|
|
|
|
Munkahelyteremtő beruházások (1. rész)
|
1989. január 26., csütörtök - Számos vállalatnál, ahol az utóbbi időkben nem sok dolgot adott a munkaügyi-személyzeti osztályoknak a frissen belépők ügyeinek intézése, most ismét kitehették a felvételt hirdető táblát a kapu mellé. Olyan vidékeken találtak sokan kenyérkereseti lehetőséget, ahonnan eddig messzire kellett utazni a megélhetésért. Az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal csaknem egy esztendeje - tavaly februárban - meghirdetett pályázatának eredményeként, az ezáltal megszerezhető támogatás révén új üzemrészek, műhelycsarnokok épültek. A foglalkoztatási alapból támogatott, új munkahelyeket létrehozó beruházások révén gazdagodott az áruválaszték is, újdonságok jelentek meg a hazai piacon, keltették fel az érdeklődést külföldön. Az ÁBMH több mint 100 pályázónak - vállalatnak, szövetkezetnek - ilyen célú fejlesztésre szánt pénzét 800 millió forinttal egészítette ki, s ennek eredményeként ötezer új munkahelyet hoztak létre.
A listavezető minden bizonnyal Borsod-Abaúj-Zemplén megye, amelynek tanácsához 90 pályázati kérelem érkezett; a munkaügyi osztály javaslata alapján ezek közül 29 ajánlatot fogadott el az ÁBMH. A beruházások teljes költsége 515 millió forint, ebből 188 millió forint a foglalkoztatási alap hányada. A pénzből 1935 bodrogközi, hegyközi, abaúji kistelepülésen élő ember számára teremtenek megélhetési lehetőséget. Jelentős a Budapesti Bútoripari Vállalat encsi gyárának termelésfejlesztési beruházása: 90 millió forintos költséggel 220 új munkavállaló számára teremtenek foglalkoztatási lehetőséget. A sátoraljaújhelyi Elzett Certa gyár 150 millió forintos beruházással, a termelőszövetkezetekkel közösen hozott létre nyolc településen szerelőműhelyeket, s ezekben 200-an dolgozhatnak. A Kismotor- és Gépgyár mezőkövesdi üzemében 100 millióba kerülő fejlesztéssel - harmadrészben állami segítséggel - szintén 200 új munkahelyet teremtettek. Hajdú-Biharban 890 munkahely létesítéséhez kértek és 700-hoz kaptak összesen 50 millió forintos támogatást a megye vállalatai. A legnagyobb üzemet a Medicor Rt. debreceni gyára hozta létre: Létavértesen 170 ember számára teremtettek munkalehetőséget. A biharkeresztesi Arany Kalász Tsz két beruházásra is vállalkozott: konzervüzemének bővítésével és a vályogtéglagyár létrehozásával 150 embert juttatott munkához. A megyei tanács munkaügyi osztályának adatai szerint a beruházási kedv az idén sem csökken: a hónap közepéig újabb kilenc gazdálkodó kért támogatást munkahelyteremtő beruházáshoz. (folyt.köv.)
1989. január 26., csütörtök 07:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 771-685: - Horvát Jánostól kérdezi, mi van Kádár Jánossal. Mást mond Grósz és mást mond Nyers elvtárs. Nem hiszem, hogy Kádár János annyira beteg, ahogy most ezt feltüntetik.
- A Tv 2-ben ajánlottak egy könyvet, a Halál bolygója. 586-617 Hol találhatók ezek a könyvek. - Nagy Ferenc: - Ha előrehoznák az országgyűlési képviselői választásokat, jó lenne ha a TV 2 tudósítói megjelennének Újpesten és bebizonyíthatnák, hogy a képviselőket nem is ismerik. Újpesten a 15 ezer lakosból 100 ember ismeri a képviselőjét.
- Fejti György azon kijelentésével egyáltalán nem értek egyet, hogy Ök komoly testület. Ezt az elmúlt 40 év bebizonyította. Hogy mennyire komoly ez a testület. Unalmas, fárasztó ez a brossura szerinti szöveg. Lehet a szemén látni, hogy nem azt mondja, amit gondol. Elég volt a hazugságokból. Ténvleq tárgyalni kell, eqyik oldalon az MSZMP, az állítólagos komoly testület,, amit én kétséqbe vonok, mert folyton hazudnak, a másik oldalon a kerek asztal, amelvben talán még bíznak az emberek."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. május 10. Megnyílt az Országgyűlés májusi ülésszaka. Németh Miklós miniszterelnök elmondta: Ez a kormány már nem az MSZMP politikai határozatainak egyszerű végrehajtója, hanem a politikai döntések tényleges alakítója. Ilyen értelemben a pártállam megszűnése felé nagy lépést tettünk.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|