|
|
|
|
Több mint háromezer munkanélküli segélyt igénylő
|
1989. június 26., hétfő - A Munkaerőpiaci Központ legfrissebb tájékoztatója szerint április végéig több mint 3200-an vették igénybe az év elején bevezetett munkanélküli segélyt. Ez idő alatt több mint 700-an kiléptek a rendszerből, többségük ugyanis elhelyezkedett, néhányan pedig jogosulatlanná váltak a segélyre, vagy valamilyen oknál fogva szüneteltetik számukra annak folyósítását. Időközben természetesen újak is bekerültek a körbe.
A segélyrendszer bevezetése óta a közvetítő szervek 182 ezer segélyezett napra, 23 millió forint bruttó segélyt fizettek ki. A segélyen töltött idő átlaga 57 nap, a segély egy főre jutó átlagos összege erre az időszakra 7291 forint volt, ami egy segélyezett napra 129 forintot jelent. A segélyben részesülők kétharmada férfi, 81 százalékuk fizikai dolgozó. Többségük alacsonyabb iskolai végzettségű, miközben a munkaerő kereslet éppen a szakmunkások iránt nyilvánul meg. A legtöbb munkanélküli az ország északi körzetében lévő ipari centrumokban, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár megyékben található, e két megye segélyezettjei adják az összmunkanélküli segélyben részesülők csaknem felét. A munkaközvetítő irodák óriási ügyfélforgalmat bonyolítanak le. Az idén eddig 77 ezer esetben fordultak az irodákhoz a munkát keresők. E közvetítő szervek jelenleg 20 ezer dolgozót tartanak munkanélküliként nyilván, több mint 16 ezren egyelőre semmiféle támogatást nem kapnak. Közben szűkültek az elhelyezkedési lehetőségek is, az utóbbi időben 6,2 százalékkal csökkent a bejelentett, betöltetlen álláshelyek száma. Az elhelyezkedni kívánók 50 százaléka segédmunkás, 22 százalékuk betanított- és 17 százalékuk szakmunkás; a munkáltatók viszont 47 százalékban szakmunkásokat, 29 százalékban betanított- és csupán 11 százalékban segédmunkásokat keresnek. (MTI)
1989. június 25., vasárnap 22:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"Névtelenül: - Nagyon szeretném, ha Ipper Pál eltűnne végre a képernyőről. Vagy talán újabb köpönyeget talált, amit újra forgathat? Nyilvánosan kérnék rá választ.
- Váradi Tibor, Bp. XVIII. Hengersor u. 57.: - A MOZAIK játékban miért mindig Kalán néni tárgyakat lehet nyerni? Miért nem vezetik be pl. a Nilss Horgensont vagy a Pumuklit? Ezek is népszerűek. Azt szeretném közölni, hogy jó lenne, ha a MOZAIKba valamilyen más játékot is betennének.
- 62/44732 GUZJÁN LÁSZLÓ: - Öt héttel ezelőtt nyertem a TORPEDÓN, nyertem egy betétkönyvet, de még nem kaptam meg a nyereményt.
- 648-327 Bánfi Ildikó: - Szeretne játszani a telefonos játékban
- Csepelen, a Kamenyi Bányánál, a 9-es tó főbejáratától 2 km-re elakadtak a "0"-ás utat készítő munkagépek. A munkások teljesen berúgva hagyták ott a gépeket. Hogy lehet ez? Önök mit szólnak ehhez?
- Azt szeretném kérni, hogy a telefonos-játékok telefonszámát több ízben mutassák be még 18.45 előtt!
- A telefonos-játékokat szerintem szüntessék meg, fölösleges pénzkidobás!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|