|
|
|
|
Szegedi tudósítás
|
(Molnár Máté) München, 1989. március 15. (SZER, Magyar híradó) - Sok vita és riogatás után békésen lezajlott Szegeden is a független szervezetek március 15-i ünnepsége. A híreket máskor gondosan szelektáló Kossuth rádió által is terjesztett fenyegetés szerint Szegeden fegyveres provokáció várható. A városban az terjedt el, hogy a Münnich Ferenc Társaság tagjai lőnek majd a tömegre. Ez feszültté tette a hangulatot, de csak 14-én. Ma az ünnepség minden helyszíne megtelt ünneplő és bizakodó emberekkel. A független ünnepségre legalább háromszor-négyszer annyian voltak kíváncsiak, mint a hivatalosra. A függetlenek felvonulásának gyülekező helye a Múzeum előtt volt. Itt mondta el a Himnusz eléneklése után 11 órakor Király Zoltán szegedi képviselő emelkedett hangú beszédét. Egyik jellegzetes mondta: "Az elmúlt évtizedekben Magyarországot a Balkán felé szorították. A demokráciát jelzős szerkezetekbe zárták, és a parlament csak bokréta volt az abszolút hatalmú állam kalapján." A szegedi képviselő örömmel üdvözölte a napot, amikor a nemzet visszavette ünnepét a hatalomtól, és arra az eljövendő napra gondolt, amikor végre ismét valódi országgyűlés lesz. Ezt követően elhangzott az 1848-as 12 pont, majd az ünneplők a Dóm térre vonultak, megkoszorúzták Petőfi Sándor szobrát, majd az Aradi vértanúk terén a szőregi csata emlékoszlopát. A második rövid, higgadt és bölcs beszédet Tamás Gáspár Miklós, a Szabad Demokraták Szövetségének tanácstagja mondta az egyetem főépületének lépcsőjén. Emlékeztetett az 1848-as csatára, amikor Petőfi egy mozdulattal sajtószabadságot teremtett. "Ma nincs cenzúra, de a sajtó még nem szabad. Nincs már erős diktatúra fölöttünk, de mi még nem vagyunk szabadok. Erdély ügye későn ugyan, de érdeklődést keltett. Ugyanakkor Grósz Károly köszönetet mondott a felvidéki magyarok jó sorsáért a csehszlovák vezetőknek. A politikában légüres tér, vákuum van. Ebben az átmeneti időszakban a társadalom legyen türelmes, a kommunista párt pedig ne éljen vissza még mindig meglévő kiváltságaival." Tamás Gáspár Miklós beszéde után a Fidesz szegedi szervezetének egyik tagja felolvasta a mai 12 pontot. Ezek mindegyikét hatalmas taps fogadta. A harmadik hazafias beszédet a Kossuth-szobornál Raffai Ernő, a Magyar Demokrata Fórum választmányának tagja tartotta. Emlékeztetett a magyarság XX. században elszenvedett vereségeire. Trianontól az 1956. november 4-ét követő nyílt terrorig, az 1960- 70-es évek társadalmat szétzüllesztő válságos, burkoltabb elnyomásáig. De mégis él a magyarság - mondta. Szilárdságot, radikalizmust ajánlott a hosszú távú célok kitűzésekor, megfontoltságot, jó taktikai érzéket, toleranciát kívánt az aktuális követelések megfogalmazásakor. A Kossuth-szobor megkoszorúzása után az ünnepség a Szózat eléneklésével fejeződött be, a teret megtöltő 65 ezer szegedi polgár délután egy órakor békésen indulhatott haza. +++
1989. március 15., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"Névtelenül: - Nagyon szeretném, ha Ipper Pál eltűnne végre a képernyőről. Vagy talán újabb köpönyeget talált, amit újra forgathat? Nyilvánosan kérnék rá választ.
- Váradi Tibor, Bp. XVIII. Hengersor u. 57.: - A MOZAIK játékban miért mindig Kalán néni tárgyakat lehet nyerni? Miért nem vezetik be pl. a Nilss Horgensont vagy a Pumuklit? Ezek is népszerűek. Azt szeretném közölni, hogy jó lenne, ha a MOZAIKba valamilyen más játékot is betennének.
- 62/44732 GUZJÁN LÁSZLÓ: - Öt héttel ezelőtt nyertem a TORPEDÓN, nyertem egy betétkönyvet, de még nem kaptam meg a nyereményt.
- 648-327 Bánfi Ildikó: - Szeretne játszani a telefonos játékban
- Csepelen, a Kamenyi Bányánál, a 9-es tó főbejáratától 2 km-re elakadtak a "0"-ás utat készítő munkagépek. A munkások teljesen berúgva hagyták ott a gépeket. Hogy lehet ez? Önök mit szólnak ehhez?
- Azt szeretném kérni, hogy a telefonos-játékok telefonszámát több ízben mutassák be még 18.45 előtt!
- A telefonos-játékokat szerintem szüntessék meg, fölösleges pénzkidobás!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|