|
|
|
|
MDF-akció a Zala megyei képviselőcsoport vezetőjének visszahivására
|
1989. május 4., csütörtök - Aláirásgyüjtő akciót indított Varga Gyula, a Zala megyei képviselőcsoport vezetőjének visszahívására a Magyar Demokrata Fórum zalaegerszegi szervezete. Előzőleg - közösen a FIDESZ megyeszékhelyi szervezetével - nyílt levélben szólították fel a képviselőt, hogy önként mondjon le mandátumáról. Szerintük ugyanis az MSZMP Zala Megyei Bizottságának volt első titkára képtelen a megújulásra, sőt ,,az Országgyülésben tanusított magatartása, indulatos, oktalan kirohanása éppúgy, mint érdektelenséget tükröző kedélyessége sértő választóira és az egész megyére.,,
Varga Gyula szintén a Zalai Hirlapban válaszolt a levélre, s a többi között ezeket írta: ,,Az országos méretü és nemzetközi kihatásu megújulásunkat szerény képességeimmel a jövőben is szolgálni szeretném. /.../ A mai mélypont számomra is súlyos traumát és megrázkódtatást jelent. Mindezek, természetesen, országgyülési magatartásomat is befolyásolják. /.../ Képviselői mandátumomat az adott időszakban érvényes választójogi törvény alapján, kettős jelöléssel és titkos szavazással nyertem el, ugyanis a választókerületben választóimtól többségi bizalmat kaptam. Ebből az is következik, hogy képviselőségemet nem egyes személyek, szervezetek, hanem csakis választóim többsége vonhatja kétségbe.,, A kéviselő nemleges válasza után, az érintett választópolgároktól hozzájuk eljuttatott szóbeli és írásbeli kérések alapján döntött úgy az MDF zalaegerszegi szervezete, hogy elindítja az akciót. Május 1-je óta csaknem ezer aláírást gyüjtöttek össze a minimálisan szükséges 3.500-ból. (MTI)
1989. május 4., csütörtök 17:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 771-685: - Horvát Jánostól kérdezi, mi van Kádár Jánossal. Mást mond Grósz és mást mond Nyers elvtárs. Nem hiszem, hogy Kádár János annyira beteg, ahogy most ezt feltüntetik.
- A Tv 2-ben ajánlottak egy könyvet, a Halál bolygója. 586-617 Hol találhatók ezek a könyvek. - Nagy Ferenc: - Ha előrehoznák az országgyűlési képviselői választásokat, jó lenne ha a TV 2 tudósítói megjelennének Újpesten és bebizonyíthatnák, hogy a képviselőket nem is ismerik. Újpesten a 15 ezer lakosból 100 ember ismeri a képviselőjét.
- Fejti György azon kijelentésével egyáltalán nem értek egyet, hogy Ök komoly testület. Ezt az elmúlt 40 év bebizonyította. Hogy mennyire komoly ez a testület. Unalmas, fárasztó ez a brossura szerinti szöveg. Lehet a szemén látni, hogy nem azt mondja, amit gondol. Elég volt a hazugságokból. Ténvleq tárgyalni kell, eqyik oldalon az MSZMP, az állítólagos komoly testület,, amit én kétséqbe vonok, mert folyton hazudnak, a másik oldalon a kerek asztal, amelvben talán még bíznak az emberek."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. május 10. Megnyílt az Országgyűlés májusi ülésszaka. Németh Miklós miniszterelnök elmondta: Ez a kormány már nem az MSZMP politikai határozatainak egyszerű végrehajtója, hanem a politikai döntések tényleges alakítója. Ilyen értelemben a pártállam megszűnése felé nagy lépést tettünk.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|