|
|
|
|
A Radikális Párt kongresszusa - Negyedik nap (2. rész)
|
E napon két magyar felszólalás is elhangzott. Gyurcsány Ferenc, Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DEMISZ) alelnöke a Radikális Párt legfőbb érdemeként említette meg, hogy az nemcsak beszél a demokratikus értékekről, hanem ténylegesen alakítja Európát, bontja a határokat. A magyar ifjúság szabad akar lenni, nem kíván sejtelmes hatalmak eszközévé válni - mondta. Mi arra törekszünk, hogy lebontsunk egy politikai diktatúrát. Erősek vagyunk, volt erőnk átalakítani szervezetünket, lesz erőnk átalakítani ezt az országot, és lesz erőnk alakítani Európát - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a DEMISZ elsősorban a nonkomformizmust akarja megtanulni a radikálisoktól. A Radikális Párttól független megfigyelők értékelése szerint a kongresszus keddi napját több olyan momentum is tarkította, amelynek célja vélhetően a meghökkentés, a polgárpukkasztás. Sebeők János magyar író például felszólalásában hangoztatta: - az ember egy a fajok közül - és közölte: e gondolatot konkrét formában is ki akarja fejezni május 13-án a Budapesti Állatkert egyik ketrecében, ahol mint ,,homo sapiens,, ,,ontológiai megalapozottságú,, mozgalmat kiván megalakítani. Az ügy érdekében egy bioszféra-koncertet is kíván rendezni - mondta. Staller Ilona, a Radikális Párt olasz parlamenti képviselője sajtótájékoztatót tartott a magyar politikai foglyok helyzetéről, s az ezzel kapcsolatos magyarországi változásokról. Állást foglalt a halálbüntetés magyarországi megszüntetése mellett. A Radikális Párt e kongresszusa a magyar homoszexuálisok és leszbikusok gondjai iránt is érdeklődött. Egy, a kongresszuson kiadott sajtóközlemény szerint négy olasz homoszexuális a nemzetekfelettiség, a demokrácia és a tolerancia elvét hangsúlyozandó, felvételét kérte az MSZMP-be, a Magyar Demokrata Fórumba és a FIDESZ-be. Kedden este terjesztették elő a kongresszus politikai dokumentumait, ezek fölött szerdán szavaznak a küldöttek. (MTI)
1989. április 25., kedd 20:56
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 771-685: - Horvát Jánostól kérdezi, mi van Kádár Jánossal. Mást mond Grósz és mást mond Nyers elvtárs. Nem hiszem, hogy Kádár János annyira beteg, ahogy most ezt feltüntetik.
- A Tv 2-ben ajánlottak egy könyvet, a Halál bolygója. 586-617 Hol találhatók ezek a könyvek. - Nagy Ferenc: - Ha előrehoznák az országgyűlési képviselői választásokat, jó lenne ha a TV 2 tudósítói megjelennének Újpesten és bebizonyíthatnák, hogy a képviselőket nem is ismerik. Újpesten a 15 ezer lakosból 100 ember ismeri a képviselőjét.
- Fejti György azon kijelentésével egyáltalán nem értek egyet, hogy Ök komoly testület. Ezt az elmúlt 40 év bebizonyította. Hogy mennyire komoly ez a testület. Unalmas, fárasztó ez a brossura szerinti szöveg. Lehet a szemén látni, hogy nem azt mondja, amit gondol. Elég volt a hazugságokból. Ténvleq tárgyalni kell, eqyik oldalon az MSZMP, az állítólagos komoly testület,, amit én kétséqbe vonok, mert folyton hazudnak, a másik oldalon a kerek asztal, amelvben talán még bíznak az emberek."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. május 10. Megnyílt az Országgyűlés májusi ülésszaka. Németh Miklós miniszterelnök elmondta: Ez a kormány már nem az MSZMP politikai határozatainak egyszerű végrehajtója, hanem a politikai döntések tényleges alakítója. Ilyen értelemben a pártállam megszűnése felé nagy lépést tettünk.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|