|
|
|
|
Magyarországi eseménynaptár
|
SZER --------------------------- München, 1989. május 8. Tüntetések 1988 címmel videofilmet mutatnak be ma délután fél hatkor a TIT Bocskai úti stúdiójában. A bemutatást beszélgetés követi Dr.Nagy László ügyvéddel az Erdélyi Szövetség alelnökével és Fónay Jenő mérnökkel, a Politikai Foglyok Szövetségének egyik vezető tagjával. Nemzet és pluralista demokrácia a címe a mai FIDESZ vitafórumnak délután hat órai kezdettel a Budapest I. kerületi Művelődési Házban. Bem rakpart 6. A Magyar Demokrata Fórum budapesti környeztvédő csoportja ma délután hat órakor várja a főváros kerületeinek környezetvédelmi témában érdekelt küldötteit az Uránia csillagvizsgáló földszinti előadótermében. XII. kerület Sánc utca 2. A különbözők együttélése címmel a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület rendezésében Kende Péter párizsi politilógus tart előadást ma délután hat órakor az ELTE természettudományi karának Gólyavárában. Budapest VIII. kerület Múzeum körút 6. Kihantolás, elhantolás, rehabilitálás? Előadás 1956 aktuális kérdéseiről a debreceni Ifjúságpolitikai Klubban ma délután hat órakor. Debrecen, Kossuth utca 1. Egyúttal bemutatkozik a közönségnek az előadás szervezője, a Szabad Demokraták Szövetségének debreceni csoportja. +++
1989. május 8., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 771-685: - Horvát Jánostól kérdezi, mi van Kádár Jánossal. Mást mond Grósz és mást mond Nyers elvtárs. Nem hiszem, hogy Kádár János annyira beteg, ahogy most ezt feltüntetik.
- A Tv 2-ben ajánlottak egy könyvet, a Halál bolygója. 586-617 Hol találhatók ezek a könyvek. - Nagy Ferenc: - Ha előrehoznák az országgyűlési képviselői választásokat, jó lenne ha a TV 2 tudósítói megjelennének Újpesten és bebizonyíthatnák, hogy a képviselőket nem is ismerik. Újpesten a 15 ezer lakosból 100 ember ismeri a képviselőjét.
- Fejti György azon kijelentésével egyáltalán nem értek egyet, hogy Ök komoly testület. Ezt az elmúlt 40 év bebizonyította. Hogy mennyire komoly ez a testület. Unalmas, fárasztó ez a brossura szerinti szöveg. Lehet a szemén látni, hogy nem azt mondja, amit gondol. Elég volt a hazugságokból. Ténvleq tárgyalni kell, eqyik oldalon az MSZMP, az állítólagos komoly testület,, amit én kétséqbe vonok, mert folyton hazudnak, a másik oldalon a kerek asztal, amelvben talán még bíznak az emberek."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. május 10. Megnyílt az Országgyűlés májusi ülésszaka. Németh Miklós miniszterelnök elmondta: Ez a kormány már nem az MSZMP politikai határozatainak egyszerű végrehajtója, hanem a politikai döntések tényleges alakítója. Ilyen értelemben a pártállam megszűnése felé nagy lépést tettünk.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|