|
|
|
|
Nemzetközi sajtótájékoztató - Nagy Imre és sortársai
|
1989. június 14., szerda - A kormány elhatározott szándéka, hogy feltárja a múlt igazságát. Ennek jegyében kerül sor Nagy Imre és sorstársai s minden ártatlanul elítélt személy rehabilitálására - mondotta Horn Gyula külügyminiszter szerdán a magyar kormány nemzetközi sajtótájékoztatóján, amelyet a Nagy Imre és sorstársai pénteki temetése alkalmából rendeztek. Horn Gyula bejelentette, hogy Nagy Imre és sorstársai rehabilitálásával kapcsolatban a magyar kormány közzéteszi nyilatkozatát, amelyet eljuttat az ENSZ főtitkárához is, mert 1956 után a magyar kérdés a világszervezet napirendjén is szerepelt. Elmondta azt is, hogy Németh Miklós miniszterelnök, a művelődési és a külügyminiszter társaságában, kedden találkozott Nagy Imre lányával, Nagy Erzsébettel és férjével. Szólt arról is: egyetlen szocialista ország sem emelt kifogást a június 16-i temetéssel kapcsolatban. Elmondta: a budapesti diplomáciai testületek nagy többsége már jelezte, hogy részt vesz Nagy Imre és sorstársai búcsúztatásán. Horn Gyula egy kérdésre válaszolva bejelentette, hogy George Bush amerikai elnök július 11-13-án lesz hazánk vendége. Látogatása amerikai kezdeményezésre az eredetileg tervezettnél egy nappal hosszabb lesz. Ezt a szándékot a magyar kormány üdvözli. (MTI)
1989. június 14., szerda 15:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 771-685: - Horvát Jánostól kérdezi, mi van Kádár Jánossal. Mást mond Grósz és mást mond Nyers elvtárs. Nem hiszem, hogy Kádár János annyira beteg, ahogy most ezt feltüntetik.
- A Tv 2-ben ajánlottak egy könyvet, a Halál bolygója. 586-617 Hol találhatók ezek a könyvek. - Nagy Ferenc: - Ha előrehoznák az országgyűlési képviselői választásokat, jó lenne ha a TV 2 tudósítói megjelennének Újpesten és bebizonyíthatnák, hogy a képviselőket nem is ismerik. Újpesten a 15 ezer lakosból 100 ember ismeri a képviselőjét.
- Fejti György azon kijelentésével egyáltalán nem értek egyet, hogy Ök komoly testület. Ezt az elmúlt 40 év bebizonyította. Hogy mennyire komoly ez a testület. Unalmas, fárasztó ez a brossura szerinti szöveg. Lehet a szemén látni, hogy nem azt mondja, amit gondol. Elég volt a hazugságokból. Ténvleq tárgyalni kell, eqyik oldalon az MSZMP, az állítólagos komoly testület,, amit én kétséqbe vonok, mert folyton hazudnak, a másik oldalon a kerek asztal, amelvben talán még bíznak az emberek."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. május 10. Megnyílt az Országgyűlés májusi ülésszaka. Németh Miklós miniszterelnök elmondta: Ez a kormány már nem az MSZMP politikai határozatainak egyszerű végrehajtója, hanem a politikai döntések tényleges alakítója. Ilyen értelemben a pártállam megszűnése felé nagy lépést tettünk.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|