|
|
|
|
Országos Nemzeti Bizottság - Vélemények az Új Márciusi Front javaslatáról (3. rész)
|
A Magyar Demokrata Fórum ideiglenes elnökségének állásfoglalása bevezetőben emlékeztet az alapítólevelében már kinyilvánítottakra: meggyőződése, hogy a demokratizálás folyamatában a többpártrendszer elkerülhetetlen és nélkülözhetetlen. Már az MDF megalakulásakor is hangot adtak annak a meggyőződésének, hogy az ország stabilitását meg kell őrizni. A javaslat bevezetőjében foglalt megállapításokkal tehát nincs vitájuk. Magát a javaslatot azonban - noha a javaslattevők némelyikét személy szerint becsülik - nem fogadhatják el, mert az kiérleletlennek tartják. A továbbiakban utalnak arra, hogy a Magyar Demokrata Fórum ez év márciusában tartja első országos gyűlését. Az MDF igeiglenes elnöksége ezért nem érzi feljogosítva magát, hogy olyan nagy horderejű és az egész mozgalomra nézve elkötelező kérdésben döntsön, mint amilyen az Új Márciusi Front javaslata. Az ideiglenes elnökség ugyanakkor tájékoztatja a közvéleményt, illetve a kezdeményezőket, hogy Országos Nemzeti Bizottság létrehozását az alkotmányozás céljából nem tartja szükségesnek. Ugyanakkor leszögezi: az MDF eddig is hangoztatta tárgyalási és együttműködési szándékát minden fontos ügyben a kormánnyal és a különböző társadalmi mozgalmakkal, szervezetekkel egyaránt, fenntartva önállóságát, nem tagolódva semmilyen más szervezet kereteibe. A kiegyezés, illetve az ,,átmenet megteremtése,, első lépésben nem koalíciós vagy alkotmányelőkészítő közös bizottságot igényel, hanem mindenekelőtt tárgyalásokat a kormány, az MSZMP és más mozgalmak, szervezetek között, mely tárgyalásokon a felek kölcsönösen tisztázhatják az alapvető politikai normákról és az együttműködés feltételeiről kialakított állásfoglalásaikat, nézeteiket. Ilyen megelőző tárgyalások nélkül nem jöhet létre, illetve nem lehet működőképes semmilyen népfrontos alapon szerveződő nemzeti bizottság, ezek a tárgyalások pedig még el sem kezdődtek. Az MDF ideiglenes elnöksége e tárgyalások megkezdésére érzi csak felhatalmazva magát, s ebben a szakaszban csak ezt tartja ésszerűnek. (MTI)
1989. január 17., kedd 17:08
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- 771-685: - Horvát Jánostól kérdezi, mi van Kádár Jánossal. Mást mond Grósz és mást mond Nyers elvtárs. Nem hiszem, hogy Kádár János annyira beteg, ahogy most ezt feltüntetik.
- A Tv 2-ben ajánlottak egy könyvet, a Halál bolygója. 586-617 Hol találhatók ezek a könyvek. - Nagy Ferenc: - Ha előrehoznák az országgyűlési képviselői választásokat, jó lenne ha a TV 2 tudósítói megjelennének Újpesten és bebizonyíthatnák, hogy a képviselőket nem is ismerik. Újpesten a 15 ezer lakosból 100 ember ismeri a képviselőjét.
- Fejti György azon kijelentésével egyáltalán nem értek egyet, hogy Ök komoly testület. Ezt az elmúlt 40 év bebizonyította. Hogy mennyire komoly ez a testület. Unalmas, fárasztó ez a brossura szerinti szöveg. Lehet a szemén látni, hogy nem azt mondja, amit gondol. Elég volt a hazugságokból. Ténvleq tárgyalni kell, eqyik oldalon az MSZMP, az állítólagos komoly testület,, amit én kétséqbe vonok, mert folyton hazudnak, a másik oldalon a kerek asztal, amelvben talán még bíznak az emberek."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. május 10. Megnyílt az Országgyűlés májusi ülésszaka. Németh Miklós miniszterelnök elmondta: Ez a kormány már nem az MSZMP politikai határozatainak egyszerű végrehajtója, hanem a politikai döntések tényleges alakítója. Ilyen értelemben a pártállam megszűnése felé nagy lépést tettünk.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|