|
|
|
|
A magyarországi közvéleménykutatások - 1. folyt.
|
Az MSZMP-re a kérdezettek 36,5 százaléka szavazna, a Szociáldemokrata Pártra 13 százalék, a Magyar Demokrata Fórumra 11,4, a Szabad Demokraták Szövetségére 5,6 és a Kisgazdapártra 5,4 százalék. Ugyanennek a felmérésnek egy másik kérdésére adott válaszokból viszont az derül ki, hogy a megkérdezettek egyharmada egyetlenegy új szervezetet, vagy pártot sem tudott megnevezni, 30 százaléka pedig mindössze kettőt. - Ezek szerint nem igazán ismerik az emberek az új szervezetek és pártokat? Akkor ennek a fényében komolyan vehetőek-e ezek a számarányok? - Én mindenképpen komolyan veendőnek tartom, bár egy kicsit, bizonyos szempontból kicsit korai volt ez a felmérés, de arra nagyon is jó, hogy már bizonyos jeleket az érdekelteknek megmutasson. Először az, hogy nem ismerik a pártokat, nem zárja ki azt, hogy jól hangzó, vonzó neveket, vonzó, esetleg hagyományos, vonzó neveket az emberek ma is nagyobb rokonszenvvel fogadjanak, mint az MSZMP-t. Az kétségtelen, hogy itt a Magyar Szociáldemokrata Párt kedvező helyzete majdnem biztos, s hogy elsősorban történelmi tradícióra épül, hiszen a jelenlegi helyzetük bizonyos megosztottsága, ami nap mint nap kiderül a sajtóból, az nem segít ahhoz, hogy ezt a jó pozíciójukat fönntartsák, illetve tovább erősítsék. Itt inkább valamiféle nosztalgia jön elő. Azt gondolom, hogy a (...) választások nagy része az nem nevekre és nem a politikai alternatívákra (...) +++
1989. május 11., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 771-685: - Horvát Jánostól kérdezi, mi van Kádár Jánossal. Mást mond Grósz és mást mond Nyers elvtárs. Nem hiszem, hogy Kádár János annyira beteg, ahogy most ezt feltüntetik.
- A Tv 2-ben ajánlottak egy könyvet, a Halál bolygója. 586-617 Hol találhatók ezek a könyvek. - Nagy Ferenc: - Ha előrehoznák az országgyűlési képviselői választásokat, jó lenne ha a TV 2 tudósítói megjelennének Újpesten és bebizonyíthatnák, hogy a képviselőket nem is ismerik. Újpesten a 15 ezer lakosból 100 ember ismeri a képviselőjét.
- Fejti György azon kijelentésével egyáltalán nem értek egyet, hogy Ök komoly testület. Ezt az elmúlt 40 év bebizonyította. Hogy mennyire komoly ez a testület. Unalmas, fárasztó ez a brossura szerinti szöveg. Lehet a szemén látni, hogy nem azt mondja, amit gondol. Elég volt a hazugságokból. Ténvleq tárgyalni kell, eqyik oldalon az MSZMP, az állítólagos komoly testület,, amit én kétséqbe vonok, mert folyton hazudnak, a másik oldalon a kerek asztal, amelvben talán még bíznak az emberek."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. május 10. Megnyílt az Országgyűlés májusi ülésszaka. Németh Miklós miniszterelnök elmondta: Ez a kormány már nem az MSZMP politikai határozatainak egyszerű végrehajtója, hanem a politikai döntések tényleges alakítója. Ilyen értelemben a pártállam megszűnése felé nagy lépést tettünk.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|