából - most kirekesztették a külföldi érdeklődőket, a továbbiakban azonban a privatizáció során semmilyen vállalati nagyságnál nem diszkriminálják a befektetőket. Antall József ezzel kapcsolatban a brit vendégek figyelmébe ajánlotta, hogy az Állami Vagyonügynökség a napokban meghirdette az első húsz magyar vállalat privatizációját, csaknem egymilliárd dollár értékben. A kormány igyekszik a privatizációt a lehető leggyorsabban lebonyolítani, és sem elvileg, sem gyakorlatilag nem tervez semmiféle korlátozást a privatizációban, a magyar gazdaság egyetlen szektorában sem. A kormányfő megerősítette, hogy a privatizáció ,,levezénylésében,, Magyarország számít a brit segítségre, szakértelemre.
Brit cégek magyarországi jelenléte kapcsán szóba került a megbeszéléseken az is, hogy a BBC, a világhírű brit tömegtájékoztatási társaság rádióadást szeretne indítani Magyarországon, s ehhez hullámsávot igényelne. Antall József ezzel kapcsolatban türelemre intette a brit médiumot, mivel Magyarországon egyelőre frekvenciamoratórium van érvényben; a rádió- és a televízió- hullámsávok elosztásának ügyét várhatóan a készülő sajtó-, illetve médiatörvény rendezi majd. Mindazonáltal magyar szakmai körökben nagyra értékelik a BBC tevékenységét.
A kormányfői eszmecsere után Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke fogadta Margaret Thatchert a Parlamentben. (folyt.köv.)
1990. szeptember 19., szerda 14:06
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 771-685: - Horvát Jánostól kérdezi, mi van Kádár Jánossal. Mást mond Grósz és mást mond Nyers elvtárs. Nem hiszem, hogy Kádár János annyira beteg, ahogy most ezt feltüntetik.
- A Tv 2-ben ajánlottak egy könyvet, a Halál bolygója. 586-617 Hol találhatók ezek a könyvek. - Nagy Ferenc: - Ha előrehoznák az országgyűlési képviselői választásokat, jó lenne ha a TV 2 tudósítói megjelennének Újpesten és bebizonyíthatnák, hogy a képviselőket nem is ismerik. Újpesten a 15 ezer lakosból 100 ember ismeri a képviselőjét.
- Fejti György azon kijelentésével egyáltalán nem értek egyet, hogy Ök komoly testület. Ezt az elmúlt 40 év bebizonyította. Hogy mennyire komoly ez a testület. Unalmas, fárasztó ez a brossura szerinti szöveg. Lehet a szemén látni, hogy nem azt mondja, amit gondol. Elég volt a hazugságokból. Ténvleq tárgyalni kell, eqyik oldalon az MSZMP, az állítólagos komoly testület,, amit én kétséqbe vonok, mert folyton hazudnak, a másik oldalon a kerek asztal, amelvben talán még bíznak az emberek."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. május 10. Megnyílt az Országgyűlés májusi ülésszaka. Németh Miklós miniszterelnök elmondta: Ez a kormány már nem az MSZMP politikai határozatainak egyszerű végrehajtója, hanem a politikai döntések tényleges alakítója. Ilyen értelemben a pártállam megszűnése felé nagy lépést tettünk.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|