|
|
|
|
Országgyűlés - harmadik nap (5. rész)
|
Ugyancsak Zsigmond Attila interpellált a belügyminiszterhez, --------------- azt kérdve: mit tesz a tárca az elmúlt hónapokban ismertté vált rendőri túlkapások megismétlésének elkerülésére? Alkalmasnak találják-e a hatalmával visszaélő rendőrt az állam és a közrend további védelmére? Zsigmond Attila hozzátette, hogy interpellációját választói, valamint a választókerületében működő Magyar Demokrata Fórum, Szabad Demokraták Szövetsége és Fidesz szervezetei is kezdeményezték és szorgalmazták. Az interpellációra Földesi Jenő belügyminisztériumi államtitkár válaszolt. Elmondta, hogy a minisztériumot aggasztják az ilyen esetek. A hatalmukkal visszaélő rendőrök cselekedetei árnyékot vetnek becsületesen dolgozó társaik munkájára, rombolják a rendőrség tekintélyét. Közölte, hogy a rendőrök által hivatalos eljárásban elkövetett törvénysértő cselekmények száma nem nőtt lényegesen. Az 1980-as évek elején az ilyen rendőri atrocitások száma évenként száz körül mozgott; 1988-ban 129 visszaélés fordult elő. A törvénysértések nagyobb visszhangját annak tulajdonította, hogy korábban az ilyen esetekben kezdeményezett felelősségre vonások nem kaptak nyilvánosságot. Ugyanakkor elismerte, hogy egy jogtalan rendőri intézkedés is jogosan kelt felháborodást az állampolgárok körében. Szerinte a törvénytelen események előfordulásának egyik oka a rendőri állományban végbement változás: a fluktuáció, az, hogy nem vonzó a rendőri pálya, s hiányoznak a pályaalkalmasság megállapításának tudományos feltételei is. Leszögezte: következetesen fellépnek a hatalmukkal visszaélő rendőrökkel szemben. Az atrocitások megismétlődését azzal igyekeznek megelőzni, hogy a visszaéléseket elkövető rendőröket - a törvényes felelősségre vonás részeként - elbocsátják az állományból. Az ügyek tanulságait pedig az oktató-nevelő tevékenységben igyekeznek feldolgozni és hasznosítani. A Belügyminisztérium tevékenységét a társadalom demokratizálásával összhangban a nyilvánosság előtt, társadalmi ellenőrzéssel végzi. Rámutatott: más elvi alapokra kell helyezni a társadalom és a rendőrség viszonyát. Horváth István miniszternek egy közelmúltbeli nyilatkozatára utalva elmondta: a Belügyminisztérium vezetése sürgető teendőnek tartja, hogy a jogállamiság szabályaival összhangban nyilvános jogszabályok tartalmazzák a rendőrség kötelezettségeit és jogait. Ennek szellemében dolgoznak az állam- és közbiztonságról szóló törvény előkészítésén. Zsigmond Attila elfogadta, a képviselők 8 ellenszavazattal és 16 tartózkodással tudomásul vették Földesi Jenő válaszát.(folyt.köv.)
1989. május 12., péntek 11:14
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 771-685: - Horvát Jánostól kérdezi, mi van Kádár Jánossal. Mást mond Grósz és mást mond Nyers elvtárs. Nem hiszem, hogy Kádár János annyira beteg, ahogy most ezt feltüntetik.
- A Tv 2-ben ajánlottak egy könyvet, a Halál bolygója. 586-617 Hol találhatók ezek a könyvek. - Nagy Ferenc: - Ha előrehoznák az országgyűlési képviselői választásokat, jó lenne ha a TV 2 tudósítói megjelennének Újpesten és bebizonyíthatnák, hogy a képviselőket nem is ismerik. Újpesten a 15 ezer lakosból 100 ember ismeri a képviselőjét.
- Fejti György azon kijelentésével egyáltalán nem értek egyet, hogy Ök komoly testület. Ezt az elmúlt 40 év bebizonyította. Hogy mennyire komoly ez a testület. Unalmas, fárasztó ez a brossura szerinti szöveg. Lehet a szemén látni, hogy nem azt mondja, amit gondol. Elég volt a hazugságokból. Ténvleq tárgyalni kell, eqyik oldalon az MSZMP, az állítólagos komoly testület,, amit én kétséqbe vonok, mert folyton hazudnak, a másik oldalon a kerek asztal, amelvben talán még bíznak az emberek."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. május 10. Megnyílt az Országgyűlés májusi ülésszaka. Németh Miklós miniszterelnök elmondta: Ez a kormány már nem az MSZMP politikai határozatainak egyszerű végrehajtója, hanem a politikai döntések tényleges alakítója. Ilyen értelemben a pártállam megszűnése felé nagy lépést tettünk.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|