|
|
|
|
Fidesz rendezvény
|
Fidesz rendezvény SZER ----------------- München, 1989. május 9. (Ara-Kovács Attila) Magyar híradó A Fiatal Demokraták Szövetségének kisebbségi csoportja meglehetősen szerény számú résztvevő nagy érdeklődése mellett tartotta meg tegnap párbeszédét a nemzetiségi viszonyok politikai kilátásairól. A kisebbségi politikum magyarországi ellentmondásosságának gyökereit Szabó Miklós történész elemezte. - A két világháború közötti, majd a kommunista hatalom kisebbségellenes beállítottságát 1956 forradalma korrigálta - mondta a tudós. Ekkor alakult ki Magyarországon a kisebbségi gondolatnak az a formulája, amelyen a mai autentikus nemzetfogalom is alapul, ez az ország semlegessége. Molnár Gusztáv, a bukaresti Kriterion nevű nemzetiségű könyvkiadó volt szerkesztője, aki több meghurcoltatás után tavaly települt át Magyarországra, a balkáni társadalomfelfogás történeti fejlődésének folyamatába ágyazva szembesítette a mai európai hagyományokkal az aktuális román idegengyűlöletet. A brit nyitott modellel szemben - mondta Molnár Gusztáv - a romániai politikai kurzus a kontinentális, zárt, tehát franciás, de méginkább német és orosz modellépítkezést követte mindig is. Mely sajátságosan életrevaló és veszélyes ötvözetét jelenti a nácizmus és bolsevizmus szimbiózisának. A Fidesz-rendezvényen meghívottként részt vett Hámos László is, a New York-i székhelyű Emberi Jogok Alapítvány elnöke, valamint Juliana Typilon (?) a washingotni National Forum (...) ügyvezető igazgatója. +++
1989. május 9., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 771-685: - Horvát Jánostól kérdezi, mi van Kádár Jánossal. Mást mond Grósz és mást mond Nyers elvtárs. Nem hiszem, hogy Kádár János annyira beteg, ahogy most ezt feltüntetik.
- A Tv 2-ben ajánlottak egy könyvet, a Halál bolygója. 586-617 Hol találhatók ezek a könyvek. - Nagy Ferenc: - Ha előrehoznák az országgyűlési képviselői választásokat, jó lenne ha a TV 2 tudósítói megjelennének Újpesten és bebizonyíthatnák, hogy a képviselőket nem is ismerik. Újpesten a 15 ezer lakosból 100 ember ismeri a képviselőjét.
- Fejti György azon kijelentésével egyáltalán nem értek egyet, hogy Ök komoly testület. Ezt az elmúlt 40 év bebizonyította. Hogy mennyire komoly ez a testület. Unalmas, fárasztó ez a brossura szerinti szöveg. Lehet a szemén látni, hogy nem azt mondja, amit gondol. Elég volt a hazugságokból. Ténvleq tárgyalni kell, eqyik oldalon az MSZMP, az állítólagos komoly testület,, amit én kétséqbe vonok, mert folyton hazudnak, a másik oldalon a kerek asztal, amelvben talán még bíznak az emberek."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. május 10. Megnyílt az Országgyűlés májusi ülésszaka. Németh Miklós miniszterelnök elmondta: Ez a kormány már nem az MSZMP politikai határozatainak egyszerű végrehajtója, hanem a politikai döntések tényleges alakítója. Ilyen értelemben a pártállam megszűnése felé nagy lépést tettünk.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|