|
|
|
|
Bush, Carter Panamáról (1.rész)
|
Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 1989. május 10. szerda (MTI-tud.) - George Bush amerikai elnök kedden felszólította Manuel Noriegát, Panama vezetőjét: ismerje el a vasárnapi választások eredményét, amelyen az amerikai megfigyelők szerint az ellenzék vezetője fölényesen győzött.
Jimmy Carter volt amerikai elnök kijelentette, hogy szemtanúja volt a választási csalásnak. Miután azonban tájékoztatta George Busht a helyzetről, óvott az elhamarkodott döntésektől. Bush elnök ismét visszavonulásra és a választás eredményének elismerésére szólította fel Noriegát. Panama ,,erős embere,, korábban Washington szövetségese volt, akire Nicaraguával szemben is támaszkodtak. A tábornok ellen azonban tavaly kábítószer-csempészés miatt vádat emeltek az Egyesült Államokban s Washington azóta próbálja - sikertelenül - eltávolítani a megbízhatatlan, korrupt diktátornak minősített vezetőt. Bush kitért a kérdések elől, hogy terveznek-e katonai lépéseket, illetve felmondja-e az Egyesült Államok a Panama-csatornáról kötött szerződéseket. Elődje, Jimmy Carter a sajtó előtt mindkét lépéstől óvott. Véleménye szerint (amelyet Bushnak is tolmácsolt) a katonai fellépés nemcsak a panamai népet, hanem egész Latin-Amerikát Washington ellen hangolná, akárcsak a (Carter által kötött) csatornaszerződés felmondása. Amerikának csak arra van joga, hogy megvédje állampolgárait, mondotta a volt demokratapárti elnök. (folyt.)
1989. május 10., szerda 07:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 771-685: - Horvát Jánostól kérdezi, mi van Kádár Jánossal. Mást mond Grósz és mást mond Nyers elvtárs. Nem hiszem, hogy Kádár János annyira beteg, ahogy most ezt feltüntetik.
- A Tv 2-ben ajánlottak egy könyvet, a Halál bolygója. 586-617 Hol találhatók ezek a könyvek. - Nagy Ferenc: - Ha előrehoznák az országgyűlési képviselői választásokat, jó lenne ha a TV 2 tudósítói megjelennének Újpesten és bebizonyíthatnák, hogy a képviselőket nem is ismerik. Újpesten a 15 ezer lakosból 100 ember ismeri a képviselőjét.
- Fejti György azon kijelentésével egyáltalán nem értek egyet, hogy Ök komoly testület. Ezt az elmúlt 40 év bebizonyította. Hogy mennyire komoly ez a testület. Unalmas, fárasztó ez a brossura szerinti szöveg. Lehet a szemén látni, hogy nem azt mondja, amit gondol. Elég volt a hazugságokból. Ténvleq tárgyalni kell, eqyik oldalon az MSZMP, az állítólagos komoly testület,, amit én kétséqbe vonok, mert folyton hazudnak, a másik oldalon a kerek asztal, amelvben talán még bíznak az emberek."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. május 10. Megnyílt az Országgyűlés májusi ülésszaka. Németh Miklós miniszterelnök elmondta: Ez a kormány már nem az MSZMP politikai határozatainak egyszerű végrehajtója, hanem a politikai döntések tényleges alakítója. Ilyen értelemben a pártállam megszűnése felé nagy lépést tettünk.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|