|
|
|
|
Ülősztrájk a Belügyminisztérium előtt (2. rész)
|
Joguk van arra is, hogy az állományból eltávolítsák azokat, akiknek minden kétséget kizáróan bebizonyosodik a bűnösségűk. A rendőr-ezredes nem értett egyet azzal, s elutasította azt a véleményt, hogy a rendőrség a munkáját társadalmi kontroll nélkül végzi. Eddig is megvoltak, s ma is léteznek azok az intézmények, amelyek ellenőrzik tevékenységét. Hangoztatta, hogy a rendőrség nem akarja eltussolni a jogszabályt sértő eseteket. Kántor Géza elmondta azt is, hogy változott a Belügyminisztérium közvetlen irányítása: a BM munkáját a kormány irányítja. Megkezdődött egyébként az az előkészítő munka, amely a rendőrségre, a közrendre, a közbiztonságra vonatkozó előírásokat az eddigi törvényerejű rendelet helyett törvényi szinten kívánja szabályozni. Szerinte a katonai bíróság sohasem a túlzottan enyhe ítéleteiről volt ismert: ítéletei - a legutóbbi események kapcsán is - arányban álltak az elkövetett cselekmények súlyával. A rendőr-ezredes kifogásolta, hogy a híradásokból hiányoznak azok a közlések, amelyek a hivatalos személy ellen elkövetett erőszakos cselekményekkel kapcsolatosak. A tájékoztatást egysíkúnak tartotta, mivel a tömegtájékoztatási eszközök huzamosabb ideje a jogszerütlen rendőri intézkedésekkel foglalkoznak. Véleménye szerint az események csoportosítása, az írások hangvétele alkalmas hangulatkeltésre a rendőrség tevékenységével szemben. A Fidesz választmányának békés demonstrációja az esti órákban ért véget. (MTI)
1989. április 27., csütörtök 19:42
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 771-685: - Horvát Jánostól kérdezi, mi van Kádár Jánossal. Mást mond Grósz és mást mond Nyers elvtárs. Nem hiszem, hogy Kádár János annyira beteg, ahogy most ezt feltüntetik.
- A Tv 2-ben ajánlottak egy könyvet, a Halál bolygója. 586-617 Hol találhatók ezek a könyvek. - Nagy Ferenc: - Ha előrehoznák az országgyűlési képviselői választásokat, jó lenne ha a TV 2 tudósítói megjelennének Újpesten és bebizonyíthatnák, hogy a képviselőket nem is ismerik. Újpesten a 15 ezer lakosból 100 ember ismeri a képviselőjét.
- Fejti György azon kijelentésével egyáltalán nem értek egyet, hogy Ök komoly testület. Ezt az elmúlt 40 év bebizonyította. Hogy mennyire komoly ez a testület. Unalmas, fárasztó ez a brossura szerinti szöveg. Lehet a szemén látni, hogy nem azt mondja, amit gondol. Elég volt a hazugságokból. Ténvleq tárgyalni kell, eqyik oldalon az MSZMP, az állítólagos komoly testület,, amit én kétséqbe vonok, mert folyton hazudnak, a másik oldalon a kerek asztal, amelvben talán még bíznak az emberek."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. május 10. Megnyílt az Országgyűlés májusi ülésszaka. Németh Miklós miniszterelnök elmondta: Ez a kormány már nem az MSZMP politikai határozatainak egyszerű végrehajtója, hanem a politikai döntések tényleges alakítója. Ilyen értelemben a pártállam megszűnése felé nagy lépést tettünk.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|