|
|
|
|
Nemzeti Megbékélési és Elszámoltatási Bizottság alakult (2. rész)
|
Kifogásolta: több tízezer forintos nyugdíjjal, jelentős vagyontárgyakkal mennek nyugdíjba azok, akik felelősek a jelenlegi helyzetért. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt képviselője annak adott hangot, hogy rehabilitációra személyeken kívül pártoknak is szükségük van, hiszen többek között jelentős anyagi javaktól is megfosztották őket. Ugyancsak fontosnak tartotta, hogy a koncepciós ügyeket vizsgáló bizottság munkájában az alternatív szervezetek jogilag képzett tagjai, illetve a szenvedő alanyok is képviseltessék magukat. A Fidesz álláspontját képviselő hozzászóló szerint azért is foglalkozniuk kell az anyagi források igazságos újraelosztásával, mert a választások előbbre hozása a jelenlegi feltételek mellett egyértelműen hátrányos az alternatív szervezetek számára. Szükségesnek ítélte meg, hogy a Nemzeti Megbékélési és Elszámoltatási Bizottság munkájába ne csak az alternatív szervezetek kapcsolódjanak be, hanem a jelenlegi tanácskozásról távolmaradtak is. A részvevők végül megállapodtak abban, hogy perenként 3-3 képviselőt kívánnak küldeni a koncepciós ügyeket felülvizsgáló hivatalos bizottságba, majd a közös állásfoglalásuk szövegét hagyták jóvá. (folyt.köv.)
1989. április 29., szombat 14:31
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 771-685: - Horvát Jánostól kérdezi, mi van Kádár Jánossal. Mást mond Grósz és mást mond Nyers elvtárs. Nem hiszem, hogy Kádár János annyira beteg, ahogy most ezt feltüntetik.
- A Tv 2-ben ajánlottak egy könyvet, a Halál bolygója. 586-617 Hol találhatók ezek a könyvek. - Nagy Ferenc: - Ha előrehoznák az országgyűlési képviselői választásokat, jó lenne ha a TV 2 tudósítói megjelennének Újpesten és bebizonyíthatnák, hogy a képviselőket nem is ismerik. Újpesten a 15 ezer lakosból 100 ember ismeri a képviselőjét.
- Fejti György azon kijelentésével egyáltalán nem értek egyet, hogy Ök komoly testület. Ezt az elmúlt 40 év bebizonyította. Hogy mennyire komoly ez a testület. Unalmas, fárasztó ez a brossura szerinti szöveg. Lehet a szemén látni, hogy nem azt mondja, amit gondol. Elég volt a hazugságokból. Ténvleq tárgyalni kell, eqyik oldalon az MSZMP, az állítólagos komoly testület,, amit én kétséqbe vonok, mert folyton hazudnak, a másik oldalon a kerek asztal, amelvben talán még bíznak az emberek."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. május 10. Megnyílt az Országgyűlés májusi ülésszaka. Németh Miklós miniszterelnök elmondta: Ez a kormány már nem az MSZMP politikai határozatainak egyszerű végrehajtója, hanem a politikai döntések tényleges alakítója. Ilyen értelemben a pártállam megszűnése felé nagy lépést tettünk.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|