|
|
|
|
A magyar folyamatok - 1. folyt.
|
Csengey Dénes úgy ítéli meg a nem kommunista erők jelenlegi helyzetét, hogy a pártvezetőség ugyan sok követelésüket átvette - ami két hónappal előbb lehetetlennek tűnt, azt zászlajára tűzi, s ezért szerinte azt lehet mondani, hogy hatalomra jutott a Magyar Demokrata Fórum programja, beszédstílusuk, meglátásaik, - de nem maga a Fórum, mint szervezet - s persze a programból semmi nem valósult meg. Most azt szeretnénk elérni, hogy létrejöjjön a nemzeti kerekasztal, hogy az ellenzék tárgyaljon a hatalmon levőkkel. Egyelőre azonban az MSZMP azáltal próbálja magának biztosítani a többséget, hogy saját szervezeteit - mint a Münnich Ferenc Társaságot, a Hazafias Népfrontot és a többit - külön szavazattal rendelkező tárgyalófélként kívánja az asztalhoz ültetni, míg viszont az ellenzéket egységesnek véve, egyetlen szavazatot akar biztosítani neki. Csengey Dénes Bécsben megtartott előadása szerint ebben a kérdésben a pártvezetés még ellenáll, de feltehetőleg Grósz Károlynak végül mégis teljesítenie kell az ellenzék követeléseit - ami viszont meggyöngíti a párton belüli helyzetét, mely szerinte már most is reménytelen. Ahhoz az artistához hasonlította, aki két lovon áll, de a lovak távolodnak egymástól. Mindenesetre bíztatónak tartja, hogy a felelős személyek az egész országban igyekeznek elkerülni az összeomlást. Csakhogy - fűzte hozzá Csengey Dénes - nincs olyan intézménye az országnak, mely legitimitással és tekintéllyel rendelkezne ahhoz, hogy türelemre intsen. +++
1989. május 13., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 771-685: - Horvát Jánostól kérdezi, mi van Kádár Jánossal. Mást mond Grósz és mást mond Nyers elvtárs. Nem hiszem, hogy Kádár János annyira beteg, ahogy most ezt feltüntetik.
- A Tv 2-ben ajánlottak egy könyvet, a Halál bolygója. 586-617 Hol találhatók ezek a könyvek. - Nagy Ferenc: - Ha előrehoznák az országgyűlési képviselői választásokat, jó lenne ha a TV 2 tudósítói megjelennének Újpesten és bebizonyíthatnák, hogy a képviselőket nem is ismerik. Újpesten a 15 ezer lakosból 100 ember ismeri a képviselőjét.
- Fejti György azon kijelentésével egyáltalán nem értek egyet, hogy Ök komoly testület. Ezt az elmúlt 40 év bebizonyította. Hogy mennyire komoly ez a testület. Unalmas, fárasztó ez a brossura szerinti szöveg. Lehet a szemén látni, hogy nem azt mondja, amit gondol. Elég volt a hazugságokból. Ténvleq tárgyalni kell, eqyik oldalon az MSZMP, az állítólagos komoly testület,, amit én kétséqbe vonok, mert folyton hazudnak, a másik oldalon a kerek asztal, amelvben talán még bíznak az emberek."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. május 10. Megnyílt az Országgyűlés májusi ülésszaka. Németh Miklós miniszterelnök elmondta: Ez a kormány már nem az MSZMP politikai határozatainak egyszerű végrehajtója, hanem a politikai döntések tényleges alakítója. Ilyen értelemben a pártállam megszűnése felé nagy lépést tettünk.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|