|
|
|
|
NZS - kongresszus
|
Zsebesi Zsolt, az MTI tudósítója jelenti:
Varsó, 1989. május 8. hétfő (MTI-tud) - A még mindig illegális lengyel Független Ifjúsági Szövetség, az NZS vasárnap véget ért gdanski kongresszusán csak részben módosították a szervezet bejegyzését korábban visszautasító bíróság igényének és az egyesülési törvény betűjének megfelelően az alapszabályzatot, azaz változatlanul fenntartották a sztrájkjogról szóló paragrafust.
A szervezet ugyanakkor a Szolidaritás, személy szerint Lech Walesa nyomására nem kíván a jövőben erőszakos akciókat rendezni bejegyzésének támogatására. Továbbra is kétséges tehát, hogy a szervezetet hivatalosan bejegyzik, hiszen az egyesülési törvény csak a szakszervezetek esetében ismeri el a sztrájkjogot. Az NZS legalizálásáról még a kerekasztal mellett született politikai megállapodás, de a szervezet azóta nem dolgozott ki az ugyancsak a kerekasztalnál szentesített új egyesülési törvénynek megfelelő alapszabályzatát. A kongresszuson az is elhangzott, hogy az NZS együtt kíván működni külföldi, mindenekelőtt nyugat-európai ifjúsági szervezetekkel, míg a kelet-európaiak közül egyedül a FIDESZ-t tartják a kapcsolatfelvételre érdemesnek.+++
1989. május 8., hétfő 20:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 771-685: - Horvát Jánostól kérdezi, mi van Kádár Jánossal. Mást mond Grósz és mást mond Nyers elvtárs. Nem hiszem, hogy Kádár János annyira beteg, ahogy most ezt feltüntetik.
- A Tv 2-ben ajánlottak egy könyvet, a Halál bolygója. 586-617 Hol találhatók ezek a könyvek. - Nagy Ferenc: - Ha előrehoznák az országgyűlési képviselői választásokat, jó lenne ha a TV 2 tudósítói megjelennének Újpesten és bebizonyíthatnák, hogy a képviselőket nem is ismerik. Újpesten a 15 ezer lakosból 100 ember ismeri a képviselőjét.
- Fejti György azon kijelentésével egyáltalán nem értek egyet, hogy Ök komoly testület. Ezt az elmúlt 40 év bebizonyította. Hogy mennyire komoly ez a testület. Unalmas, fárasztó ez a brossura szerinti szöveg. Lehet a szemén látni, hogy nem azt mondja, amit gondol. Elég volt a hazugságokból. Ténvleq tárgyalni kell, eqyik oldalon az MSZMP, az állítólagos komoly testület,, amit én kétséqbe vonok, mert folyton hazudnak, a másik oldalon a kerek asztal, amelvben talán még bíznak az emberek."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. május 10. Megnyílt az Országgyűlés májusi ülésszaka. Németh Miklós miniszterelnök elmondta: Ez a kormány már nem az MSZMP politikai határozatainak egyszerű végrehajtója, hanem a politikai döntések tényleges alakítója. Ilyen értelemben a pártállam megszűnése felé nagy lépést tettünk.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|